Még házunk sem volt, a gyakorlatban, csak papíron, de már vettünk madáretetőt. Erdélyiektől, jobb híján templomkának használjuk. Aztán itt voltak a macskanépek, Hypó nagyságos asszonytól eredően nagy madarászok, itt még a környéken sem láttunk madarat.
Idén tavasszal egyszer csak észrevettem, hogy a kert sarkában egy rigópár igencsak kacérkodik egymással, dolgoznak, építenek. A nagy szélvihar után nem láttam őket. A mai este úgy hozta, hogy én is kiültem a diófa alá (onnan fotóztam, vagy tíz méter távolságból). S a madáritatót elhoztam még délután a fűzfa alá, hátha látom, hogy használják a madarak. Szerencsém volt, többen jöttek, fürödtek, ittak, jöttek-mentek. Jó volt a csend, a repkedő madarak látványa, előkerült egy/a rigópár is. S a nyugodt, békés este. S ha három évet is kellett várnunk rá, mégiscsak lettek madaraink!