Pifet örököltük, megszerettük. Akkor tízéves volt, most a tizenkettedikben. Ő volt a nagy túlélő, állatorvos sosem látta, nem engedte. Testvérét, Pafot egy autó ütötte el másfél éves korában. Azóta egyedül uralta a terepet, ill. osztoztak rajta három éve Hypóval, a szomszédból. Kettős konyhán éltek.
Tavaly, a farkatlan macska megjelenésével férfiúi hatalmán - úgy láttuk- csorba esett. Az agressziv, fiatalabb macskával szemben már alulmaradt. Az udvarlási szezonban ezer sebtől vérzett, nem győztem ápolni.
Tetszett macskaúr látogatásakor ahogy befogadta a csapatba. Egy öreg ember bölcsességével fordult felé. Így igazgatta fiait is. Ahogy elnéztem életrevalóságát Zsemle Mózsi örökölte. Nem egyszer igazította el őket, főleg őt, a szemtelent, a pákosztost egyetlen mozdulattal.
Azt hiszem több konyhával is bírt, amiről tudtunk, amit sejtettünk. Nem mintha nálunk nem kapott volna eleget. A sovány macska szépen kitelt. Az utóbbi hetekben soványnak tűnt, a harci szezon megkezdésre fogtam. Nem tudom mi történt, a tuják alatt szomszéd asszonyunk talált rá ma délután, ott feküdt nyitott szemmel. Immár örökre elaludt.
(S én, mert kifektetett a front, ma nem tudtam kimenni, visszafordultam. Nem tudtam elköszönni tőle. Most búcsúztam.....)