Oldalak

2023. december 25., hétfő

"Ajándék" Karácsonyra

 a blog olvasóinak. Ami link, egy vloghoz. Egy 39 éves holland grafikus, művész, aki biciklivel körbeutazta a földet vett az olasz Alpokban egy telket, két jó állapotú, de felújítandó kőházzal.

 

Ezt a munkát, azaz eddig a kisebb ház munkálatait, életét fent a hegyen követhetjük hetente frissülő vlogjain. Hogy mi ebben az érdekes? Egyrészt fotós, a táj amit láthatunk meseszép, már aki imádja a hegyeket. Gyönyörűek a beállítások, a felvételek.

Másrészt nagyon alapos, felkészült, s mindent maga csinál 1500 méter magason. Utána olvasva, konzultálva. S láthatjuk küzdelmeit a természet erőivel, ráadásul két évet, két telet sátorban töltött, nyitott konyhával, zuhanyzóval, stb. Most lett lakhatóvá a háza. S részesei lehetünk konyhai ténykedésének is. Munkáját időnként önkéntesek segítik, sok országból érkezve.

Ami a lényeg, amiben kiemelkedik a hasonló vlogok közül az maga az EMBER. A  maga alaposságával, szakértelmével, csodás beállításaival, nyugalmával. Ahogy társaivá fogadja nézőit. Hatszázezren követik, rengeteg a kommentelő, megnyugodni, békét lelni  nézik a frissítéseit, s nincs anyázás, ami a kommenteléseknél, a névtelenség mögé bújva megszokott. Követői a világ minden tájáról nézik őt, s szinte egy közösség alakult ki belőlük. 

Hogy fedeztem fel? Valahogy elém került, az Instája tán még korábban. Bele-belenéztem összevissza a vlogjaiba, aztán magával ragadott, s elölről kezdtem el nézni, s bevallom, most, hogy a végére értem, s maradnak a heti frissítések nagyon hiányzik a világa. 

Az ünnep a békéről, a szeretetről, az örömről, a születésről szól. S ez vlog pedig egy EMBERRŐL, a küzdelmeiről, egy újjáépítésről.

4 megjegyzés:

  1. Anikó, ez csodálatos! Belenéztem és rögtön magával is ragadott. Ez lesz az újabb szórakozásom az iráni nomádok meg a török Kadir Barcin után.
    Köszönöm szépen, hogy megosztottad velünk! A táj szépségére nem találok szavakat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. S nagyon jól ki is emeli a beállításokkal.Mindig mondom, a fotós csak kibújik belőle.

      Törlés
  2. Régóta követem őt én is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, nagyon lassan álltam rá, de beszippantott.

      Törlés