Szeretem, itt a kertben is, amikor a nyugvó nap fénye megvilágítja a nádszálak fejét. Nem is tudom mi a pontos szó rá, tán a virágzatát? Az utolsó két kép a Pusztaszentászlón a tó mellett készült kb. 20 perc különbséggel, csak a fényviszonyok változtak közben. ELvitettem magam egy félórás tóparti sétára mert nagyon elviselhetelen voltam: magamnak, másnak. Helyretett a friss levegő, a séta és a tóparti hangulat.
Gyonyoruek a fotoid! en is mindig odamegyek,marmint az itteni topartra:) amikor nem birom magam elviselni:)Mar tobbszor irtam errol, nem tudom mi tortenik, de kicserelodve jovok haza.
VálaszTörlésJó eltávolodni a "valóságtól" és visszatérni a természetbe, az igazi valóságba , a megbízhatóba, ahol másként láthat az ember a dolgokra, ha akar. Én a kertbe szaladok ki ilyenkor. Pedig az látszólag még csak puszta, egy káposztasorral. :) De mégis több.
VálaszTörlésEngem atermészet mindig feltölt, örülök, hogy nem vagyok vele egyedül.
VálaszTörlésNekem is mindig segit a természet..kicsit fázom..kicsit fáj a lábam..kicsit "minden bajom van"..de amikor megtesszük a sétát a természetben..azt mondom:"Hú..de jó volt"!...és állandóan ismételjük...Elsimulnak a ráncok,betelik a lélek...megnyugszom!
VálaszTörlés