- kérdezte egy régesrégi leporelló címe. Amikor felfedeztük kedvenc erdőnket, az elsőt (mert arra autózva láttuk, hogy a parkolóban autók állnak, s odamentünk megnézni miért?), meglepődve tapasztaltuk, hogy köszöntek nekünk. Régen, amikor a város parkerdejébe jártunk kirándulni ott erre a szokásra nem emlékeztem. Aztán mi is köszöntünk, s jó játék volt tapasztalni néha a meglepetést, a kelletlenséget, a melegséget a másik hangján.
S mikor új erdőkbe, tavakra mentünk át sétálni ez a szokásunk természetessé vált. Horgásztavak közönsége=a horgászok nagyjából állandóak, már ismernek minket a kis fekete kutyával,
s úgy is állunk le egymással pár szót váltani.
Az új népek (értsd éppen oda kirándulók, kutyákat sétáltatók) meg ha nem találkoztak volna vele, tanulják meg ezt a szokást.
Ki jár az erdőre? Kirándulók, nyugdíjasok sétálni,medvehagymát gyűjteni. Kisgyerekesek, mindenféle korú és közlekedési eszközű gyerekekkel. S a kutyások. Írhattam volna nagy betűvel, mert néha mi vagyunk a legtöbben. (Amikor leparkolunk, s arrafelé lefordulunk az útról már látjuk az autók számán mekkora forgalomra is számíthatunk?!) Van aki naponta kijár a szomszédos faluból, van aki sokszor, van aki többször. Vannak autóval összeálló csoportok, s hozzák a kutyáikat. Volt aki egy ideje már nem jön, s van aki több falunyi távolságból érkezik kutyástól, gyerekestől.
A (kedvenc) erdőnkben van egy erdészház, szobát is lehet foglalni s idejárnak a vadászok is. Az odavezető út aszfaltozott, tehát ide eső után is bátran jöhetünk, nem leszünk sárosak. Ha kedvünk van, s a növényzet engedi felmehetünk a mindenféle utakon az igazi erdőbe, a fák közé is.
Lehet szedni medvehagymát, a hóvirágban inkább gyönyörködni, s alkalomadtán tele van ibolyával is. Ha nem kaszálnak vadvirágos az út széle, lehet velük ismerkedni, fotózni. Az erdei utak is rejtenek meglepetéseket.
A másik kedvencünk a szőlőhegy fölötti erdő. Először leállítottuk a pincéknél az autót, s elsétáltunk a tölgyhöz, a lakatlan vadászházhoz. Most már a hegy alján hagyjuk az autót, s az erdőn át érkezünk a tisztásra.
Évekig a munkásokon (és a szarvasokon) kívül senkivel nem találkoztunk. Idén jöttek turisták, igazi hátizsákosok. Akkor mások is felkeresték, integettünk egymásnak. Jó volt emberekkel találkozni ott. S itt ragadtunk be az autóval. (Elárulom, azóta mindig félsz van bennem. Nem volt jó élmény, ha szerencsésen is ért véget.)
S vannak még más erdők, szőlőhegyek, s újabb tó is. A falura költözés felfedezései, örömei.
S mikor új erdőkbe, tavakra mentünk át sétálni ez a szokásunk természetessé vált. Horgásztavak közönsége=a horgászok nagyjából állandóak, már ismernek minket a kis fekete kutyával,
s úgy is állunk le egymással pár szót váltani.
Az új népek (értsd éppen oda kirándulók, kutyákat sétáltatók) meg ha nem találkoztak volna vele, tanulják meg ezt a szokást.
Ki jár az erdőre? Kirándulók, nyugdíjasok sétálni,medvehagymát gyűjteni. Kisgyerekesek, mindenféle korú és közlekedési eszközű gyerekekkel. S a kutyások. Írhattam volna nagy betűvel, mert néha mi vagyunk a legtöbben. (Amikor leparkolunk, s arrafelé lefordulunk az útról már látjuk az autók számán mekkora forgalomra is számíthatunk?!) Van aki naponta kijár a szomszédos faluból, van aki sokszor, van aki többször. Vannak autóval összeálló csoportok, s hozzák a kutyáikat. Volt aki egy ideje már nem jön, s van aki több falunyi távolságból érkezik kutyástól, gyerekestől.
A (kedvenc) erdőnkben van egy erdészház, szobát is lehet foglalni s idejárnak a vadászok is. Az odavezető út aszfaltozott, tehát ide eső után is bátran jöhetünk, nem leszünk sárosak. Ha kedvünk van, s a növényzet engedi felmehetünk a mindenféle utakon az igazi erdőbe, a fák közé is.
Lehet szedni medvehagymát, a hóvirágban inkább gyönyörködni, s alkalomadtán tele van ibolyával is. Ha nem kaszálnak vadvirágos az út széle, lehet velük ismerkedni, fotózni. Az erdei utak is rejtenek meglepetéseket.
A másik kedvencünk a szőlőhegy fölötti erdő. Először leállítottuk a pincéknél az autót, s elsétáltunk a tölgyhöz, a lakatlan vadászházhoz. Most már a hegy alján hagyjuk az autót, s az erdőn át érkezünk a tisztásra.
Évekig a munkásokon (és a szarvasokon) kívül senkivel nem találkoztunk. Idén jöttek turisták, igazi hátizsákosok. Akkor mások is felkeresték, integettünk egymásnak. Jó volt emberekkel találkozni ott. S itt ragadtunk be az autóval. (Elárulom, azóta mindig félsz van bennem. Nem volt jó élmény, ha szerencsésen is ért véget.)
S vannak még más erdők, szőlőhegyek, s újabb tó is. A falura költözés felfedezései, örömei.
Nagy öröm nekem ez az írás, jó hangulatú beszámoló ismerős-ismeretlen helyek felfedezéséről, emberekről, kutyákról...foghegyről. Mert a természetjárás eléggé magányos tevékenység, én igazából akkor szeretem legjobban, ha tényleg egyedül vagyok. Persze Bugaccal.
VálaszTörlés