"Az erdő beszélt hozzám, mert az erdő beszél ahhoz, aki ismeri: jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érteni." Fekete István

A diszkréten lángoló erdő

Anyjához bújó, ölelő gyermek, Vagy csak én látom annak?

Ők sziámi ikrek vagy ketten nőttek egy helyen? Ketten együtt? S mégis megmaradtak! hány ilyen párost látni az erdőn!

 

Levélbúcsúztató, már csak szinte szárazak vannak a földön.

 

 

Idén az erdő csodáit a vörös tölgyek vitték el, azt hiszem ezek már utolsó fotók velük.

 S végül az örök kedvenc látvány, korábbi felvétel, már most sem volt az igazi. Viszlát őszi erdő! Gyönyörű voltál!

“Odakint megmozdult a szél, és a varjak elhallgattak. A köd dél felé torlódott, és nem forgott már alulról felfelé, hanem elnyúlt, mintha nyomná valami. S a köd elindult, mind nagyobb gyorsasággal. Később már rongyosan, szakadozottan vágtatott. A fák meghajoltak, a fáradt, sárga levelek megmozdultak a földön. A kémény füstje elnyúlt, hosszú zászló lett. Messze valahol suhogni kezdett a szél.” (Kele)

 

“Ekkor már közel szállt az erdők fölé a nap, és a szelíd ősz édes-fanyar illata megült az avaron, mint az öreg emlékkönyvek fonnyadó virágainak illata. A fészkek üresen ásítottak, az erdő csendes volt, mint a borongó gondolat, csak a harkály kopogott valahol messze, mintha a nyár útiládájába verték volna az utolsó szögeket.” (Bogáncs)

Stílszerűen: https://erdeiprogramok.hu/2020/09/22/51-varazslatos-leiras-az-oszi-erdorol-fekete-istvantol/