Társamul, ahogy időnként egy-egy könyv mellém szegődik.Az írónő négy évet Battonya környékén töltött, s utazott a határon belül, s túl azon a környéken. A kisemberek világát, a kocsmák, mellékutcák környékét találta meg, s az ott élő embereket.
A kies világot olyan lírával mutatja be, hogy időnként borzong bele az ember. Néha úgy éreztem Máté Angi szól hozzám. Az ő világára emlékeztetett a szöveg, tán nem is véletlenül.
" A tangóharmonikás magányos ember volt. Élete megfelelt hangszere hosszan elnyúló harmóniáinak és a köztük levő tereknek. Ezekben aterekben laktak az álmai. Amikor játszott az álmok összepréselődtek, és ráncokat vetettek. A harmonikás szinte felismerhettelen lapocskákká préselte őket, a hangok között, amelyeket nehezen lehet egy életnek elképzelni. Ilyenkor a tangóharmonikás belebámult a kocsma terébe, ahol a vendégek ültek vagy táncoltak, és céltalanul járatta körbe pillntását, egészen az éjszakával megtelt ablakokig, arca mozdultlan maradt, miközben elrendezte álhatatós és szívós álmait. A szürke reggelen a szélesen rojtos hangok között az ember még kihalllotta a az álmok csicsergését, melyek új életre készülődve épp első levegőjüket vették. Ez a csicsergés volt a jel az utolsó vendégek számára, hogy ideje hazamenni. Az iszákosok felemelkedtek a székükről, a táncolók elengedték egymást. Egy pohár széttört, egy szék rövid, tompa puffanással felborult. A magányosok előkusztak a sötét sarkokból, ahol az ember már csaknem megfeledkezett róluk, a vendéglős seprűvel a kezében állt a söntéspult mellett. A tangóharmonikás útra engedte a tompa záróakkordokat. Kikisérte az utolsó vendégeket, szívesen játszotta az ajtónálló szerepét. Becsapódott mögötte a kocsma ajtaja, ő meg a hajnali ködben odabotorkált a házához, melynek ablakából zavartalan kilátás nyílt a síkságra. A harmonikás napokat töltött el azzal, hogy pillantásával végigpásztázza a távoli vidéket, miközben hagyta, hogy álmai - a hangszer hasítékaiból és ráncaiból kiszabadult, a zenélés során elkerülhettelenül kicsúszott, és még eléhető távolságban, a levegőben lebegő álomcafatok - a maguk játéába kezdjenek a szívével és a fejével. Ez, gondolta a tangóharmonikás, amint az ablakánál ült, és a síkföld csendjét fülelte, ez a valódi élet."
Surun jegyzem az ajanlasokat, bar most semmi idom, es azt hiszem energiam sem lenne, de majd lesz meg:)Majd amikor erosen havazik, bent jo lesz olvasgatni, a fotelban vagy ablakban kuporogva:)
VálaszTörlésNagyon szep a kiemelt resz!
Szerintem is akkor inkább, szép és szomorú szöveg.
VálaszTörlésA blogolvasas miatt konyvet csak utazas kozben olvasok. Most, hogy lerobbantam, Toprengo masodik kotete vonatozas hijan olvasasi kesedelmet szenved. Te szepeket talalsz es jo, hogy megmutatod.
VálaszTörlésgyönyörű szép ez a részlet...az embert arra készteti, hogy leírja a hasonló érzéseit az utazások közben magányosan figyelve szerzett tapasztalatait, a részletekben elidőzés finom ízlelgetését, a látvány megfogalmazásában eltöltött pillanatokba merülés örömét...
VálaszTörléssajnos az én szememnek nagyon zavaró a bordó háttér előtti sűsű furcsa fehérbetűk olvasása
VálaszTörlésMások a betűk, így jobb? Katalin? Stali, nekem hűséges társaim a könyvek, és a macskák.
VálaszTörlés