arra ébredtem apám áll az ágyam mellett. Ez lehetett hallucináció, lehet, hogy megjelent. Beszélgettünk. Megbeszéltük, ami fontos. Aztán reggelre elfeledtem.
Teltek napok, vagy nem teltek? Telefonon hívtam, mesélte már jobban van. Rosszul volt, de lemerült a mobilja, tehát nem tudott senkit hívni. Éjfél körül, hogy gondolom én, hogy a szomszédokat zargassa? Lehet, hogy el is ájult, nem emlékszik, egyszer csak jobban lett.
Mihelyt megtudtam szervezni, elutaztam. Nem szóltunk neki, ne beszéljen le róla. Csengetek, nyitja az ajtót, meglát: nahát, mindenkire számítottam, csak rád nem. (Érdekes, az ajtó mellett kis balta, de az ajtót azonnal nyitja, nem nézett ki az ablakon: ki csengethetett? Amikor a szomszédai majdnem agyonverték, akkor is hiába volt ott a segítő szerszámok arzenálja, ellene fordították.)
Aztán, mert úgy adódott felmosnék. Majdnem agyoncsap, hogy gondolom én azt? Ő ellátja magát, tegnap is felmosott. Eztán már nem próbálkoztam. Legalább vittem egy kis süteményt, egy kicsit elbeszélgettünk, meglátogattam. Volt értelme az utazásnak. Amíg bírja, mosson csak fel, mosogasson csak el, a többi meg nem érdekes, korához képest rend és tisztaság van. Legfeljebb a sok fertőtlenítésben én vagyok kissé bekattant.
Azért némileg repültünk is, szokás szerint, halottam egy számomra ismeretlen esetet. Mégiscsak megérte elutazni.
