Amikor egy bagoly és egy kakukk kerül össze, az előbbi "mi lusta család vagyunk" teherrel(?)" felszerelkezve, hát bizony ez egy nehéz felállás. S mindez későn derül ki. Nem az emberrel van a baj, aki amúgy jólelkű, s ha kellően irányítva van, használható is. Csak itt nem társak élnek egymás mellett, hanem az egyik másikat kihasználó, a másik öregedve a terhek alatt lassan megroskadó.
Ez a december a beálló(s orvoshoz messze nem megyünk, mert sokba kerül) térdfájás, majd fogügyek, s a totális lelki padlóra kerülés miatt iszonyatos volt. Az orvosi részek januárra megoldódtak, a lelki is kezdett lesimulni, s ha nem lenne a kutya ki tudja mi lenne velem? A börtönben, a zárt cellákban is az a rabok büntetése, hogy nem szólnak hozzájuk, hetek, hónap szám, megértem őket milyen nehéz úgy élni. Nehéz. Néha nagyon kiborító.
Viszont itt van a kert, télen csak a végére menetelekkel, a fák és az ég változásának figyelésével, de mégis megnyugtató, felüdítő, vigaszt adó. Nem is tudom hogy bírnám, sokszor.
Bocs, hogy le- és kiírtam. Ha leszűkül az ember tudata a még nem rosszban is csak a rosszat látja, belefárad, keseredik, fásul. S a depressziónál nincs fájdalmasabb, mint egy fizikai állapot.
Most már csak tavasz, szebb s új idők jönnek!
