Mint a mesében

A házunkban töltjük a hétvégét. Lehet, hogy karácsonyi készülődésről kellene írni, de nálunk az  diópucolásban és fenyőkiválasztásban ki is merült. Majd hétvége felé jön el az én (sütő)időm. Most maradjunk a meséknél vagy inkább a realitásnál. Jövök a házhoz, nyitom a kaput, lábam alatt gömbölög a szomszéd Nagyságos asszony (Hypó), aztán, hogy le ne maradjon valahonnan előtekeredik a saját Nagyságos urunk is (Pif). Láb alatt mindkettő, lépni alig tudok. Zsebi a kutyus, mint a gumilabda ugrál fel-le a hátsó kert kerítésénél.

Aztán teszem a dolgom, telik a nap, kel a másik, nézek ki az ablakon egy fekete pofácska néz rám és nyávog. Nyávog könyörögve: enni kérek, napok óta nem ettem! (Nem a fenét! Mondták a szomszédok, még soha nem volt ilyen gömbölyű!)

Aztán lépek, bocsánat lépnék ki a házból, lépek a küszöbre, de inkább a küszöb helyett a macskákra, mert mindkettő ott tekereg. Őrzik a házat, az ajtót, de leginkább a hasukat , hátha így biztosabban falathoz jutnak.
Pifünknek szomszéd mintára tettem ki egy kosarat, igaz nem macskakosarat, egy kosarat, kibéleltem, azóta Hypócska itt lakik, ha kint vagyunk a házban, ha nem, akkor otthon. Van. hogy ketten fekszenek benne, vagyis inkább egymáson kicsi lévén a kosár. Pif. férfiember, pardon kandúrmacska lévén inkább úton van, s ki tudja még hol, kinél? Viszont, ha érkezünk valami belső iránytű rögtön hazavezérli.

Aztán itt van a kút. Az  a legbiztosabb hely, éppen a két ház közt, határon. Kellően magas, belátni a terepeket, mert a szomszédban is kapnak enni ezek a szerencsétlen éhenkórászok. S ahol zörren a kulcs, nyílik az ajtó, oda futnak veszett sebességgel, nehogy lemaradjanak valamiről. Futnak, ha meglátnak, lépni, fát behozni sem tudok tőlük, mert ott vannak láb alatt. S még mondja valaki ezek után, hogy az embernek, ez esetben a gazdasszonynak nincsen becsülete!