Oldalak

2017. szeptember 12., kedd

Könyvek







Amióta nem dolgozom lemaradok az újdonságokról. A könyvújdonságokról. Néha azért belenyúlok, néha mellé. Ennek a könyvnek a szerzőjét nem kell bemutatni, kedvenc sorozatom volt a Szívek szállodája, s kiderült a hősnő könyvet is írt. A könyvet szerettem. 

Pedig "csak úgy " elhoztam vagy volt azért bennem kíváncsiság is, mit is hozhat ki a hölgy,  A SZÍNÉSZNŐ. Inkább az utóbbi, bár a név ismerősen csengett, csak éppen nem tudtam hova tenni, míg bele nem néztem, s  rá nem jöttem, miért volt olyan ismerős.

S esetleg ismerős lehet a történet is, színésznő, aki még nem futott be, hogy éli meg, míg el nem indul a karrierje, s persze a háttérben ott az elmaradhatatlan szerelem. A könyvön átsejlenek életrajzi elemek, de inkább regény, jól megírt, tartása van, nem része a kis színésznő és  rendezői ágy című meséknek. Szerettem benne Salinger Franny és Zoé című elbeszélésével való párhuzamokat, utalásokat is. (Az igazat megvallva azt én vagy 40 éve olvastam, tehát nem emlékeztem rá.)

Múltkoriban kicsit belemélyedtem a Jane Austen filmekbe, most egy könyv, ami hozza azt a hangulatot, ha nem is arról a világról szól, amiről ő írt. Bár arról a világról, csak éppen annak egy másik vetületéről, a másik oldalról, a személyzet felől közelít. Máskor, azaz más korban, napjainkban megírva.

Jól ír, érdekes a közelítés, ajánlom elolvasni, főleg a JA könyvek kedvelőinek (is).

2017. szeptember 11., hétfő

Kicsit elmaradtam

a bejegyzésekkel, oka volt az elutazás, a készülődés, némi sütés is.

A legnagyobb unokám lett tízéves, s úgy gondolták a szülők, hogy ez kerek évforduló, adjuk meg neki, ami jár. Szerencse is volt, mert távoli vendégek is itthon voltak, s jöttek közelről-távolból az országból is. A családban van fiú ikerpár, leány ikerpár és vegyes ikerpár. Az utóbbi két pár volt  a vendégek közt, a két szép fiatal lány és a babácskák. Ahol a "fiatalember" megismerését vártam nagyon (egyébként a kicsi gyerekek közt kettő fiú van, a többiek lányok, mindenfelé a nagy családban). Ez a legényke elevenségért nem megy a szomszédba, bár most szegényt a bújó fogacska nagyon kínozta. Azért a végén megmutatta az oly vágyott, a fotók után az élőben vágyott mosolyát, huncutságát.

A vízcsapszerelő leányka egyébként nagy motoros. Még műanyag motorral, de fiúkat megszégyenítő gyorsasággal, biztonsággal kezeli, tökéletes reflexekkel fordul, fékez. Ahogy elnéztem, s mondjuk 20 év múlva látnám megállná a helyét bármely versenyen is. (Ki tudja megérem-e mi lesz majd belőle?)


Útközben találkoztam Aranyalmával is. Mindig öröm, ha "ismeretlen ismerősökkel" élőben is megismerkedik az ember. Nagyon örültem ennek a találkozásnak.

Ma volt esőnk, tudtam kicsit kertészkedni is. Átültetni is, mert puha lett a talaj. Ásható. Van, ahova beültettünk növényeket, de össze kellene ásni az egész területet. Csak: száraz időben ez nehezen ment volna. S még nem ártana újabb eső sem neki. Már a füves talajnak. Van, ahol felástuk, kapott némi komposztos trágyát, majd átültetünk ide. S még van, aminek keressük a helyét. Nem tudom másnál hogy van ez, de kaptam (ahonnan küldték) negyven centi magas pillangóvirágot, magot. Ebből nálunk akkora lett, hogy a növendék bokrokat takarja. Máshol is, valahogy a virágok jobban nőnek, mint a bokrok. Vannak bokraink: kecskerágó, lilabogyó és berkenye. Nos ezeken (hála madaraknak, főként a verebeknek?) bogyónak még emléke sincs. A lenti kertrészben gyönyörű a kecskerágó, tele terméssel, s kezd bordóba öltözni, nos a díszkertben ilyen csodára nem kell számítani. Még azt sem értem, hogy vettünk pink színű vagy bordó levelű bokrokat, nos ezek is zöldek. Az eső hiánya vagy jobban kellett volna tápozni őket, hogy  színesek legyenek? Ezek ilyen fajták, nem őszi színekről beszélek. Nem értem. S nagy öröm: az icike-picike abélián van kettő darab virág!!! Oly sokszor írtam róla, hogy a fagy jól elkapta, magához tért, de akkora mint egy éve volt. Akkor talán jövőre majd nőni is fog. Pici öröm, de nagy öröm.


S ismét a veréb ügy. Amíg volt napraforgó jöttek  madarak, s jöttek a verebek. Hatalmas raj (10-20 -25), a szomszédban tanyáztak, akik agybajt kaptak tőlük. Főleg a táplálkozásuk következményeitől,s nagy hangzavartól. Most nyugalom van. Merre járnak? A többiek is? Mert verébék be-berepülnek, körülnéznek, s mennek is. Lehet, hogy mások is, csak ők nem ilyen látványosak?

Szeretem a madarakat, örültem, hogy ideszoktak, csak ahogy írtam minden bogyó eltűnt. Vagy valamit valamiért? Azért a bogyókat nagyon sajnálom.

2017. szeptember 10., vasárnap

2017. szeptember 5., kedd

Bársony


Aki mindig éber, aki mindig résen van, aki egyetlen gyanús, számára gyanús mozdulatra elszalad.  Bársony, aki nevét szép külsejéről, s kényeske természetéről kapta, amikor idekerültek, s az ember felmérte kicsodák is ők. Akkor mindig hátrahúzódott, alig evett, gondolom szopásból élt. Aztán lassan belépett a csapatba, főleg azután, hogy ketten maradtak Mózsival.

 

 Azóta Bársony megtanult enni mindenfélét, bár a nyesedék és száraz előnyt élvez nála. Bársony fára és autóra mászik, bejár és bent alszik, teljes jogú családtaggá vált. No, és kiváló verekedő.

Bársony még egy dologban "jár elől": az embertől való félelmében. Míg Mózsit már lehet dögönyözni, néha lépni nem enged a nyolcasozástól, s zümmőg, mint egy méhkas. Bársony mindig figyel, ha megmozdulunk otthagyja az evést, s elfut. Egyszer tudtam felkapni, hatalmas "mozgolódást" csapott, pedig bolhás, rászorulna a kezelésre. Embertelen reflexek, s rugalmasság kellene hozzá, nem tudom elkapni.

Mitől ilyen Bársony? Mondjuk, míg ide nem kerültek hathetesen, folyamatosan hurcolta őket az anyjuk. Közben én is találkoztam velük, a szomszédban elrejtve volt kettő. Aztán egyik délután, amikor Zsebivel sétáltunk rákérdeztem Bársony többször látott hasonmására. Ő is kandúr, hasonló a feje mintázata, mondjuk ő tarkább, Bársonynak köntöse van. Kiderült, úgy jött-találták, a feje be volt szakadva, s a  szeme ennek a "támadásnak" lett áldozata. Náluk lelt otthonra, s férfiúvá nőtt, mint látjuk az eredményt.

Sejtszinten hozhatta magával ennek a támadásnak az emlékét, ettől ilyen félénk? Mondjuk abban az alomban is látok egy vörös-fehér tarkát, aki ugyanígy menekül, mint ő. Én már eddig azt is csodának találom, hogyha mellettük állunk ő ott eszik a többiekkel. Ha a konyhában vagyunk nem mindig menekül ki, de néha, ha aludni készülne is folyamatosan teker a feje, veszély után.

Van valami ötletetek  a megszelídítésére?

2017. szeptember 4., hétfő

Tea: kaptam, finom, s látványnak sem utolsó ahogy "elkészül"





és vetítve:

https://www.youtube.com/watch?v=4COPalSN2Zo

Napok hordalékai


Ma a szeptemberi reggel éles fényekkel fogadott. S őket is.

 Aztán a kertbe indultam, s ahogy nézelődtem valami feketeség suhant át a szomszéd melléképület tetején. Emlékszem, Cirnyóék három hónaposan a diófán, háztetőkön mászkáltak. Sokszor csodáltam, hogyhogy nem szédülnek le?


Meglepetés éppen a szobában, pontosabban a hálónkban is adódott, amikor valamelyik nap bementem, s valami vörös folt villant az ágyon. Tényleg vörös volt. Kérdés: mikor osont be oda?

A hideg behozta őket a házba, a konyhában mindenhol macska aludt. Még Cirnyó úrfi is hazatért, simogatatta magát, aztán a régi helyén jót szundított... s azóta nem láttuk. Mondjuk, más macska sincs a házban.

S esténként, amikor lefekszem, annyi beírnivaló forog az agyamban. Tollat kellene ragadni, leírni, mert reggelre kelve mind tovaszáll. Ahogy tovaszállt a meleg, a kánikula, s jött a frissülés, némi vezéráldozattal. Értsd: frontok.

Közben jártunk egy faluvégi házban, este indultunk, hirtelen felindulásból. Régi ismerősöké, ahogy néztem műholdon a település valami külső területe lehetett, annak is a vége. Ritkán lakják az amúgy mindennel felszerelt házat, tisztára romantikus a környezet, a fák is jól benőtték vagy inkább körülnőtték magányukban. Az öregek nem jönnek, vagy már ritkán jönnek, a fiatalokat nem érdekli. Talán eladásra is kerül. Ilyenkor mindig megsajdul a szívem. Mennyi pénzt, energiát belefektettek míg élhetővé, lakhatóvá tették, az akkor már tíz éve üresen álló épületet. (Ez egy zárójeles megjegyzés. Mivel "szociális indíttatásból kiürítették korábban az épületet", rendőrségre bevezetett őrzést alkalmaznak. A vezetékek ház hosszan lógnak a plafon alatt. Eleinte csak rácsodálkoztam, aztán másnapra esett le, mi volt a gondom, ezeket a vezetékeket valami tokok alá illett volna elrejteni. Csekély hétszázezer forintért. Ennyire igényes munkát végeznek az őrző-védők, jelen esetben a rendőrség?)

Közben befejeztem  a könyvemet is.

Érdekes könyv volt, ahogy inkarnációk során eljutott napjainkig, néha nagyon durva és kegyetlen. Amilyen a kínai történelem. (Vagy ilyeneket írhanának a mi történelmünkről is, csak más módszerekkel, de ebben éltünk, tehát nem annyira riasztó?)  Lehet, hogy felülmúlta a Vadhattyúkat? Persze annak brutalitása lehet, hogy az olvasása óta eltelt évek alatt elhalványult?

Az emberek fanatizálása, egymásra uszítása, egymás ellen kijátszása? S mindez egy eszme nevében? Persze ez csak egy szelete a könyvek történetének. Az Inkarnációkat azoknak (is) tudom ajánlani, akik  a misztikus irodalmat is szeretik.

S még volt egy nagy elmerülésem a hét utolsó napjaiban.


Mire is jó a hidegfront, ha az ember fekvésre kényszerített?! Viszont a távoli könyvtárból érkezett könyv kölcsönzési határideje is behatárolta az olvasást. Andrássyak, Betlér, Krasznahorka. Történelem, egy nagy család története, műgyűjtés, mi maradt meg az utókornak, s ez hogyan látható? Miről beszélünk, mit mondunk a látogatóknak, mit, melyik szélnek a fújásakor? Mit jelent, ha egy megszállott és érző, értő vezető kerül egy intézmény élére? Milyen csodákra képes? No, nem minden volt a könyvben, kellett kutakodni a neten is, rákérdezni egyes bejegyzések íróira, hogy akkor hogy is volt ez és az? Azóta kicsit tisztábban látok. Mondjuk a fejem most is zsizseg a hirtelen rámzúduló személyektől, nevektől, életektől. Nem vagyok a történész, akik ezekben  úgy nagyjából képben vannak, ha nem is ilyen mélységig.

S ha már az arisztokrácia életében kalandozunk, hadd ajánljak egy könyvet még. Nagyon régi olvasmányom, rácsodálkozásom. Mi még úgy nőttünk fel, hogy a letűnt korszak embereit szidni kellett. Hogy ők mások voltak, másként és felelősen gondolkodtak, s egy új világgal ebből a könyvből ismerkedtem meg. "Megkérdeztük anyánkat és ő röviden elmagyarázta nekünk, hogy egyes családok hogyan, mi okból kaptak címet, rangot, és hogy ebben nekünk semmi érdemünk. Csak kötelességünk van: hogy méltóak legyünk a nevünk, címünk viselésére." - e sorokat a könyvajánlóhoz írt hozzászólások közül vettem ki, de ezek a szavak a könyv olvasásakor bennem is megmaradtak, örökre.(A vastagon szedettekben erre utaltam, de akkor még nem gondoltam, hogy a sorok elém is kerülnek.)

 S hasonlókat tapasztaltam e könyv olvasásakor, s szerzőjével való találozásaimkor is. (A politikai megítélésekbe nem akarok belemenni.)



2017. szeptember 1., péntek

Ahol a színes tárgyak dobják fel a lakást



Amikor a lakásomat megvettük, energiáimnak a végén voltam, s a lakás koszos volt (én pedig anyagi lehetőségeimen túl, tehát a cél a kifestetés volt, hogy beköltözhessünk). Nehezen döntő ember vagyok, s én egy elém rakott 10x2cm-es színminta alapján dönteni sem tudok. Kiválasztottam egy színt, nem fehéret, attól irtóztam. Sárgás árnyalat, más a falon, sőt a lakás helyiségeinek a falán is. (Volt  egy fotóm, azokat a színeket szerettem volna, a falra nem jött össze.) Ráadásul a konyhában a plafont is olyanra kellett festeni, annyira koszos volt. (Az megint más kérdés, hogy a festő levakarhatta volna, s újra gletteli.  Ez is már sokkal később jutott eszembe.)

A régi konyhabútor maradt. Konyhára is volt elképzelésem, s megint nem álltam ki az érdekeim mellett, tehát nem az valósult meg. Próbáltam kihozni a legegyszerűbb változtatást, minél olcsóbban. Közben változott az is, amit elgondoltam, mire a polc elkészült. Szóval a konyha egy katyvasz lett. Tudtam. 

Elküldtem a fotót egy lakberblogosnak, aki konyhákkal foglalkozik főleg, mi a véleménye. Válaszra sem méltatott...!!!

Aztán egy másik lakberblogosnak, aki egy délután győzködött  a fehér falra, stb. A legfontosabb a fehér fal lett volna. Ami  a legelérhetőbb volt(anyagilag) a tanácsai közül, azt megvalósítottam, bár befejezetlen az egész.

 Innen indultunk, hozott asztallal, székkel, szőnyeggel. Egy költözés sosem jelenti azt, hogy a régieket gond nélkül vihetjük tovább. Itt tanultam meg, e költözésnél:


 Új asztalt  vett a fiam, székekkel:


  

Aztán a javaslatra átfestettem a polcokat a fali ládák színére. Barna lett a szőnyeg, s gondolkodtam, s levettem a két kék tányért is a falról. 




Itt tartunk most. A fal igazi színét tán a 3. fotó mutatja, megközelítőleg. (Festés most sem lesz...) S belakva sincs, ez csak egy próba volt.  Most sokkal letisztultabb, nyugodtabb lett, bár nincs készen.


Miért is mutattam, mert néztem ezt a bejegyzést. Bérelt lakás, a tulaj a falakat nem engedte festeni, tehát a lakónak a színekkel kellett játszania.  Imádom. A kiegészítőkön, a szőnyegen, az ágytakarón, függőnyön, s ahogy az apróbb tárgyakon, képeken, a konyhaszekrény gombjain is megjelennek, előjönnek. Nem divat lakás, fehér színekkel és bútorral, szőnyegekkel. Semmi dizájn bútor. S micsoda hangulata van, legalábbis számomra. A kedvencem a nappali és a háló.