Oldalak

2014. január 20., hétfő

Talán



elindult valami változás.
Akartam ide pár fotót, lélekvidítót, nem tölti fel a rendszer. nnyit, reggelre.

2014. január 19., vasárnap

Ahol a részletekre is odafigyelnek




















A kedvencem, tán  a bagoly miatt!S fölötte a cserepek!!S a "csodaszép és praktikus" redőnyök, csak most vettem észre, s ilyenkor...

A tegnapi sétán láttam  a faluban: mediterrán típusú ház műanyag redőnyökkel. Elcsúfították velük.
S egy emlék  a házkeresés időszakából: szintén falu, ahol a túlbuzgó ügynök még a hosszú parasztházak összes ajtaját is redőnyöztette!!!

 


A téli tavaszunk

 A primulák és a kankalin

 Akik a "fejüket" dugják ki.

 Sárgabarackon egyetlen ágacska, de leveledzik.

 Bodza

 A virágok töve duzzadt, hogy mire jó egy fotó? Amúgy nem figyeltem fel rá.


 Kajszifa

 Téli jázmin


Orgona levélrügy

Egy gyermekkönyvet olvastam



 

nem tudtam letenni. Egy nyolcéves kisfiúról szól, aki más mint  a többi ember, úgy született, hogy lebeg, fent a levegőben, szoba tetején, stb. Ő kicsit rossz családba született, a szülei akik merevek, fantáziátlanok, s mondjuk ki lelketlenek, sehogy sem tudják elfogadni. Az anya "intézkedik", s Barnaby útra kel. Sok kalandon megy keresztül, ahol emberséggel, szeretettel, elfogadással, s természetesen a gonoszsággal is találkozik. S mindig hazavágyik. Mindig, minden körülmények közt, mindenek ellenére. Haza is kerül, ahol ismét szembesül szülei "hőstetteivel", s gondol egy merészet.


2014. január 18., szombat

A mai napra szóló 3 jó dolog

  1. Délelőtt szekrényeket fertőtlenítettem nyers izomfájdalomig, de megcsináltam. Erre már csak rá kell mosni/fertőtleníteni.
  2. Beszéltem  a fiammal délután telefonon, végre,  legalább öt perc hosszan. Nagyon nehezen beszél a nyálkahártya fájdalmától.
  3. Kijöttem a házba délután, felnyaláboltam (pórázra tettem) Zsebit, s megkerestem egy falubeli hölgyismerősömet. Hazáig kísért minket, nagyot beszélgettünk. A vele való ismeretség, barátság(?) egy ajándéka az ittlétnek.
S kellett, hogy kijöjjek a házhoz, bár az ittlét óhatatlanul jár munkával, elfoglaltsággal, nem enged tespedni, tenni kell, s életben tart. S végtelenül szeretek itt lenni, lesimítja  a lelkem.


S végül néhány fotó Pécsről. A Kórház térről gyalogoltam a buszpályaudvarig, s ha már cipeltem a fényképezőgépet...




Küzdünk

Ami egy nővérnek, orvosnak normális és teljesen természetes az a betegnek nem. Amikor látod a gyerekedet elkábítva, megszólalni alig tud, összeszorul a szíved.

Amikor megkérdezi, hogy  a két napra jövendölt probléma miért tart nagyon kemyényen már négy napja. (Mert közbejött valami...)

Állítólag ma van a legnehezebb nap.  Ha telefonálok, csak azért mert aggódom, nem hisztizek, csak láttam az állapotát, s sajnálom, féltem, aggódom.

Reggel azt mondta (négy nap után) felmegy a netre. Ha ezt megtette az már a javulás, jobbulás jele. Csak beszélnie ne kelljen, az nem megy. Most inkább drukkolok a netezésnek, máskor nem örülök neki. Most gyógyszer, hajtóanyag.

Ennyi. Köszönjük ránkgondolást!!!!!!!!!!!!

2014. január 15., szerda

Az élet szép

Az előbb, ahogy mentem a házunk folyosóján elöntött az érzés: az élet szép! Honnan jött? Annyi izgalom, fájdalom, várakozás után egyet léptünk előre. Hogy milyen ez a lépés , még napok kérdése, hogy kiderüljön. Bizakodunk!

Holnap készülök Pécsre, internetes barátnő és volt, középiskolás barátnő, akiknél majd szállásom lesz. Jobb így, bár hotelbe is mehettem volna, most jobb emlékezni, beszélgetni, vagy csak fecsegni egymással, mert évek teltek el az utolsó találkozás óta. Örültem, hogy bár kevés barátom van, de rájuk, tudom, mindig számíthatok. S köszönöm nektek is ránk gondolásokat!!!!

Jövő hét végén nagy rendezvény, már közel másfél száz versmondónk jelentkezett, mikor eljöttem délben. Feszített volt  a délelőtt, kidőltem, feküdtem, hogy indulhassak a házhoz. Itt Zsebi úrhölgy, az utolsó állatunk mindig vár rám, egy kis labdadobálásra, simogatásra. Amíg lehetőségem van jövök a rendszer szerint, aztán ahogy tudok.

Valaki mondta ma fiatalabbnak nézek ki a koromnál. S nem látszik a betegségem rajtam. Ebbe minden idegen belefut. Más a látszat, más a valóság. Jó pillanataimban látnak, mint az egyszeri olvasó. Ő sem hitte el, míg a helyzetembe bele nem futott. Azóta nem kételkedik. Hogy mily keveset bírok, s hamar kidőlök mostanában csak én tudom, én kínlódom. Az időjárás, az idegeskedés, tán mindkettő. Bár  jelen helyzetben lehessek önző, jobb utazni hóakadályok nélkül, s itt hagyni a házat, Zsebit kicsit őszies-tavaszias klímával. Csak macska hiányzik a háztól. Ez most kőkemény tény, nem nosztalgia. Azért az egerészeink, vakondászaink nagy hasznot tettek a ház körül, most a helyzet utánuk kiált. A faház tele -tán- egér ürülékkel, a padláson mi lehet? Ezt inkább elképzelni tudom.

A kert a jövendő időkre viszont csapadék után kiált, sorra bújnak elő a hagymások, az őszirózsa!!!! A kertben százszorszép és pitypang virít, kibújt a kankalin is, az igazi, a vadon nőtt, a többi primula ősz óta egyfolytában virágzik!!! A szobában meghalt virágokat(ciklámen) is kiültettem, hátha életre kelnek a földben.