Mondom a kicsi mocskos kutyának. Ekkora a kicsi, két és fél hónapjával. Odajön a kerítéshez megsimogatom, nyüszít, Zsebi meg a kertajtóban ugat, féltékenységében. Éjjel meg sztereóban ugatnak. Ungi a maga mély, MÁR mély hangján. (Mi lesz még itt?) Sokat nem aludtunk... Mondja a szomszédasszony nem az a neve, mondám, hogy tudom, de valahogy becézgetni kell ezt a szegény, árva kiskutyát. Egész délután sírdogált, még a színüket sem láttam, hogy simogatnák egy kicsit. Ma már igen. Kipihente a vendégsereget...
Ezek meg a szerelmeim. Imádom ezt a virágot, nyárvirág, ha jól tudom. Nem tudok betelni velük.
