Tavaly, mikor a fiam transzplantációja volt, hazajövetele után egy héttel veseelégtelenséget kapott. A pécsi kórház fedezte fel a laborleletek alapján, nekünk a sok tünet (értsd mellékhatás) között fel sem tűnt egy újabb betegség. Lényeg: beküldték a traumatológiára a városunkban, infúzióra. A sürgősségi letagadta, hogy a vérképpel gond lenne. Főorvosi aláírással és szakorvosi konzultációval!!!!!! Hogy nem volt igazuk a körzeti orvos, majd a pécsi szakorvos is jelezte zárójelentésén. No komment. Hogy a fiam milyen gondviseléssel mászott ki belőle spontán, azt gondolom csak az égiek tudják.
Ez a minap a kollégánkkal esett meg. A körzeti orvos, a felesége állapotát látva beküldte a sürgősségire. Ott elküldték, hogy minden rendben a vérképe alapján!!! Az autójában szállította, segítséggel tudta ki- és betenni az amúgy magatehetetlen beteget. Tehát vitte vissza és haza, az első emeletre. Az autóból egy szomszéd segítette kiemelni, aki dolga lévén egy padig segítette a hölgyet, majd elment. Férj nem tudván mit csinálni, maga kezdte felcipelni a feleséget. Aki az emeleti fordulóban elhunyt. Ezután a rendőrség a férjet vette elő, mert a haláleset nem kórházban és nem lakásban történt. Magyarázkódhatott....
2015. február 28., szombat
2015. február 27., péntek
A mai csúcsfilmem
Eszement szerelem
A Port.hu-ra ezt a véleményt helyettem írták. Nem láttam a film elejét, s olyan érzésem volt, hogy Woody Allen filmje, ezért is kezdtem utánanézni. Úgy látom az megérzésemmel nem vagyok egyedül.

Vadrenalin | Válasz | 2012. szept. 22. 11:57 | 2/2 | ||||||||||||||||||||||
Ez egy igazi gyöngyszem. Ha Woody Allen ma lenne fiatal, azt hinném ő csinálta. :-) Az meg végképp meglepett, amikor utólag észrevettem, hogy a főszereplőnő írta a forgatókönyvet. Íróként is ugyanolyan szellemes, mint színésznőként. |
2015. február 26., csütörtök
Könyvek, amelyek kifogtak rajtam
Nagy valószínűséggel bennem van a hiba. Ideges vagyok, nyugtalan, nem tud semmi filmeken kívül lekötni. Nem tudom mi ez? Ráadásul az állatorvoshoz bejelentett háromlábú macska sem jött haza.
Az első műfajában olvastam eleget, egyszerűen most a szörnyűségeit nem tudom elviselni:
A második is nyomasztott, ebben is volt szörnyűség elég, ahogy a szerencsétlen kislánnyal az iskolatársai elbántak. Itt telt be a mérték. Lehet, hogy majd valamikor folytatom, most egyszerűen nem megy. Ideteszek egy kritikát a könyvről, más nézőpont. Akinek kedve van döntse el kinek van igaza?!

És megint egy új könyv a nagymamaságról
Pataki Éva folytatja a nagymamasorsról írt könyvét. Tudom, nem aratott a könyv osztatlan sikert, s legfőképpen a klasszikus szerepben élők kérdőjelezték meg. Itt újabb szerepkörökkel találkozunk: ahogy teázó nagymamákról írtam (éppen gyűlik az újabb anyag), a valóságban is sokfélék vagyunk: ki repül Angliába, Svájcba stb. az unokákhoz, a fapados repülők tele vannak a kiutazó, hétvégi nagymamákkal. Kitágult a világ, messzire kerülnek az unokák. Az orvos , egyedülálló nagymama egész évben arra gyűjt, hogy unokáihoz utazhasson New Yorkba. Viszont ezek az öregek "fiatalok, fiatalosak", új, más szerepkörben is meg kell felelniük. Mindez összeegyztethetŐ?
2015. február 25., szerda
Egy fotóstól: Roland Persson
forrás
Nem tudtam eldönteni az egyszerűségüket vagy a sötét háttér adta lehetőség kihasználását, vagy mindkettőt szeretem a fotóin? Vagy a szemet, aki mögöttük van?!
Tegnapról maradt itt,
érdemes elolvasni, aki még nem olvasta, esetleg.
Olvassátok el, kicsit figyelni kell, emészteni kell, de a lényeg benne van. Én, annak idején kedveltem őt.
2015. február 24., kedd
Vele élek együtt 29 éve
Hol barátságban, hol küzdelemben, hol győzelemben, hol veszteségben. Köszönöm, megvagyunk.
http://rtl.hu/rtlklub/808/napi-doktor-egy-rettegett-kor-elojelei
A botcsinálta kertész kalandjai a levendulával, s minden más, ami ehhez tartozhat
Valamikor egy bioboltban árultak hatalmas levendulacsokrokat, ekkor csodálkoztam rá először. Aztán egy ismerős Tihanyban járt levendulaszüret idején, s mutogatta a fotókat. Így kerültünk mi egymással ismeretségbe: én és a levendula.
Az első kerti évünket megfigyeléssel töltöttük, mi van a kertben? Az utólag derült ki, hogy banga Benő, az első fűnyíró emberünk, jó nagy takarítást végzett növényfronton. (Mellékhang: gyűlölöm, betegesen gyűlölöm a részeg embereket, volt benne részem, okom tehát van. Hát Benőke ideért hozzánk olyan tajt részegen, hogy bukfencezett az udvaron. Lebénultam, de útja innen már kifelé vezetett. Azért még nyírta a kertet kérés nélkül, önmagának. Aztán, hogy szorgalma jutalmazatlan maradt, leállt vele.) A takarítást a következő fűnyírónk fejezte be, s ami maradt utánuk az utolsó előtti növényt átültetve a csigák rágták le, csutkáig. Egyetlen növényből maradt meg a kertben egyetlen szál: a hálás lenvirág. Ami késő őszig virágzott tavaly májustól.
Szóval jött szerelem a levendulával, s olvasgatva, tervezgetve szabadgyökerűt Tihanyból rendeltem. Be is ültettük a gyepbe, a rézsűbe, telekhatárba, szépen ahogy a nagykönyv írta félméteres távolságba egymástól.
A talaj agyagos. Néha öntöztem, mert komolyan vettem, hogy szárazságtűrő. Hát nem eleget. Meleg nyár volt. Vagy ki tudja?
Láttam én már gyepben csodálatosan dús levendulákat, ez nem a miénk lett! Aztán a következő években került mellé itthoni (már piaci) palánta, került hozzánk barkácsáruházi. Lényegét tekintve nem számított honnan jöttek, vagy megmaradtak vagy nem. Származási hely nálunk mit sem jelentett!
kert szélén és az ágyásban a ház mellett(2013.)
Bemérgedve tavaly fogtam, s kiástam néhány tövet, s a ház hosszán végighúzódó virágágyásba átültettem őket.
Itt a talaj kövecses, földes (ráhordott), s építésből visszamaradottan homokos is. Nos, a levenduláim magukra találtak! Ilyen virágözönnel, dús levélzettel még egy évben sem örvendeztettek meg. Teltek is a levendulazsákjaim.
Kérdés az, hogy a sok esőzés ebben milyen szerepet játszott? A kerti levendulák tavaly sem nőttek, voltak, virágoztak, önmagukhoz mérten dúsabban,
de a ház mellettiekkel a versenyt nem vehették fel.
Akkor a tétel, hogy mindegy neki melyik talajba tesszük mégsem állja meg a helyét.
Kérdés lehet a napfény: a ház mellett felváltva süti a nap, de délelőtt a kelet felől, délután-estefelé a dél, majd nyugat felől. Ez a kertre is igaz! A nap gyakorlatilag körbejárja.
Próbáltam trágyázni, mert ültetéskor ez szégyen ide, oda, de elmaradt. Úgy vettem észre mit sem jelent nekik.
S még egy gondom volt: az angol levendula. Ha jól tudom a franciákat árulják általában. Erről azt írják kényes. Cserépben neveltem a két tövet, hogy télen bevihessem, meg ne fagyjanak. Ezeket öntözni kell, mindennap!
Semmire nem mentek, míg ismét bemérgedve tavaly ősszel beástam őket, a kertben, ágyásba a gyógynövények mellé. Későn!! Szeptember volt. Nem is értem mit vártam, vagy csak elegem lett a semmire nem menésből. S ím csoda történt, megtáltosodtak, magukra találtak
Ki már nem ástam télre, fenyőgallyakkal körülvettem, de szétfújta a szél. (Őszinte legyek, fogalmam nem volt ezt hogy kellett volna csinálnom?) A fagyok megcsipkedték a hajtásait. Most már csak bizakodhatok, hátha magukra találnak. (Megjegyzem a cserépben éppen ilyenek lettek volna...)
Ez már utólag jutott eszembe, hogy meg kellett volna őket metszenem télre? A többit virágzás után ill. ősszel szoktam visszavágni.
Ennyi. Hozzátartozik a történethez, hogy kertészkedni 2012. óta kertészkedem: könyvből, internetről, s el-elnézve a szomszéd lépéseit. S sokat tanulva a saját hülyeségeimen.
Azért a tavalyi kb. 5 zsákocska levendula már nagy eredmény volt számomra, s nem adom fel! Szeretem.

2015. február 23., hétfő
Amikor a kutya sétáltatja a gazdát
Mert a gazdának
edzenie kell a lábát
kell a kimozdulás
a mozgás a levegőzés
a kutyának kell
a közös együttlét
a séta
a mozgás
Megyünk. Elől a kutya, a póráz végén 45 fokos szögbe behajolva a gazda. A kutya húz. Megállíthatnám, visszafoghatnám, mi értelme volna? Így kényszerít a gyors mozgásra, edz, s titkos célom a fogyókúrás mozgás is teljesül. Mindenki jól jár.
Ugye, milyen egyszerű?!
S még az utca kutyái is jól járnak, műsor van, délután egy óra körül. Őrjönghetnek, ugathatnak, foroghatnak a tengelyük körül, kiszabadulhatnak a kerítés alól, kinek-kinek tetszése és vérmérséklete szerint.

2015. február 21., szombat
Sárgán
Lázár Ervin: A Kék meg a Sárga
Egyszer két festékpötty – egy kék meg egy sárga – egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.– Nem menne kicsit távolabb? – mondta ingerülten a Kék.– Menjen maga – válaszolta a Sárga –, s különben is, talán köszönne!Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta – csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.– Még hogy én köszönjek?! Egy Sárgának! – morgott fitymállóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.– Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?– De azt. Ha nem látná, én a Kék vagyok!– Engedje meg, hogy fölkacagjak – mondta gúnyosan a Sárga –, hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem… és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba.– Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert… brr… vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem!– Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá… Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik… Árnyalatokban rejtőzöm, kis foltokban jelenek meg. S egyébként is, ha nem tudná, én az Okker családból származom.– Okker?! Erre vág fel! Az is egy család? Az én őseim sokkal előkelőbbek, például sohasem lenne közülük senki olyan tolakodó, mint maga! Tudja meg, hogy én Ultramarin vagyok.– Hah! – kezdte a replikát egy színészi felkiáltással a Sárga, akkor különben már rég összefolyt a két festékpötty, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket, és így szólt:– Nicsak, milyen szép zöld pötty!
Sárgán (folytatás)
Katzler Hilda: Kék-Sárga vers
Ráhímeztem a lelkem a lelkedre.
Keresztöltés:Te vagy a Sárga, Én a Kék,
Szeretnék e két színnel rávarrni szívedre is,
hogy hidd el…
Leszünk ketten és külön örök titkok és vágyak,
néha együtt egymásnak,Te és Én.

Addig e két szín mesél:
A Sárga a nap aranya,
a meleg nyár…
A végtelen búzamezők,
napraforgótáblák,
csendes útszéli temetők,
hol öreg sírok között,
rikító zsibavirág ezer életkedve nőtt,
felvidítva az agg Teremtőt.
a meleg nyár…
A végtelen búzamezők,
napraforgótáblák,
csendes útszéli temetők,
hol öreg sírok között,
rikító zsibavirág ezer életkedve nőtt,
felvidítva az agg Teremtőt.
A Kék szín az Égé,
a végtelen messzeségé,
a folyóké, a tavaké, a tengereké,
melyek kéken nevető szemedben tükröződnek,
visszaverve az Eget és a Földet,
s magasan szárnyaló lelkedet.

És nézd, a Sárgában feloldódik a Kék,
a Nap aranyában szétfolyik az Ég,
Napraforgófejek Kék harmattal ölelkeznek,
és hátára fordul a Föld,
behódol az Égnek,
s nászukból megszületik a Zöld,

egy új harsány szín fakad,
s elkezdődik egy életet adó,
véget nem érő újjászületés,
egy reményteli Tavasz.
s elkezdődik egy életet adó,
véget nem érő újjászületés,
egy reményteli Tavasz.
És ha megtörténik a Csoda,
akkor HÍMEZLEK aranyszállal oda,
a keresztszemek közé,
hogy SZERETLEK.
akkor HÍMEZLEK aranyszállal oda,
a keresztszemek közé,
hogy SZERETLEK.
2015. február 20., péntek
Újabb film, vígjáték
Minden végzet nehéz nem tudtam a jutubon keresztül elérni, hogy ide tegyem. Imádom. Sokadszorra. Parádés a szereposztás.
Visszanéztem, megtekinthető!
Visszanéztem, megtekinthető!
2015. február 19., csütörtök
Évának, magam helyett
Az ősz hosszú volt, betegesen fordult át a télbe. Valami lázas állapot után mentem műtétre, azzal semmi gondom nem volt, a lábadozást jól viseltem. Közben hagyott itt minket apám. A táppénz utáni első nap a temetésé volt.
Aztán november 20-tól ismét két hét itthon vírusilag. Jól kikaptam. Akkor már éreztem erőm fogytán. A szervezetem is érezhette mert Szenteste már újabb vírus jelentkezett, s velem is maradt ismét két hétre bitangul, makacsul. Se rokonlátogatás, se kimozdulás, leginkább fekvés és küzdelem a makacs, embert próbáló köhögéssel.
Ezek után mentem dolgozni, kimerülten, fáradtan. A műtétet vártam, hogy végre kipihenhessem magam. Micsoda ellentmondás. A befekvés előtti negyedik napon nagy rendezvény volt, embert próbáló, engem próbáló. Aki rám nézett megkérdezte: fáradt vagy? Hogy nézhettem ki? Hazamentem , lefeküdtem négy napra, hogy műtétre mehessek. Azóta lábadozom.
Eleinte olvastam, behúzódtam, jól elvoltam. Most két napja csak filmeket nézek, van, amit kétszer egymás után. Egy könyv kiakasztott, nem tudok most olvasni. Már sétáltat Zsebi, van ebben fogyókúrás jelleg is, mert Györgyivel szólva én is a vízilovakkal vagyok. Tornázom, lassan véve fel a gyakorlatokat, mert ha front van, mint tegnap, kifekszem.
Szóval: pihenés, olvasás, embersétáltatás, filmek. Néha telefon, érdeklődés a picibaba után. Akkor most ez dögunalom? Igen, én is elgondolkodtam. Ez lesz, ha nyugdíjas leszek? Viszont érzem azt is, ami van, az sem jó! Nekem már sok, földbe döngöl, elszívja az erőm. A hétvégén már mennem kellett, ill. volt autó, hogy kimozdulhassak, mert már megfulladtam bezárva. Az erdő, a kirándulás az én világom, a kimozdulások. Kellenek. Kellenek más napok, mint a hétköznapok, kell a kikapcsolódás a rutinból, kellenek élmények. (Évek óta nem voltunk nyaralni. Úgy, kicsit hosszan, nem hétvégésen.) Az unokákat féléve nem láttam, keresztezték egymást a betegségeink.
Nyugdíjba ment kolléganő összehozott egy anyagot, mert mi lenne vele, ha nem foglalkozna semmivel? Mások életének központja az unokák rendezése. A harmadik utazik. Mi a jó? Melyik jobb?
Eddig ( 4 hétig) még gondolni sem akartam a munkahelyre, megmondtam, ha táppénzen leszek, nem dolgozom, ne húzzanak fel. Most kezd kicsit bizsergetni. Szerettem a munkámat, pár éve már erősen múltidős. Új célok, új feladatok kellenek, érzem. Szerencsére itt van a ház, a kert, lehet tervezni, erőmhöz mérten tenni-venni. Apámat a nyaralója tartotta életben, a kert, a csend és a nyugalom. S nyártól már lesz férj is, közös élet, ember a macskák és Zsebi mellé.Van okom, lehet okom panaszra?

2015. február 18., szerda
Gondolj úgy
Tan
Twan Eng
2015. február 17., kedd
Rákattantam egy kertre, nem véletlenül, tartsatok velem!
A Dewston Gardenről a Kertbarát Magazinban olvastam, így indultam el kutakodni utána. Íme a története röviden:
A History of Dewstow
"Ez volt a kertben, amelyhez hasonlót nem
Ismert tény, hogy sehol máshol "
Ismert tény, hogy sehol máshol "
1893-ban, "Mr Henry Roger Keane Oakley" lett a tulajdonosa a Dewstow Estate.
Henry Oakley, vagy Squire Oakley ahogy ismert volt a helyi igazgatója
volt a Great Western Railway (GWR), de otthon, volt két fő
érdekeltségeinek. Az első az volt a tenyésztés a Shire Horses, amiért megalapozta hírnevét a lovát, amely mind a neveket az előtag "Dewstow"
A másik fő érdeke volt, a növekvő és ápolása páfrányok, trópusi virágok és növények. Nem sokkal megérkezése után a Dewstow, aki megkezdte a létrehozását kert, mely emlékeznek néhány idősebb generáció, ezen a területen a csodálatos és varázslatos hely.
Ez volt a kertben, amelyhez hasonlót nem ismert, hogy bárhol máshol. A földszinti, sokan voltak, rock kertek, tavak, csobogók Dísznövény területeken, Tropical Glass házak és hatalmas különféle növények, bokrok és fák a világ minden tájáról. Ezek a látványos volt, de nem egyedülálló.

Henry Oakley
Ez csak akkor megy alatti ezek a kertek, és adja meg a föld alatti
világot alatta, hogy kezded megérteni mértékben a látás és a hatalmas
mennyiségű munkát és készségek kialakításában Gardens, hogy egyedi volt,
az viszont a 20. században, és amennyire csak tudjuk, még mindig
egyedülálló elején a 21. században.
A legtöbb felületen kertek töltöttek különböző pontjain az évek során, de ásatások azt mutatják, hogy az eddig feltárt eddigi kitűnő állapotban van.
Az összes üveget házak rég nem rendelkeznek a díszek és számos speciális funkcióval körüli kertek, amelyek voltak, vagy leszerelték, vagy eladták a korábbi tulajdonosok. A földalatti hálózat most megnyílt, és csak pár javítások jó állapotban van.

.
A története, a feltárás és újrateremtés röviden
A kertről
Lehet, hogy máshol már látható volt, nem nézek tv-t. Számomra újdonság.

2015. február 16., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)