mesekör. Hosszú éveken át heti egy estébe nyúló délután fejettük a meséket. Ez a csapat "levetkőzött" egymás előtt, óhatatlanul. Aztán elment a vezetőnk, majd én nyugdíjba s szétoszlott a csapat, vagy inkább az első ok miatt? Vagy a kettő egybeesett? Lényegtelen. Fájó és gyönyörű, szembenéző alkalmakat töltöttünk együtt.
Tegnap vírusomból javulgatva, csakazértis, mert egy hete éppen miatta nem indulhattunk, el útra keltünk az Őrségbe. Megjegyzem ez egy bejáratott és szeretett út. Léleklesimító.
Őriszentpéteren az Árpád-kori templomnál kezdtünk,
majd jött Pityerszer, s ott a szatócsbolt. Van nekem hosszú évek óta
egy macskás kulcstartóm, onnan érkezett az első, aztán a többieket is
onnan vásároltam, ha elkoptak, szétszakadtak. Mindig ok egy kirándulásra is.
Itt pedig egy mesetársba botlottam. Nagy volt az öröm, a viszontlátásé, az emlékidézés, ki, hol és merre van azóta. Meghatódott a macskás kulcstartó történetén. Ő volt az eladó. Hinni sem akarta, hogy ilyen van. Van.
Aztán kiültem az itteni kirándulás másik okára, a mélázó helyemre. Pityerszeren van, a falumúzeum hátsó felén, s egy völgyre néz, majd a túloldali szerre. Először egy ragyogó húsvéton jártam itt, beton, fa padok voltak, s a régi akkor virágzó fákból már csak a csonka körtefa maradt. Most a szemben lévő házakat az azóta növekvő fák lombjai jótékonyan takarták, hiányzott a csorda a völgyből. Ami maradt a csend, békesség, madárdal, jó levegő. S a léleklesimító üldögélés, egybeolvadás a fentiekkel. Még nem volt vagy éppen nem volt ott más érdeklődő. Elmondhatatlan.
S csodák csodája mindezek után a forrón égő fejem lenyugodott, életre keltem, s bírtam a további napot. Érdemes volt kockáztatni, útra kelni.
