A cserepek mögé, a vízszintes deszkák elé tenném. Vagy két éve keresem a megoldást.Figyelem a fényeket.
2024. július 10., szerda
2024. július 8., hétfő
Te mit tennlél?
Szomszédasszonyom pár éve késő délután elesett, s csak másnap délután találtak rá. Lába két helyen tört el.
Gondozónője van, de kora reggeltől négyig égnek áll a feneke a kertben. Mert vője ezt a krumplit szereti, ha jönnek a gyerekek mindent visznek. (Amúgy anyagilag jól állnak, rengeteget dolgoznak.) Ő is főz, mert a hozott megdrágult ebédet lemondta.
Jó hete nem láttuk, körbetelefonáltam, mint kiderült az egyik lánya éjszakás volt, ébresztettem. Feleslegesen, mert közben kijött a házából az anyja. Nagyon megijedt, ne csináljak többet ilyent.
Pénteken ismét elesett a kertben. Órákig ült a fenekén, forgalmas az út, hát éppen akkor senki nem járt arra. Nagy nehezen lábra állt, fájdalmakkal. Bottal közlekedik amúgy. Nem voltunk itthon, meg ha nem járunk a hosszú kertben meg se halljuk a kiabálást.
Elmesélte, de ne szóljak senkinek, főleg a lányainak ne. Te mit tennél? Ha egyszer elesett ebben a vad melegben ki tudja mikor fog ismét? Megússza-e ennyivel? Ha szólok a lányainak áruló vagyok vagy jó szándékú?
Kérdem tőle, s mi lesz, ha leesik a lábáról? Ki fogja gondozni, ha ennyire nem érnek rá? Nincs válasz.
A sorozatai négykor kezdődnek, ezért hajt a napon. A többi földdel dolgozó szomszéd este megy csak, főként az idősebbek. A földdel való munka, a hajtás a vérében van. Meddig? S főleg a helyemben mit tennétek? Vagy nem az én dolgom?
2024. július 5., péntek
Első séta póráz nélkül
2024. július 4., csütörtök
Hogy a szellem vagy művészet emberei
" el ne bízzák magukat". Íme, egy újabb látlelet. Olvassátok el, végtelenül szomorú lesz tőle az ember. Lassan az élet minden területe semmivé lesz, általuk. Hova jutunk?
2024. július 3., szerda
2024. július 1., hétfő
Egy könyv ürügyén
A Rosernes sang miatt
A könyvben mindegyikről olvashatunk, rájuk kerestem. Tove Janssont gyermekkönyvek illusztrátoraként ismertem. Mindig tágul az ember látóköre.
Korábban sok angol videót néztem főleg lakberendezés, házak bemutatása. Most a múltkori vlog miatt is tán, s a korábban olvasott Kun Árpád könyvek is rányitották a szemem Norvégiára, s egymás után kerülnek elém az országgal kapcsolatos (mi erre a jó szó?) mindenek. Vagy éppen az északi országokból.