Belépés hóval megtisztelt,

 de ezt havasnak nem nevezhető kertbe. Megmutatta magát. Ennyi.  Legalább megmutatta magát.

 

A nagy"kaland", tanulságul

Ma hivatalba indultam előre lefoglalt időpontra, miközben az uramtól vért vettek. Már csak azért is, mert az autó ne menjen feleslegesen esetleg kétszer a városba. Vidékről főleg online foglalok időpontot előre, ahol csak lehetséges. Szóval, ott is voltam időben, egy régi félkolléganővel jól elbeszélgettünk, mikor megkérdezte hányra is jöttem? Kiderült már 5 perce  szólítani kellett volna. Hamar elő a mobilt, megnézem a visszaigazolást jó időpontot foglaltam-e? Láttam a visszaigazolást, de meg nem nyitottam a foglalás napján. Most kiderült, hogy az időpont stimmelt, de Komáromba!!!!! szólt a foglalás. Nos ennyire talán nem vagyok szenilis? ! Közben odajött az irányító kolléga, mikor látta , hogy időpontot húzok magamnak, s mert tudta, hogy már volt. Egyértelművé vált az "átverésem", de az is , hogy másokat is irányított a rendszer Komáromba, sőt még hivatali dolgozót is. (Mondjuk nem értettem, miért nem jelezték akkor már a rendszer gazdája felé?)

Lényeg a lényeg, hamar sorra kerültem, elintéztem, jókat derültünk az átirányításomon a hivatali kollégákkal. S megjegyeztem, hogy aki ideiglenes lakcímen él azt bizony 5 évente hosszabbítani kell.

S az esetet azért is írtam ide, hogy érdemes megnyitni a visszaigazoló emaileket, hátha mást is a komáromi hivatalban várnak ügyintézésre. Szegény Komárom környékiek! Hány embertől veheti el a rendszer hibája a gyors ügyintézés lehetőségét. Mert csak és kizárólag oda ad a rendszer időpontot.

 Kotnyek István műalkotását mutatom egy kiállításáról

Az egészségről

Időre mentem, de már tudtam, ill. megtudtam 11-nél hamarabb nem lesz orvos. Mondám addig megjárom a körzeti orvost a cukrommal. Annyi beteget,mint ott  ma találtam, s még jöttek is hozzá az új orvosnál nem láttam, de egy órán belül, még hamarabb mégis visszaértem a kórházba.

Szóval a cukor: 5.7, 10.1, 6.3. Nem részletezem, aki ismeri az értékelést úgyis érti. Orvosom szerint gyógyszer nem kell, mediterrán diétát csináljak, s ennyi. Egy év múlva megnézeti ismét a vérképet. Tehát: kb. másfél éve diétázom, félévig szedtem a Merckformint, ami legyalult rólam (a diétával együtt) 15 kilót, s tönkretett. Belepusztultam. Azóta csak diétáztam, s tartottam a súlyom. Ide jutottam el. Szóval figyelni fogok magamra, jó így élni, könnyebb s azt hiszem az alapbetegségemen sokat javított, hogy a cukrot,  s a  fehér lisztet elhagytam. Néha eddig is "félreléptem", belefért. Azért az eredményen egy dolog elgondolkodtatott. Én gyakran iszogattam gyógyteát cukorra, keverve epeteával. Kérdés: az eredménybe ez mennyit javított? A dokinak ezt nem mondhattam el, mert ő a gyógyításra esküdött, s nem kuruzsol. Szóval a diéta, s a tea marad. Mondom én, magamnak.

Neurológiailag jól vagyok, persze hullámzik, mint az időjárás, de alapból (én már csak tudom) jó állapotban vagyok. Majd jön a nyár, aztán meggyötör, szobába zár, hónapokra kivon a forgalomból. Ezt a nagy meleget nem tudom elviselni. Nem én,  a betegségem. Most nem mennék bele gyógyszerelésbe, viszont milyen a különbség két orvos gondolkodása között?! (Az orvosom szült, most a régebbi doktornő rendelt.) Szteroidnak mellékhatása van. Van. Nem mindegy 15 féle vagy csak pár. Nem mindegy, hogy tüdőembóliát okoz, s szerencséd van, ha túléled. Több évtizedes beteg vagy, tapasztalatokkal, gyógyszeres tapasztalatokkal a hátad mögött. S van neked is  neurológus vagy orvos ismerősöd, akitől kérdezhetsz. Az ember a hivatalos gyógyítással szemben néha az ösztöneire bízhatja magát. S saját felelősségére önmaga felé csökkenti a gyógyszereit.

 

Őszi fotók, Völcsej felé fényképeztem. Ezen a vidéken olyan sok régi szobrot látni, sajnos a leggazdagabb , általuk leggazdagabb településre útépítés miatt nem jutottunk el. Majd legközelebb.

Elveszett,megkerült,

már a kulcscsomó. Már az uramé. Kb. december elején hagytam el, eleinte észre sem vettem. Nem tudom, ki hogy van vele, bezárom az ajtót, beülök az autóba, s nem teszem el a kulcscsomót. Az ölemben van, s mikor kiszállok az autóból, leesik a földre, az autó mellé. Veszett már el így, s került elő a szomszédos iskolából, gondolván valamelyik diák hagyta el. A kulcstartó amúgy macskás...

Az utolsó elvesztés óta hisztériásan figyelem, s keresem a kezemben lévő kulcscsomót, eltettem, hova, stb. Jó pap kétszeri elvesztéssel tanul.

Az ősz, -mint bejegyzéseim egyre fogyó számán is látható volt- engem megviselt. Az állandó készenlét, ki-be a városba, az ottani intézkedések, stb. nekem már sok volt. Néha azt sem tudtam hol vagyok, hogy vagyok, mit is kell intézni, vásárolni? Ki jön dolgozni, kinek mit és hogyan? Nem hiszti. Öregszem. Gyors fáradás a betegségem, elegem volt. Így történhetett,eleinte észre sem vettük, hogy nincs meg a kulcs. (Tulajdonképpen nem is használjuk, a festőnél volt, ő adta vissza.) Mire keresni kezdtük, s rekonstruálni hol veszhetett el, eshetett ki, már hetek teltek el. A közintézmény portáin, információn,  stb. nem adták le. Hetek múlva jutott eszembe az utolsó porta. Volt egy hasonló, széttaposva, de a kulcs,-a háromból egy volt csak a bemutatotton- nem egyezett. A dísze alapján lehetett a miénk is, de hova lett a többi kulcs? Aztán megint napok teltek, s bennem a kisördög nem nyughatott, ismét keresni kezdtem. (Erre már cseréltünk, s lettek új kulcsok.) Míg egy portán a volt szomszédasszonyomba nem futottunk. Napokon belül megkerült. Kérdések sora vetődik fel bennem...

Cukor lottó

Meghirdethetném a cukor lottót, a Birtokos eset blog barilottója után, szabadon. Szóval ma belém nyomattak, azaz itattak velem jó nagy adag tömény cukoroldatot. Utána eléggé kókadt voltam jött a hányinger, stb. Ez nem jó jel, a szervezetem rosszul reagált, krízises a cukor. Tapasztalat, sajnos.

Volt ott egy nem is nagyon kicsi leányka, legalább 8 éves lehetett. Hatalmas hisztit kivágott, ujjbegyből vettek volna tőle vért. (Sírtak is más gyermekek előtte is, de ő felülmúlta mindegyiket.) Mondom a személyzetnek, szülőnek öleljék meg , nyugtassák le a gyereket. Öleljék. Nem. Vitték az érzéstelenítőt sprayt, így aztán sikerült, nagy nehezen a vérvétel. Állítólag próbálták előttem már nyugtatni, de a gyerek az ajtófélfát fogta. Mesélte valaki, aki már utána beszélgetett a családdal.

Mai kudarc

a kedvenc  egyik tavunkhoz mentünk. Úgy felázott a talaj, akkora volt a belvíz visszafordultunk. Tanulság: ebben az időben nem érdemes csak aszfaltos erdőbe menni vagy dagonyázunk, mint a vaddisznók Zsebi erdejében. Itt aztán amúgy semmi gondja nem volt, igaz horgász sem volt, egy sem. Nem voltak eldobott potyahalak.

 

 Ez volt az első, félelmetes erdőrész.A második a tegnapi dagonyás, vizes. Napsütés, meleg, kedves erdőrész (tele félelemmel.)

S ezek már a mai fotók,  tónál.

S egy retro fotó a horgászok pihenőhelye.  Berendezték.

 Aztán ismét az aszfaltos erdőben, hazafelé.

S hosszú napok után ismét beszippantott egy könyv. Nagyon, nagyon szeretem.

A könyvről:


„…az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”

„Egy fotográfus története, aki… Nem: egy férfi története, aki… Nem: egy szerelem története, ami… Vagy több szerelem története, amik egymással… Vagy egy ország története, ami… Na hagyjukEz a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt.Kemény István MOLY

Ma délután kimentünk az ERDŐRE,

aztán visszafordultunk, mert Zsebi nagysága nem követett minket, visszament állandóan. Vannak ilyen dolgai, szerintem a vaddisznók nyomai alapján azok szagát érezte, s nem szereti ezt a szagot.

 
Aztán balra indultunk, de mindenhol ott volt a nyomuk. A pocsolya feltört jege, a dagonyák. A nyomaik.Tehát vissza az autóhoz, s elmentünk a jól bevált aszfaltos, vadászházas, tavas erdőbe. Elegen voltunk ott, kutyák is, de a jól ismert, biztonságos helyen nem félt, végigjárta velünk. (Itt a végén már én dőltem ki a sok erdőjárástól.)

 

 Jó volt a tényleges erdőben. Sütött a nap ezerrel, csend volt, s valami misztikus fény ragyogta be az erdőt. Kár, hogy nem folytathattuk az utunkat, de olyan kitartóan húzott kifelé, hogy a végén már én is félni kezdtem.

Hegykapunak nevezett részen parkoltunk,íme a mogyoró teljes barkázatban!

Valakit, ismerőst nem érdekel ilyen bútor?