Elutaztam, megjöttem

 Ember tervez, betegség végez. Mivel az ünnep alatt nem akartam, de nem is tudtam elmenni(nagyszülőknél voltak), s még tart a szünet gondoltam, hogy útra kelek az unokáimhoz.

Megvettem a jegyeket, nem merek a szoros csatlakozások miatt nem így tenni. Ez nekem biztonságot ad, sok kalandom volt az évek során. S másnap hajnalban írt a fiam, hogy lázas, elkapta valami, el ne induljak. Igy mielőtt útra keltem volna, már haza is értem.

Az egyik szomszéd égetett. A lentiek még fagy közeli deres és reggeli fotók, kutyasétáltatás közben. Jól megbolondítottam szegényt, enélkül már reggele sincs. (Szerintem ezek a séták a legjobb dolgok a világon. Csend, béke, nyugalom, madarak az ember ráhangolódhat a napra.)

A múltkor ajánlott vlog

egy fejezete. Újból nézem, számomra olyan, mint Frances Mayes: Napsütötte Toszkána vagy Petrik Adrienn: Asszony háza című könyvei. Ez egy ritka szép rész. Persze látható benne az "unalmas" vízvezeték fektető rész, de a vége!!! Ehhez csatolták ezt a verset egy kommentben. Úgy összeillenek. Google fordítóval fordítva, nem találtam meg eredeti fordítását.
 

A ház, amelyben nincs senki szerző:  Joyce Kilmer (1886-1918)

Valahányszor Suffernbe sétálok az erie-i pálya mentén Elmegyek egy szegény régi parasztház mellett, melynek zsindelye törött és fekete. Azt hiszem, százszor mentem el mellette, de mindig megállok egy percre És nézd a házat, a tragikus házat, a házat, amelyben senki sincs. Még soha nem láttam kísértetházat, de én vallja, hogy vannak ilyen dolgok; Hogy beszélnek a szellemekről, vidámságukról és bánatukról. Tudom, hogy ez a ház nem kísérteties, és bárcsak az lenne, tudom; Mert nem lenne olyan magányos, ha lenne egy-két szelleme. Ennek a háznak a Suffern felé vezető úton egy tucat üvegtáblára van szüksége, És valakinek gyomlálnia kellene a sétát, és kaszát kellene vinnie a fűbe. Új festékre és zsindelyre van szüksége, a szőlőt pedig le kell nyírni és meg kell kötni; De leginkább arra van szüksége, hogy néhány ember éljen benne. Ha sok pénzem lenne és minden adósságomat kifizették Egy csapat embert kefével, fűrésszel és ásóval dolgoztam. Megvenném azt a helyet, és megjavítanám, ahogy volt És találok néhány embert, aki otthont akart, és ingyen odaadtam nekik. Most egy új ház üresen áll, bámuló ablakkal és ajtóval, Talán tétlennek és ostobának néz ki, mint egy kalap a tömbjén a boltban. De nincs benne semmi gyászos; nem lehet szomorú és magányos Valami hiánya miatt, amit soha nem ismert. De egy házat, amely azt tette, amit egy háznak tennie kell, egy házat, amely menedéket adott az életnek, Ez szerető fakarjait egy férfi és a felesége köré fonta, Egy ház, amely egy csecsemő nevetését visszhangozta, és feltartotta botladozó lábát, A legszomorúbb látvány, amikor egyedül marad, amivel valaha is találkozhat a tekintete. Tehát valahányszor Suffernbe megyek az erie-i pálya mentén Soha nem megyek el az üres ház mellett anélkül, hogy megállnék és hátra ne pillantottam volna, Mégis fáj nézni a omladozó tetőt és a szétesett redőnyöket, Mert nem tehetek róla, hogy a szegény régi ház összetört szívű ház.

BÚÉK

 Minden blogolvasónak kívánom a legjobbakat az új esztendőre!

 Itt az Újév, új jót hozzon,
Régi jónktól meg ne fosszon.
Hogyha új jót nem is hozhat,
Vigye el a régi rosszat!

Ez még a komor világ

 25-én. Ködös, kissé sötét, borongós. Viszont mentünk, hogy kimozduljunk. Mire visszaértünk az autóhoz érkeztek mások is, kutyákkal, babakocsival. 

Elmentünk az útról, a hóvirágosnak mondott részhez, körülnézni. Nem táncoltak, mert nincsenek nádbuga tündérek. Kikerültek magaslesek..., s az egész rész olyan összetört volt. Jobbra már tarra vágva a magaslatok.

Ki érti ezt? Mindent csupaszítanak le. Ennyire beteg lenne az erdő? Aztán elkerítik, mint a fél határt. S a vadak bejárnak a kertekbe. Szeretem az erdőt, ilyenkor kicsit mindig belehalok.

Kimozdulás

 Ünnep előtt a sok sötétség elszomorító volt, aztán karácsonyra kivilágosodott a világ felénk. Útra is keltünk, a kutya nehezen utaztatható, de vittük. Ott már vidáman fedezett fel mindent. S bevallom a mi kedvünk is jobb lett attól ami ott fogadott minket. Ezredszerre is mindig újat, szebbet mutatva.

 

Kutyával útra kelve

 Napsütés ☀,  kellemes idő, s némi vízben tocsogás. Gondolkodtunk visszaforduljunk-e? Aztán megyünk, míg bírjuk az utat. Vegigjártuk vízes cipővel érkezve.

A vízben minden kristálytisztán látszik. Pazar látvány, mintha kettőzödne a világ. 

"Ajándék" Karácsonyra

 a blog olvasóinak. Ami link, egy vloghoz. Egy 39 éves holland grafikus, művész, aki biciklivel körbeutazta a földet vett az olasz Alpokban egy telket, két jó állapotú, de felújítandó kőházzal.

 

Ezt a munkát, azaz eddig a kisebb ház munkálatait, életét fent a hegyen követhetjük hetente frissülő vlogjain. Hogy mi ebben az érdekes? Egyrészt fotós, a táj amit láthatunk meseszép, már aki imádja a hegyeket. Gyönyörűek a beállítások, a felvételek.

Másrészt nagyon alapos, felkészült, s mindent maga csinál 1500 méter magason. Utána olvasva, konzultálva. S láthatjuk küzdelmeit a természet erőivel, ráadásul két évet, két telet sátorban töltött, nyitott konyhával, zuhanyzóval, stb. Most lett lakhatóvá a háza. S részesei lehetünk konyhai ténykedésének is. Munkáját időnként önkéntesek segítik, sok országból érkezve.

Ami a lényeg, amiben kiemelkedik a hasonló vlogok közül az maga az EMBER. A  maga alaposságával, szakértelmével, csodás beállításaival, nyugalmával. Ahogy társaivá fogadja nézőit. Hatszázezren követik, rengeteg a kommentelő, megnyugodni, békét lelni  nézik a frissítéseit, s nincs anyázás, ami a kommenteléseknél, a névtelenség mögé bújva megszokott. Követői a világ minden tájáról nézik őt, s szinte egy közösség alakult ki belőlük. 

Hogy fedeztem fel? Valahogy elém került, az Instája tán még korábban. Bele-belenéztem összevissza a vlogjaiba, aztán magával ragadott, s elölről kezdtem el nézni, s bevallom, most, hogy a végére értem, s maradnak a heti frissítések nagyon hiányzik a világa. 

Az ünnep a békéről, a szeretetről, az örömről, a születésről szól. S ez vlog pedig egy EMBERRŐL, a küzdelmeiről, egy újjáépítésről.