Válasz komment helyett

Zsebi mindig kapart, főleg, ha valaki lent járt a föld alatt. viszont sosem csinált kárt, eddig. Most olyan szerencsétlenül jött ez össze, hogy az ajándékomat széttépte, másik helyen "csak" feltépte a növényt, a harmadikon eltűnt. Egyszerűen eltűnt. Ezt kaptam. Szóval egy délelőttre mondjuk ennyi sok. Hirtelenjében. A szömörce alatt még ott a tavalyi lyuktakaró tégla, tehát az állat akkor is arra járt. Az a dühítő, hogy mindegyik növény mellett van hely, hát Murphy törvénye szerint arrébb kapart.

Amúgy sem volt egy jó napom. Az akácfa kérdést megoldottam, felajánlottuk a szomszédnak, ha eltakarítják, vigyék. Ők nagyon jól járnak, sok fa, tüzelni. Mi azért járunk jól,
mert elkerül,
nem az uramnak kell vele dolgozni
s nem kell fizetni megint favágót jelentős pénzért, hogy eltakarítsa.

Gondolom más körülmények közt bárki kapva kapna ingyen fán, tüzelni. Itt a mi körülményeink vannak. S főleg megint nem az én vállamat nyomja majd. Van itt épp elég intézendő a nyárra. Valószínű ez is feszít.

A kert: a kert nekem fontos. Sosem gondoltam, hogy beszippant, megtörtént. Évek teltek el mióta itt laktunk míg ez bekövetkezett. Most egyszerűen szívügyem, s mert olyan vagyok, ha valamibe belekezdek végigviszem, s akkor próbálom jól is megcsinálni. Nem kis áldozattal. Anyagival is. Viszont  mi 9 éve vagyunk együtt, így alakítottuk ki az életünk, környezetünk. Emiatt nálunk pl. nincs ajándékozás, mert a körülmények megteremtése felvette, felveszi a rászánandó összeget. Ha kapunk vagy inkább én, sokszor erre rakom félre nem pl. ruhára, s jól működik Ágnes virágpénzgyűjtő borítékja. Micsoda találmány. (Unokáknak persely, mert micsoda öröm számolni az aprót, nekem boríték.)

 Azért is írom egyes szám első személyben, mert ez az én szívügyem, az uram főleg az építmények kivitelezésében szokott tüsténkedni.S hát van egy hatalmas hátsó kert, fűvel. Bár a birkások szerintem örülnének, ha megkapnák, de még tartjuk, hátha egyszer úgy intézkedik az időjárás, hogy gyümölcs is terem a fákon.

S sajnos én nagyon feltudom húzni magam, nagyon.  Ez van.  S köszönöm, hogy hozzászóltatok.

Gólyaorr. Geranium Johnsons' blue. Nem csodaszép? Annyira szeretem.

 

S a fiamék anyák napi ajándéka (kőtörőfű), ami olyan szépen megeredt, virágzott, s úgy szerettem.Terülőt kaptam, mert most abban utaztam. Még erre is odafigyeltek. Hát ezért fájt nagyon, volt annyira bosszantó.

Ez is, az is

  

Ma visszamentem a dokihoz, még mindig vírusos  a torkom.

A szemészetre kaptam időpontot decemberre, tavaly kb. 5 hónapot kellett várni. Hiába, az egészségügy egyre javuló tendenciákat mutat, túlmutat a tavalyi önmagán.

Képzeljétek levittem az odút a kert aljába, a gyümölcsfák közé. Lett lakója, cinkéék vették ki. Itt van az etetés igazi helye, a jövőre nézve. Egy hibája van, messze van, nem lehet a madarakat kukkolni. Viszont úgy láttam legalább 3 pár stiglic járt az etetőre! No, persze csúszkáék is, és cinkéék. A verebek valahogy nem fedezték fel. (Eddig.)

Megjelentek a meztelen csigák, s nagy csámcsogás volt este az újonnan vett növényeimen. Ismét elutazom, pásztorkodni, nem merek belegondolni mi lesz itt mire megjövünk.  Volt esőnk is, nem sok, de elverte a port. Jobb a növényeknek, mint az öntözés.

Meglepetésre kikeltek valami növények. Nem tudom mi lehet, szomszédasszony szerint nem tőle jött át mag. Egy kupacban vannak, valami elszórhatta magját, de mi? Majd teszek fel fotókat, hátha több szem többet lát. S van még egy rejtélyes növényünk, ami sokfelé nő, azt hittem gólyaorr, azt hiszem nem. Akkor mi lesz? Majd fotózom őt is. Majd, majd, mindent.

Nyílik az illatos fűszercserje, olyan muskotályos illata van, nem győzöm szagolgatni. Apró örömök. Imádom.

 

Léleksimogatók

 

Reggel ránéztem a falra, ez a látvány fogadott. Szerettem. Kicsit lesimogatta a lelkem. Nagyon feldúlt.

Feldúlt, mert

lenyesetni akartuk a tuja sövényt, amit nem igazán szoktam mutogatni, mert rondán néz ki. Túlnőtt, kicsit kivágott és belevágott, félbehagyott, felkopaszodott belül. Több már száraz ill. szárad most is ki. Szóval sok benne a rossz. Viszont véd és takar. (Kifelé.)

Aki vágta volna, azt mondta, látva amit látott és tapasztalt néhány átvágás után, hogy vágjuk ki az egészet, mert félholt, nem érdemes belefektetni energiát.

Bele is mentünk, de azért ez mégsem úgy van. Mégsem.

Aztán az uram nekiállt kivágni, jött a szomszéd, ne pusztítsuk el. Ez kellett nekünk. Nekem, ismeritek a molnár, a fia meg a szamár meséjét.

Megkértem az ismerős kertészt, nézzék meg -ők vállalják ezek rendbetételét-, menthető-e?  Túl öreg, ez nem annyi idős, mint mondjuk. (Aztán délután kiderült, már kidobottként hozták ide vagy x éve.) Ha lenyírnák, mint kértük, szétesne az egész. Viszont az gondozásilag a továbbiakban még vállalható magasság lenne.

Végül úgy döntöttünk, mert az amúgy is keskeny telekből 2 métert elfoglal szélességben, menjen. No, meg a fenti okok. Főleg a fenti okok. Belegondolva, nincs sok jövője.

Igen ám, de mi legyen helyette?

Új tujasor?
Új fagyalsor?
Kerítés, ami véd és takar a szomszédtól.
Ha ez, nádból vagy fából?

Törhetjük a fejünket.

Kicsit hallgattam,

mert vendégek is voltak, időjárás is volt, könyvem is volt. Kertelünk is eleget, utazni is készülődünk. Van bölcsibe szoktatás, óvodába szoktatás, gondoltam legyen nagymamához szoktatás is. Két hét múlva unokaőrzésem lesz, nálunk. Elmegyek most az unokához, kicsit szokjon, ha egyedül leszünk legyek ismerős neki. (Gondolom én. Bár a szülők szerint ügyes nagylány, ott lesznek a nővérei is, de láttam én már karón varjút. Nekem így biztonságosabb. Bár találkoztunk a nyáron többször is, de ....)

Akkor jöjjön a kerti hírmondó:

Kecskerágó. Pink lesz a levele, majd ősszel, bár úgy látom, hogy már hangol. S nagyon vágyom egy aranyló sárga levelű borbolyára, egy hónap múlva ígérték.

 Kerültek sudárzsályák, némi meggondolás után nem a tervezett helyre.

 Sáslilom, ide viszont még tűzesőt szeretnék. Idén a tollbugák, gondolom a sok esőtől, pompáznak.

 S egyre jobban pirosodik a húsos som.

 Jött egy borbolya, mellé és a szömörce közé lila színű asterek.  (Már látom, hogy milyen lesz mondjuk, remélem már jövőre.)

 

 Próbálkozások..., s kezdemények.

Itt már tudom mit ültetek át (szellőrózsák, majd ha elnyíltak), hova.

 S van amit már el is vittem tegnap új helyre. S van amit már ma viszek, ha idő, erőm, stb. engedi. Így állunk a kert Zsebi kert ezen részén. Máshol is átalakítások vannak, lesznek.
 

 

Napfényben egész máshogy mutat.

  A rózsalonc is virágzik ismét. A kékszakáll készülődik, nagyon várom. A hortenziák teljes pompájukban.

 

A legkedvesebb mályvacserjém. A szorgoskodók.

Szösszenetek

 

  Pár napos adósság a körtefa virága. Nem tévedés, két napja fotóztam, s nem egy virág van rajta.

A sindőkkel  a kerti fűszerkertet próbálja emberem körbekeríteni. Egyrészt volt egy csomó a háznál. Gondolkodtunk, mit kezdjünk vele? Másrészt a menták nagyon elengedték magukat, s a fűtől néha hozzá sem fért az ember a fűszerekhez, nagyon  tud oda befelé haladni.  Így jött az ötlet. Ma már nehezen ment a munka vele, felszáradt a föld, még a napokban a nedves földdel könnyebb volt birkózni.

Tegnap ismét meghallgattam a riportot. Nem a pletykaság része érdekelt. A gondolkodása, ahogy kezelte, ahogy elintézték, s intéznek el másokat is. Ember, produktum nem számít, tollhúzás, hány éves, milyenek a körülményei, milyen szakember?  Lényegtelen. Később kapcsolnak, mit léptek. Ki mit vállal be? Gyáva, aki bevállalja helyette? A műsort végtelenül sajnálom. Nagyon ritkán néztem, nincs tv-nk, de akkor örültem, hogy láthatom. Láthatóan lubickolt, úszott a műsorral. Nem vezette, együtt élt vele, benne volt. Sajnálom az utódot, aki biztosan jó szakember, csak más, s máig görcsös még, mesterkélt, vagy egyszerűen elengedi a vendégeit. Egy rászabott műsorban biztos jól szerepelne.(Néha megkeresem a neten, kíváncsi vagyok mi történik.)

Tetszik a riportalany  tartása, ahogy keresi a helyét, ahogy tisztában van az értékeivel, hol tudná a legtöbbet adni abból amihez a legjobban ért. Kívánom, hogy minden nézője örömére megtalálja ezt.

Innen jutott eszembe a ma délelőtti rádióműsort hallgatva a bevállalás. Hölgy, feladta munkáját, kiköltözött A városból, kertészkedik. Szereti. Vállalta önmagát. Vállalta a vállalása következményeit. Mert önmaga lenni. Mennyit küzdöttem vele évtizedekig, hogy megfeleljek.  Hogy elfogadjanak, hogy szeressenek. Aztán, mert nem  ment, vagy belém rúgtak befordultam. Egy idő múlva már a magam útját próbáltam járni. Önzőnek lettem kikiáltva. Lehet, hogy mások szemében az voltam, sosem értették, ha magamra számíthatok, milyen legyek? 

Levendulák. Metszés. Néztem filmet, elkaptam tavasszal néhány tövet, visszametszettem őket. (S benne volt az is, hogy egy éve, április végén Alsópetényben hasonlóan visszametszve várták a jobb sorsukat a Lenvendula Vendégház kertjében az ottani levendulák.)

 

 

Ez már korábbi felvétel a netről, nyári, virágzási időszakából a kertnek. Tehát belevágtam a metszésbe, volt előttem példa.

Igen ám, de metszeni is tudni kell. Végül is a 9 tőből egy nem tért magához, egy nem igazán, a többi ragyogó, friss hajtásokat hozott, telve bimbókkal. Tehát mégis csak be kellett vállalni ezt a radikális visszametszést.S a tanulság a jövőre nézve: a meddig is metsszünk vissza?!

Az embernek

mindig éreznie kell, hogy mikor szorítja össze a fogát, s csakazértis, s mikor van, amikor legyőzetik.A tegnapi a legyőzetés napja, a pusztulat napja volt számomra. Egész nap feküdtem, kivéve mikor az éppen a tegnapon érkező megrendelt virágokért (palántákért) kellett elmennem. Aztán hosszas számvetés, egyeztetés, időjárás figyelés eredményeképp ma hajnalban eszi, nem eszi alapon kivinni a házhoz, s beásni.

Mire végeztem  nap is mellém szegődött, s kisütött, felvidítva  a lelkem. Viszont jönnöm kellett vissza, mert "magad uram, ha szolgád nincs" be kellett vásároljak, már kicsit az ünnepre is. Azért a mai napom össze nem hasonlítható a tegnapival, mert ha már úgy kezd, ahogy tegnap  palánták ide, palánták oda, maradok. Még sosem rendeltem növényeket, most viszont kék és vörös színkompozíció kínáltatott, s nem tudtam kihagyni. A kolléganőim meg választottak epret, s folyton termő paradicsomot. Ki, ki a maga ízlése szerint. Úgyhogy, remélem a tavalyi sárgulást idén színes virágágyás váltja majd fel. S ezzel befejeztem a kertivirág és bokor projektet, idénre, vagy tavaszra? Meglátjuk, mert némi átültetés lehetősége azért mutatkozott, de ezzel úgy látom várnom kell az őszt. A nagy veszteség a törpeírisz lett. A bejárati ajtó előtti kilépő előtt virágzott költözéskor tömött sorokban. S a hozzá nem értés betemette földdel a rizómákat, mire kiderült a napfény élteti. Késő volt. Aztán ott járunk be, ez pedig óhatatlan taposást jelentett. S a burkoló is tett az ősszel a betemetés (az ő szemszögéből védelem) érdekében néhány lapáttal rájuk, földet. Azt hiszem ez lett szegényeknek az utolsó földhányás. A maradékot mentenem kell majd egy megfelelő helyre. Nagyon szerettem őket, első tavaszi virágunk volt, költözéskor.

Az élet szép

Az előbb, ahogy mentem a házunk folyosóján elöntött az érzés: az élet szép! Honnan jött? Annyi izgalom, fájdalom, várakozás után egyet léptünk előre. Hogy milyen ez a lépés , még napok kérdése, hogy kiderüljön. Bizakodunk!

Holnap készülök Pécsre, internetes barátnő és volt, középiskolás barátnő, akiknél majd szállásom lesz. Jobb így, bár hotelbe is mehettem volna, most jobb emlékezni, beszélgetni, vagy csak fecsegni egymással, mert évek teltek el az utolsó találkozás óta. Örültem, hogy bár kevés barátom van, de rájuk, tudom, mindig számíthatok. S köszönöm nektek is ránk gondolásokat!!!!

Jövő hét végén nagy rendezvény, már közel másfél száz versmondónk jelentkezett, mikor eljöttem délben. Feszített volt  a délelőtt, kidőltem, feküdtem, hogy indulhassak a házhoz. Itt Zsebi úrhölgy, az utolsó állatunk mindig vár rám, egy kis labdadobálásra, simogatásra. Amíg lehetőségem van jövök a rendszer szerint, aztán ahogy tudok.

Valaki mondta ma fiatalabbnak nézek ki a koromnál. S nem látszik a betegségem rajtam. Ebbe minden idegen belefut. Más a látszat, más a valóság. Jó pillanataimban látnak, mint az egyszeri olvasó. Ő sem hitte el, míg a helyzetembe bele nem futott. Azóta nem kételkedik. Hogy mily keveset bírok, s hamar kidőlök mostanában csak én tudom, én kínlódom. Az időjárás, az idegeskedés, tán mindkettő. Bár  jelen helyzetben lehessek önző, jobb utazni hóakadályok nélkül, s itt hagyni a házat, Zsebit kicsit őszies-tavaszias klímával. Csak macska hiányzik a háztól. Ez most kőkemény tény, nem nosztalgia. Azért az egerészeink, vakondászaink nagy hasznot tettek a ház körül, most a helyzet utánuk kiált. A faház tele -tán- egér ürülékkel, a padláson mi lehet? Ezt inkább elképzelni tudom.

A kert a jövendő időkre viszont csapadék után kiált, sorra bújnak elő a hagymások, az őszirózsa!!!! A kertben százszorszép és pitypang virít, kibújt a kankalin is, az igazi, a vadon nőtt, a többi primula ősz óta egyfolytában virágzik!!! A szobában meghalt virágokat(ciklámen) is kiültettem, hátha életre kelnek a földben.