Az egészségről

Időre mentem, de már tudtam, ill. megtudtam 11-nél hamarabb nem lesz orvos. Mondám addig megjárom a körzeti orvost a cukrommal. Annyi beteget,mint ott  ma találtam, s még jöttek is hozzá az új orvosnál nem láttam, de egy órán belül, még hamarabb mégis visszaértem a kórházba.

Szóval a cukor: 5.7, 10.1, 6.3. Nem részletezem, aki ismeri az értékelést úgyis érti. Orvosom szerint gyógyszer nem kell, mediterrán diétát csináljak, s ennyi. Egy év múlva megnézeti ismét a vérképet. Tehát: kb. másfél éve diétázom, félévig szedtem a Merckformint, ami legyalult rólam (a diétával együtt) 15 kilót, s tönkretett. Belepusztultam. Azóta csak diétáztam, s tartottam a súlyom. Ide jutottam el. Szóval figyelni fogok magamra, jó így élni, könnyebb s azt hiszem az alapbetegségemen sokat javított, hogy a cukrot,  s a  fehér lisztet elhagytam. Néha eddig is "félreléptem", belefért. Azért az eredményen egy dolog elgondolkodtatott. Én gyakran iszogattam gyógyteát cukorra, keverve epeteával. Kérdés: az eredménybe ez mennyit javított? A dokinak ezt nem mondhattam el, mert ő a gyógyításra esküdött, s nem kuruzsol. Szóval a diéta, s a tea marad. Mondom én, magamnak.

Neurológiailag jól vagyok, persze hullámzik, mint az időjárás, de alapból (én már csak tudom) jó állapotban vagyok. Majd jön a nyár, aztán meggyötör, szobába zár, hónapokra kivon a forgalomból. Ezt a nagy meleget nem tudom elviselni. Nem én,  a betegségem. Most nem mennék bele gyógyszerelésbe, viszont milyen a különbség két orvos gondolkodása között?! (Az orvosom szült, most a régebbi doktornő rendelt.) Szteroidnak mellékhatása van. Van. Nem mindegy 15 féle vagy csak pár. Nem mindegy, hogy tüdőembóliát okoz, s szerencséd van, ha túléled. Több évtizedes beteg vagy, tapasztalatokkal, gyógyszeres tapasztalatokkal a hátad mögött. S van neked is  neurológus vagy orvos ismerősöd, akitől kérdezhetsz. Az ember a hivatalos gyógyítással szemben néha az ösztöneire bízhatja magát. S saját felelősségére önmaga felé csökkenti a gyógyszereit.

 

Őszi fotók, Völcsej felé fényképeztem. Ezen a vidéken olyan sok régi szobrot látni, sajnos a leggazdagabb , általuk leggazdagabb településre útépítés miatt nem jutottunk el. Majd legközelebb.

Elveszett,megkerült,

már a kulcscsomó. Már az uramé. Kb. december elején hagytam el, eleinte észre sem vettem. Nem tudom, ki hogy van vele, bezárom az ajtót, beülök az autóba, s nem teszem el a kulcscsomót. Az ölemben van, s mikor kiszállok az autóból, leesik a földre, az autó mellé. Veszett már el így, s került elő a szomszédos iskolából, gondolván valamelyik diák hagyta el. A kulcstartó amúgy macskás...

Az utolsó elvesztés óta hisztériásan figyelem, s keresem a kezemben lévő kulcscsomót, eltettem, hova, stb. Jó pap kétszeri elvesztéssel tanul.

Az ősz, -mint bejegyzéseim egyre fogyó számán is látható volt- engem megviselt. Az állandó készenlét, ki-be a városba, az ottani intézkedések, stb. nekem már sok volt. Néha azt sem tudtam hol vagyok, hogy vagyok, mit is kell intézni, vásárolni? Ki jön dolgozni, kinek mit és hogyan? Nem hiszti. Öregszem. Gyors fáradás a betegségem, elegem volt. Így történhetett,eleinte észre sem vettük, hogy nincs meg a kulcs. (Tulajdonképpen nem is használjuk, a festőnél volt, ő adta vissza.) Mire keresni kezdtük, s rekonstruálni hol veszhetett el, eshetett ki, már hetek teltek el. A közintézmény portáin, információn,  stb. nem adták le. Hetek múlva jutott eszembe az utolsó porta. Volt egy hasonló, széttaposva, de a kulcs,-a háromból egy volt csak a bemutatotton- nem egyezett. A dísze alapján lehetett a miénk is, de hova lett a többi kulcs? Aztán megint napok teltek, s bennem a kisördög nem nyughatott, ismét keresni kezdtem. (Erre már cseréltünk, s lettek új kulcsok.) Míg egy portán a volt szomszédasszonyomba nem futottunk. Napokon belül megkerült. Kérdések sora vetődik fel bennem...

Cukor lottó

Meghirdethetném a cukor lottót, a Birtokos eset blog barilottója után, szabadon. Szóval ma belém nyomattak, azaz itattak velem jó nagy adag tömény cukoroldatot. Utána eléggé kókadt voltam jött a hányinger, stb. Ez nem jó jel, a szervezetem rosszul reagált, krízises a cukor. Tapasztalat, sajnos.

Volt ott egy nem is nagyon kicsi leányka, legalább 8 éves lehetett. Hatalmas hisztit kivágott, ujjbegyből vettek volna tőle vért. (Sírtak is más gyermekek előtte is, de ő felülmúlta mindegyiket.) Mondom a személyzetnek, szülőnek öleljék meg , nyugtassák le a gyereket. Öleljék. Nem. Vitték az érzéstelenítőt sprayt, így aztán sikerült, nagy nehezen a vérvétel. Állítólag próbálták előttem már nyugtatni, de a gyerek az ajtófélfát fogta. Mesélte valaki, aki már utána beszélgetett a családdal.

Mai kudarc

a kedvenc  egyik tavunkhoz mentünk. Úgy felázott a talaj, akkora volt a belvíz visszafordultunk. Tanulság: ebben az időben nem érdemes csak aszfaltos erdőbe menni vagy dagonyázunk, mint a vaddisznók Zsebi erdejében. Itt aztán amúgy semmi gondja nem volt, igaz horgász sem volt, egy sem. Nem voltak eldobott potyahalak.

 

 Ez volt az első, félelmetes erdőrész.A második a tegnapi dagonyás, vizes. Napsütés, meleg, kedves erdőrész (tele félelemmel.)

S ezek már a mai fotók,  tónál.

S egy retro fotó a horgászok pihenőhelye.  Berendezték.

 Aztán ismét az aszfaltos erdőben, hazafelé.

S hosszú napok után ismét beszippantott egy könyv. Nagyon, nagyon szeretem.

A könyvről:


„…az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”

„Egy fotográfus története, aki… Nem: egy férfi története, aki… Nem: egy szerelem története, ami… Vagy több szerelem története, amik egymással… Vagy egy ország története, ami… Na hagyjukEz a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt.Kemény István MOLY

Ma délután kimentünk az ERDŐRE,

aztán visszafordultunk, mert Zsebi nagysága nem követett minket, visszament állandóan. Vannak ilyen dolgai, szerintem a vaddisznók nyomai alapján azok szagát érezte, s nem szereti ezt a szagot.

 
Aztán balra indultunk, de mindenhol ott volt a nyomuk. A pocsolya feltört jege, a dagonyák. A nyomaik.Tehát vissza az autóhoz, s elmentünk a jól bevált aszfaltos, vadászházas, tavas erdőbe. Elegen voltunk ott, kutyák is, de a jól ismert, biztonságos helyen nem félt, végigjárta velünk. (Itt a végén már én dőltem ki a sok erdőjárástól.)

 

 Jó volt a tényleges erdőben. Sütött a nap ezerrel, csend volt, s valami misztikus fény ragyogta be az erdőt. Kár, hogy nem folytathattuk az utunkat, de olyan kitartóan húzott kifelé, hogy a végén már én is félni kezdtem.

Hegykapunak nevezett részen parkoltunk,íme a mogyoró teljes barkázatban!

Valakit, ismerőst nem érdekel ilyen bútor?

Egy kommenthez kerestem meg a verset

 

 Kiss Dénes versét idézem:

Domború a dombok háta
domb a tájék tompora
Dimbes-dombos szép

Zalában van a dombok otthona
Gödrös Göcsej kátyú göcsört
girbe görbe utakkal

Ráncos gyűrött arcú a föld
engem mégis marasztal
Domború a dombok háta
domb a tájék tompora

Szebb vidéken mint Zalában
nem is élnék én soha 

 

Nézegetem

a Pinterestet, a parasztház, vidéki ház felhozatalát. Amiket a rendszer ajánlgat. Jellemzően tornácos házak, s többnyire egy tervezőiroda felújításai, tervei kis hazánkból. (Amivel gondom sem lenne, de mások nem terveznek parasztház típusú házakat? Ők az egyetlenek a piacon? A Veranda Magazin nem jelenhet meg házaik bemutatása nélkül.) S a parasztházak is sokfélék voltak régen, az építtető anyagi helyzetétől függően. Az viszont tagadhatatlan, hogy a tornácos, koldusállásos házaknak megvan a maguk romantikája.

Évek óta, ha kirándulunk vidéki, falusi házakat keresünk szálláshelynek. Megnézem a fotókon a belsőépítészeti megoldásokat, a berendezést, igazából nem is csalódtunk. Én nem szeretem a vintage, a festett és koptatott bútorokat, nem az én világom. Nem baj, ha másodkézből vásároltak a berendezési tárgyak ezeknek meséje, hangulata van. Erről jutott eszembe az őszi szállásunk. Egy tökéletesen felújított parasztház. Tökéletesen, IKEA-beli berendezéssel, vagy annak legyártatott másolatával. Szép volt, tökéletes volt, s mégis feszélyezve éreztem magam benne. Gyakran eszembe jutott, hogy miért? Új volt még? Annyira nem. Szép volt? Igen. Stílusos? Igen. Minden rendben volt, egy valami hiányzott belőle: a melegség. S miért nem volt meleg? Túl steril volt, túl tökéletes. Túl skandináv? Egy-egy régebbi bútor, szőnyeg, tárgyak mennyi hangulatot , melegséget vihetnek akár egy szállás berendezésébe, megjelenésébe is.

Jut eszembe az Apartman Therapyn megmutatott lakások közt is azt szeretem, hogy van egyéniségük, a tulajdonos lenyomatai, akármilyen bérelt vagy régi lakások, házak is.

S íme egy kis hazai választék hagyományőrző stílusban (is) tervező építészektől. S hogy azért igazságos is legyek az utolsó iroda tervezőjére, épületeire a Verandában figyeltem fel. Két házára emlékszem.(Ez most csak hirtelen körülnézés volt, nem mélyedtem el a kutatásba.)

 http://www.energiatudatoshaz.hu/munkaink

 https://sajatotthonprojekt.blog.hu/2017/05/25/alomhaz_a_balatonnal_549

 https://plan2you.com/portfolio/

 S amikor látok blogokat, Instagram bejegyzéseket hagyományos stílusban épülő házakról, parasztházak felújításáról, nagyon szépen, nívósan, s őrizve a hagyományokat, akkor megdobban a szívem, s boldog vagyok, hogy fiataloknak ez ennyire fontos. Hogy veszik a fáradtságot, s azért nem kis áldozatot hozva, tanulmányozva hagyományos építési technikákat állnak neki e régi, többnyire vályogházak felújításának (is). Szubjektív voltam, én így látom.

Akkor most egy Derrick. A részben szinte végig áll és néz, s figyel. Egy potenciális gyilkos pedig mondja, mondja és mondja a monológját. Tényleg ő a gyilkos?