Tegnap reggel,

a völgyön áthúzó párák közt, sajnos mozgó járműből fotóztam, de érezhető, érzékelhető

 Aztán délután 30 fok körül. Tegye fel a kezét aki ezt ép szervezettel bírja.  Buszokon át a fél országon, szétszakadó fejjel.

Viszont  találtam gyönyörűségeket.

Menekítések

nem értettem, hogy a szomszédból kapott fáklyaliliom miért nem ered meg, nem nő? Mire rájöttem: csigák. Az iringókat tavasszal rendeltem, cserépben szép palántaként ültettem ki őket: csigacsemegének. Most egy nagyobb cserépben várják, hogy valami biztos és jobb helyre kerüljenek.

Borágó palánták,  egy cserépből, kettő a fűszerkertből lett támadás áldozata. Őket itt hagytam, várok. A pillangóvirágokat egyenesen ide vetettem, kiültethetem vajon őket?

 A gyönyörű színű kasvirágot tarra rágták a fűszerkertben, kezd ismét kihajtani. Bazsalikomokat ki sem mertem ültetni.

 Ők is mentések...vagy inkább előre mentések. Nekünk nincs télre tároló helyünk, ezért nem cserepeztem soha. S megvolt a ma reggeli ollózás is. Nem voltak sokan, de lent a gyümölcsös részen igen. S tudom még egy is potenciális százat jelent. Legyen szép napotok!

Elgondolkodtam,

 hogy korábban ha kimentem a kertbe az öröm,nyugalom és feltöltődés helye volt. Mostanában még ki sem értem már elkezdtem a gyilkolást. Fájt, sajgott a derekam az állandó hajoldozástól, a lehetetlen testtartástól a lehetetlen helyekre való belépések miatt. Sokszor azon gondolkodtam, most hogy lépek ki/viasza innen? Most új csodaszer a meztelen csigák ellen, még nem próbáltuk, van még méreg, de amellett is kiegészítőnek kellett az olló. Mert ezek úgy is felmentek mindenre, ahogy mondják nem néztek se isten, se embert.

Azért eljött a kerti örömködés ideje is, természetesen, csak valahogy e bús, szomorkás, felhős reggelen eszembe jutott mindez.

Hallgassátok meg!

 

Amennyire

 készültem kirándulni, annyira maradtam itthon, ma is. Tegnap észrevettem, hogy a vadszőlő kúszik fel a tetőre, nekiálltam metszeni, s ahogy szokott lenni megláttam minden metszendőt, vágandót, míg ki nem nyúltam. Szerencsére a nyesedék elhordásában segített az uram.

Délután vártuk a felhőszakadást, csak nem ért ide....

Ma reggelre hidegfront, no meg mozdulni sem tudok. Ez van, tegnap tettem a dolgom. Pedig ma indultunk volna, megint. Várok, hátha a Diclac emberré tesz. Vagy nem.

Mutatok pár fotót az eltelt időszakból. Itt nagy felhőszakadások voltak, volt hogy a semmiből teremtek elő. Óvatos az ember, fél.Pedig még erdőn sem mostanában voltunk. Annyira vágyom rá, s persze az arborétumba is. Reménykedem.

"Fiatal bárki lehet, de öreg csak a java.'

 Ma elvittük a kutyát (végre harmadszorra sikerült) az állatorvoshoz. Várunk, beszélgetünk, ki miért hozta  a kedvencét. Hordozóban macska, meséli sírva a fiatal hölgy, hogy daganatos, nem tud enni. Folyni kezdtek a könnyeim, kimentem az udvarra, s ott zokogtam. Eszembe jutott nagy kedvenc Cirnyó cicám,  a hős, sok kalandot átélt Cirnyó úrfi halála. Az utolsó 5 napján elbújt, mert csak hányt, se enni, se inni nem tudott. Aztán egy reggelen az ajtó előtt találtam, felvettem, egy keserveset nyávogott, a szívem beleszakadt. Becsomagoltam takaróba, bevittem a szobába a konvektor elé, de mire ismét bementem már nem volt köztünk. Hazajött meghalni. Hát ma ismét jól megsirattam.