Oldalak

2013. február 12., kedd

Fényben, árnyékban







(Az imát Olasz Ferenc valamely könyvéből másoltam.)

Naplemente





"Könnyedén elfelejtjük a pillanatokat, amikor a birtokunkban volt a tudás, úgy véljük álmodunk, vagy amolyan régimódi csoda történt velünk egyszer, kivételesen. Semmilyen jó dolog nem csoda, semmi, amiben örömünket leljük, nem álom.

- Te azt mondtad, hogy a világ álom, márpedig néha örömünket leljük benne. Naplementében. Felhőkben. Az égboltban.
- Nem. A kép álom. A szépség valóság."
Richard Bach

.

Napkeltét fotóztam






2013. február 11., hétfő

Azt hittem, hogy a fotó

már a múlté. A hó nagyjából elolvadt a múlt héten, igaz foltokban még jelezte emlékét, erre fogta magát, s a hétvégén ismét rázendített. Most nézem az időképen, újabb havazás várható. Szeretem a havat, a havazást, csak ne játsszon az emberrel, ne kecsegtesse jó idővel, a fű között apró, inkább icipici lila virágocskákkal, nem is hittem el mit látok?! Amúgy felénk, már falun egyéb jele nincs a tavasznak, télmúltának.



Kicsit szomorkás volt a hétvégém, megtudtam, hogy nagyságos úr (Pif) szenvedve távozott, nem töltött el örömmel, sajnáltam, s hiányoltam. Hiányoltam az ablakból, ha fel-felnéztem evés közben senki sem nézett szembe velem, s nem magyarázott, természetesen az ablakon keresztül. Nem volt aki a szemtelen vörös népséget eligazítsa, s az sem, akit a házból kellett kiseprűzni a fiaival együtt. Hogy miért futkosnak be, nem is értem, mindig kint etetjük őket. Nem volt, aki a tuskón üldögéljen a ház mellett. Vagy sürgősségi futással érkezzen a kertek alól, utca felől etetést sejtve.

 Azért egyetlen vigasztal, hazajött meghalni a sok csavargása közepette. Vagy segítséget várt volna tőlünk, s nem voltunk, nem tudtunk neki segíteni? Már sosem tudjuk meg. Szomszédasszonyom vigasztal, legalább tudjuk a sorsát, nem várjuk hiába napokig, hetekig, hogy hátha, hátha egyszer ismét felbukkan.

2013. február 9., szombat

Könnyű, hétvégi olvasmány nem csak nőknek

Férfiaknak is, görbetükörként. S a humora! Nem bánt, csak tükröz. Aztán elgondolkodom, rólunk milyen könyv születne? Vagy már meg is írták, csak nem tudok róla? Vagy ez a könyv is elsősorban a nőkről szó, mert ugyebár, ha nincs vevő, hiába akad eladó!


"Ez a könyv nem a férfiakat akarja kiosztani. Igazából a nőkön mulat, amiért hajmeresztő kreativitással még egy idiótában is képesek meglátni álmaik hercegét. A szerelem - az elcsépelt frázissal ellentétben - nem vak. Inkább felnyitja a szemet: a szerelmes nő millió olyan tulajdonságot fedez fel a férfiban, amellyel az nem is rendelkezik.
Az olvasó a mennyországban kezdődő és pokolban végződő történeteket olvasva jókat derülhet, talán magára is ismer, és felidézi saját emlékeit. De nemcsak nőknek, hanem férfiaknak is szól a könyv: ha megfelelő adag öniróniával rendelkeznek, és el akarják kerülni az életveszélyes hibákat, élvezettel fogják forgatni. Mert a bolond azért mindig a nő... a győztes pedig az örökké megújuló szerelem."



Sandra Schönthal - Békakirályok - Hányfélék a pasik?

2013. február 8., péntek

Füzetemből

"A dolgokat, amiket félreteszünk  - azért tesszük félre, gondolom, hogy amikor megöregszünk, kézbevehessük és simogathassuk őket, és érezzük, ahogy a nosztalgia szele simogatja arcunkat.
De azt soha senki nem mondja el, hogy mire megöregszönk, az emlékezésre vágyunk legkevésbé.  Ha egyáltalán emlékszünk, hová tettük azt a sok kacatot."David Leavitt


2013. február 6., szerda

Első veszteségünk: elment Pif


Pifet örököltük, megszerettük. Akkor tízéves volt, most a tizenkettedikben. Ő volt a nagy túlélő, állatorvos sosem látta, nem engedte. Testvérét, Pafot egy autó ütötte el másfél éves korában. Azóta egyedül uralta a terepet, ill. osztoztak rajta három éve Hypóval, a szomszédból. Kettős konyhán éltek.

Tavaly, a farkatlan macska megjelenésével férfiúi hatalmán - úgy láttuk- csorba esett. Az agressziv, fiatalabb macskával szemben már alulmaradt. Az udvarlási szezonban ezer sebtől vérzett, nem győztem ápolni.

Tetszett  macskaúr látogatásakor ahogy befogadta a csapatba. Egy öreg ember bölcsességével fordult felé. Így igazgatta fiait is. Ahogy elnéztem életrevalóságát Zsemle Mózsi örökölte. Nem egyszer igazította el őket, főleg őt, a szemtelent, a pákosztost egyetlen mozdulattal.

Azt hiszem több konyhával is bírt, amiről tudtunk, amit sejtettünk. Nem mintha nálunk nem kapott volna eleget. A sovány macska szépen kitelt. Az utóbbi hetekben soványnak tűnt, a harci szezon megkezdésre fogtam. Nem tudom mi történt, a tuják alatt szomszéd asszonyunk talált rá ma délután, ott feküdt nyitott szemmel. Immár örökre elaludt.

 (S én, mert kifektetett a front, ma nem tudtam kimenni, visszafordultam. Nem tudtam elköszönni tőle. Most búcsúztam.....)