5 éve hagyott ittt minket, december 26-án reggelre. Elment az örök vadászmezőkre, ahol a gazda mindig vele volt, nem kellett rá várnia hol rövidebb, aztán meg hosszabb időkre. A végén száműzte ugyan falura, de ezzel visszaadta neki igazi macskalétét. Amivel bizony nagyon hamar megtanult élni.
Utolsó emlékem róla: ülök a kanapén az olvasósarkomban, Miska ölemben alszik, s simogatom. Bundájának selymes tapintását, annak emlékét örökre itt hagyta nekem.
Kimentem a kertben, van ott lent, ahová eltemettük egy macskamécses, meggyújtottam, elmondtam neki, hogy mennyire szerettem. (S ha már ott jártam Mózsihoz is volt pár mondatom, a Mózsihoz aki színes egyéniségével hagyta itt emlékét nálunk, s csak 10 hónapig élvezhettük társaságát vagy uralmát? Uralmát, amit örömmel szolgáltunk ki, mert élvezet volt figyelni ahogy tette-vette magát. Ő és Miska a leghosszabban és a legrövidebb ideig velünk élő macska volt eddig a legnagyobb szerelem, szívfájdalom és emlék, nekem, nekünk.)
Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.
Még egy háziállattal is milyen bonyolult a kapcsolat. Igaz, egy macska nem egyszerűen háziállat, sokkal több annál. Házi isten, régmúlt idők pogány istene. Vagy legalábbis királynő.
Soha ne becsüld alá azt a megnyugvást, amit egy macska adhat -
nincsenek szavai, de apró érintéseivel, bökdöséseivel, odabújásaival
kimutatja irántad érzett szeretetét - és megpróbálja elterelni a
figyelmedet a bánatodról.
Utolsó emlékem róla: ülök a kanapén az olvasósarkomban, Miska ölemben alszik, s simogatom. Bundájának selymes tapintását, annak emlékét örökre itt hagyta nekem.
Kimentem a kertben, van ott lent, ahová eltemettük egy macskamécses, meggyújtottam, elmondtam neki, hogy mennyire szerettem. (S ha már ott jártam Mózsihoz is volt pár mondatom, a Mózsihoz aki színes egyéniségével hagyta itt emlékét nálunk, s csak 10 hónapig élvezhettük társaságát vagy uralmát? Uralmát, amit örömmel szolgáltunk ki, mert élvezet volt figyelni ahogy tette-vette magát. Ő és Miska a leghosszabban és a legrövidebb ideig velünk élő macska volt eddig a legnagyobb szerelem, szívfájdalom és emlék, nekem, nekünk.)
Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.
Még egy háziállattal is milyen bonyolult a kapcsolat. Igaz, egy macska nem egyszerűen háziállat, sokkal több annál. Házi isten, régmúlt idők pogány istene. Vagy legalábbis királynő.
egy macska adhat - nincsenek szavai, de apró érintéseivel, bökdöséseivel, odabújásaival kimutatja irántad érzett szeretetét - és megpróbálja elterelni a figyelmedet a bánatodról. ♥
VálaszTörlésPam Brown
Nos, igen, a macskák különös lények. Lehet őket is szeretni. Sőt, elhiszem, valamilyen módon ők is szeretnek minket. Ám mindig ők a kapcsolat urai, s emiatt a helyzet messze nem olyan, mint a kutya és gazdája közti viszony.
VálaszTörlésVannak fokozatok - szoktam mondani. Házibarátnak első a kutya (természetesen) - aztán van egy nagyobb szünet - és csak akkor jön a macska. Aztán meg már akármi. De ők ketten az ember igazi jóbarátai.
Néha jobb barátok, mint az emberek....
Jó barátok, az már biztos, s érdekes figyelni a működésüket, én imádtam, mindkettőnél. Kutyáknál csak Zsebi van, ő udvari kutya, az ő szerepe kicsit más, bár elnézve a többi falusi kutyát igazi úrhölgy ő.
TörlésMilyen lenne az élettünk nélkülük? nem tudom, de nem is akarom tudni...Nálunk is a legfontosabbak mindennap...
VálaszTörlésAnikó boldog új évet és jó egészséget jó kertelgetést és legyen miről írnod!
Tudod Vera féldélelőtt szőrtelenítettem a nagysága után, ha nem ülne az ölemben hiányozna mégis. Hasonlókat kívánok neked is.
Törlés