Elutaztunk

a hétvégére Hegykő környékére. Útközben betértünk Nagygeresdre, ahol az ükapám élt, s fütyülős csizmákat készített ősszel-télen, s tavasztól őszig szekérből árulta a környező falvakban. Így ismerkedett meg Ostffyasszonyfán jövendő feleségével. Az már aznap éjjel esett le, hogy apám még annak idején mesélte, hogy vele a család azon ága el is krült a faluból. A temetőben ilyen névvel voltak sírkövek, ők tehát más család. Akivel beszélgettünk beköltöző volt. Említette a faluban korosztálya hatvanas-hetvenes, kihalt, öregebbek élnek, de ők már nem mozdulnak ki házaikból. No és a külföldiek: angol, ausztrál, holland, német, stb. Ugyebár a nyugati határ felé a falvakat betöltötték ők.

Ami számomra csoda volt: ha már odamentünk, megnéztem mi a falu nevezetessége? Találtam egy középkori alapú templomot, s itt ért a meglepetés:

Tudom, ez az én hobbym, nekem fontos, de annyira szép volt, az előbukkanó freskók, melyek felújításkor kerültek elő, mésszel voltak lefestve. S a beszélgetés a templom megmutatójával, amikor felújításkor "elveszik" a megszokott környezet, mert egy régebbit, az eredetit állítják vissza.