Sökfás temetők

A sökfás temető ill. sökfák állítása a sírokra az Őrség református temetkezéseinek jellegzetessége.

 "Az országban egyedülálló temetkezési szokás emlékét őrzik az őrségi temetők. Az egyre modernebb sírok között - Kercaszomoron, Bajánsenyén, Velemérben és még néhány őrségi településen - látható még egy-egy sökfa, melyeket egykor református halottaknak állítottak itt, a nyugati határvidéken. Ahogy a holtak emléke egyre halványul, a sökfák is fokozatosan elkorhadnak, s a református fejfákból 15-20 év múlva talán egy sem marad. Az egyszerű fejfák ma már legfeljebb turistalátványosságot jelentenek, a szokás végleg kihalt ezen a vidéken.

A sökfa ma már ritkán használt elnevezés az Őrség falvaiban. Sökfát a református elhunytaknak állítottak. A katolikus és az evangélikus halottak sírjára kereszt vagy fedeles kereszt került. A sökfa (sőkfa, sőgfa) a süvegfa helyi tájnyelvi formája. A kifejezés eredetére utalhat, hogy a fedetlen fővel, hajadonfőtt járó emberre ritkán még ma is azt mondják, sőgetlen, azaz süvegetlen.
Az Őrségi fejfák egyszerűek, a feliratokon kívül sokszor semmiféle díszítményt nem találunk. Anyaguk általában tölgyfa, ritkán bükk, szegények esetében helyenként fenyő. Magasságuk állításkor 100- 160 centiméter között van. Amikor a földbe ásott része elkorhadt, a megmaradt fejfát lejjebb ásták.
Kercaszomoron, Bajánsenyén, Veleméren és Őriszentpéteren látható a temetőkben sökfa."

forrás

 
Hazafelé Márokföldön álltunk meg fotózni. Nagyítottam, hogy a feliratok olvashatók legyenek... S  a velemériek régebbi fotóim.

  

 

  

  

 

 

 

 

 

és Velemérben

 

 

Filmecske, filmecskék

 

Amikor az ember az ország másik végén keresi

 a csodákat, s a lakóhelyén is megtalálhatja. (Vagy arrafelé.) Régi adósságom, nagy kívánságom teljesült tegnap: Szentgyörgyvölgy, református templom. Az még a történethez tartozik, hogy hajdani kolléganőm a hatvanas években idekerült fiatalasszonyként. Ha létezett a világnak közepe, az országnak csodálatos helye az Szentgyörgyvölgy volt. Az előadásában.  Az Őrség széle, közel a veleméri templom, az őrségi fazekasok falvai. S ahogy autóval közelítettünk a település felé sok elhagyott régi házat láttunk. (No, meg szépen felújítottakat is.) Mint köztudott, az én szívem ezekért a régiekért szakad meg...

A templom csodáit pedig bent lelhetjük meg, amiért érdemes idelátogatni.

 

 

 

  

 

 

Csaták a madáretetőn

 

A fotók tegnap délelőtt készültek. Már abbahagytam az etetést, mire lecsapott a fagyos időjárás, s ismét megjelentek a zöldikék. Stigliceket nem látok mostanában. Viszont a fotók szerint a zöldikék többen vannak, jót is veszekedtek egymással. S mással. Az utolsó előtti fotón ott vannak a várakozók, s az utolsón egy maga alatt, mint én. Reggel leforráztam a lábfejem, sokkot kaptam tőle, két jelenésem lett volna délelőtt. Inkább a fájdalom, ami kellemetlen, amiből most kezdek megnyugodni. Nem hiányzott, vagy a mostanában meglévő rossz közérzetem ebben csapódott ki végleg?