Oldalak

2012. április 23., hétfő

Angyalok

Néha különös illatra ébredek, néha elsuhan mellettem az illat, akkor tudom mellettem van-volt valaki....


Babits Mihály: Három angyal

Három, három, három, három, három angyal szállt felém.
Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre egyenesen,
mint egy könny szemből, a szívbe, nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elrepülni? és az utolsót hova
rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj, késő! már az első hószín angyal csupa folt!
és a másik messze szállott, aki olyan könnyű volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.







és egy dal Enyától

2012. április 21., szombat

Szösszenetek

1. Választás
Szállok fel a buszra, újabb(?) szokás szerint, ha van hely szétpakolják az üres helyre a táskákat, kabátjukat. Utazzanak kényelmesen. Állnak is némely fiatalok a buszon. Az ő döntésük. Gondolom - leülnék.

Két kipakolós hely, melyiket válasszam? Egyiken lány ül feketében, utolsó divat... Másikon szintén leány, pink árnyalataiban. Mindkét lányon smink, minden  a helyén, ahogy illik. A pink mellett döntök. Aztán látom a feketét összenevetni a szembe fiúval. Elgondolkodom: miért a pinket választottam, a színen kívül minden stimmelt. Tán ő lágyabb volt?

2. Miért?
Egy másik felszállás. Kicsit korábban kiértünk, várjuk a buszt. Érkezik, indulunk felszállni. Idős hölgy befut, rögtön a sor elején. Ránézek. Engedjem elém? Miért furakszik? Szemlátomást üres a busz. Döntök, ha már ügyesen előrefurakodott várja ki a sorát. Aztán a buszon töprengeni kezdek: mi zavart az egész helyzetben? Az erőszak. Nem szeretem a törtetőket. A másokat félrelökőket. Nem a kort figyeltem, a beidegződés indított bennem. Aztán eszembe jut az iskolai ebédlőben  étkező nyugdíjas házaspár: Bilagittal érkeztek, tányérszámra zabáltak, másoknak az asztalnál nem maradt a tálban, majd hoznak még ki..... Ha a buszra felszálltak félrelöktek mindenkit, nekik legyen helyük! Akkor hogy is van ez, tudat alatt rájuk gondolok, eszerint ítélek?

3. Állatok
S ahol emberek vannak, vannak állatok is. Zsebi elhagyta a labdáját, árva és boldogtalan volt. Vettünk neki újat, más színű. de kicsi, hiszen ő is kicsi kutya. 3. körre, azaz eldobásra elfogadta, befogadta, visszahozta. Ismét van labda! Mert enni nem kell, de labda, amit dobálnak neki az fontos, az A fontos! Aztán dobálok, s jelez a szomszéd kutyus. Szólok neki, megsimogatnám, de ő meg ételre vágyna. Az nincs, meg nem is etetem. (Kinek mi a fontos...) Zsebizek, bejövök a házhoz, már majdnem esik elültetném a palántákat a virágládába. Nyitva felejtem  kutyarészleg ajtaját. Zsebi kifut, a kezem alatt "teszi hasznossá magát", jön az egyik macska, ő se maradjon ki. Én meg ültetnék. Ültetnék, de egy-egy fej mindig a kezem s a növények közt van. S hallok egy szomorú, síró vonyítást. A szomszéd. Hát vele senki sem törődik? S velem ki törődik?

2012. április 20., péntek

Csak úgy ....



Varró Dániel
Mese #2

„Az a tó, az a tó. Emlékszel arra a tóra?”
Szőcs Géza


Vagy inkább azt szeretnéd hallani,
hogy milyen lesz, mikor majd kint a pusztán?
Hol zöld a fű, a tó, a nád, a puszpáng,
hol pödrött szarvú rackajuh bitangol,
és kapirgál a tyúk, a parlagi?
Mikor én ács leszek, te főkötős menyecske?
Megint? Ma is? Nem unsz rá? Minden este?
Na jó.

Szóval, tudod, ahol van az a tó,
amit a nép, az itt lakó
csak úgy nevez, hogy Medvefürdető
(nem tudni mért,
hogy mért, nem tudható),
hol porontyuk a levelik
kuruttyolásra nevelik,
s ahogy a torkukon kifér, vartyognak doszt az unkák,

nos, onnét én egy kőhajtásnyira
fogok végezni kötő, ducoló,
állványozó meg több efféle éle munkát.

Hisz ács leszek. Bizony, hogy ács ám!
S míg rókafarkfűrészemmel zenélek
– szólómat száz tücsök kíséri brácsán –,
te hozol nekem kosárban ebédet.

Kijössz hozzám déltájban a mezőre,
a rétre, hol derékig ér a fű,
nyomodban két kutyánk, mert két kutyánk lesz,
mindkettő jócskán medveméretű…

Kijössz hozzám a közeli mezőre,
hol én állok, hol ácsod áll közel,
és éppen készülő munkálatomra
kerek szemekkel rácsodálkozol.

Nahát – mondod majd. – Nahát, édes ácsom!
Hát nem hiába tartlak, nem hiába,
jó slambucon meg tejfölös kalácson.

(Pedig csak egy verandát ácsolok majd,
egy tokbélést, vagy egy előtetőt.
Semmi extrát, vagy megerőltetőt.)

És szoknya lesz majd rajtad és kötény.

A hajadban valami kék bogyó lesz,
kék áfonya, vagy nem tudom, kökény –

Kijössz hozzám a dús füvű mezőre,
hajadban kökény, vagy talán borostyán,
kalácsszagú kézzel végigsimítasz
az arcomon, a serkenő borostán,
és rám nevetsz, mert jó sokat nevetsz majd,
hisz nem leszel már soha szomorú.

És míg kezemben vígan jár a véső
– a lapos épp úgy, mint a homorú –,
te megterítesz gonddal ott a fűben,
kalácsot, lábost elrendezve gusztán.
Az lesz a szép. Ott lesz a szép, a pusztán.

Ne kérdezd, édes, hogy hol a bonyodalom ebben a mesében. Ez egy olyan mese, amiben nincs bonyodalom. Így aztán cselekmény sincs. Emlékszel a János Vitéz elején, mikor elkóborol a nyáj, és Jancsi csak a felét tudja összeszedni? Hát nem lett volna jobb, ha mindet megtalálja? Ha nem kergeti el petrencés rúddal a gazda, nem kell neki elbujdosnia, és Iluska se hal meg? Ugye, hogy jobb lett volna?
Hát ebben az én mesémben nem fog elbitangolni a nyáj. Csak egyetlen rackajuhunk lesz, és arra is nagyon fogunk ügyelni, kényesen már-már: két terelő kutya jut majd erre az egyszem rackajuhra, és egy kolompot is kötünk a nyakába, hogy mindig halljuk, merre legelészik. Még akkor is, ha épp mással vagyunk elfoglalva. Például pont rácsókolom lelkem piros ajakadra. Vagy épp eszünk. Summa summarum, megspóroljuk magunknak a fölösleges bonyodalmakat.

És miután elköltöttük
ezt a finom lakomát,
székhelyem a tópartról a
házunk elé rakom át.

És előveszem a szekercét, az ikerköves köszörűmet,
csavaros és pofás tokmányaim,
központi csúcsos tüsketokmányaim,
belső menet nélküli és kónikus üregű belső menetes menesztő
tokmányaim,
gyűrűs tokmányaim és szorítótokmányaim,
egyáltalán az összes tokmányomat.
De a belső menet nélküli és kónikus üregű belső menetes menesztő
tokmányokat visszateszem mégis,
mert dehogy akarlak én majd meneszteni,
szó sincs róla, hogy meneszteni akarnálak ott a pusztán,
és nem lesznek tüskék se bennem,
úgyhogy a tüsketokmányokat is kidobom a francba,
hiába hogy központi csúcsosak.
Csak a gyűrűs tokmányokkal meg a szorítótokmányokkal dolgozom
majd.
S míg pödrött szarvú rackajuhunk nyírod
én ácsolok én ácsolok ha bírok
míg megfejed a szürke tehenet
egy egyszerűbb szerelmet ehelyett
míg dorombolnak lábadnál a macskák
ami a mostaninál talán csacskább
viszont a kisebb árvizektől megvéd
míg tenyeredből esznek bent a medvék

(Alszol, drága?
Mesélek, elaludtál?)


Megjelenik: Bárka 2007/2


forrás


2012. április 17., kedd

Óriások





Már írtam ezekről  a hosszúra nyúlt növényekről, akkor az ibolyákról, s most itt vannak a gyermekláncfüvek. Évek óta töltöm köztük a tavaszt, ilyent még soesem tapasztaltam, nem is értem.

Öröm

Tegnap vendégünk volt,




 ő közismert nem akarom a nevet ideírni, ez magánblog. Fantasztikus hangulatú két találkozást volt lehetőségem levezetni együttműködve vendégünkkel és a gyerekekkel.





S dedikálás meghívóra, könyvbe és gipszkötésre!





Azt is elárulom, hogy az első helyen egy városkörnyéki faluban percekig tartó vastapssal köszöntek el tőle a gyerekek. A második helyen, mint kiderült akadtak jövndőbeli költőtársak is, ők ezt nem is sejtették magukról. Mire jó egy találkozó?

2012. április 15., vasárnap

Vidám temető

Hoztam többször fotókat temetőkről, most egy érdekesség, a Wang folyó versei blogban leltem rá: Vidám temető. Egy fotó, hogy tudjuk, miért is érdemes rákattintani a bejegyzésre.


Macskák



A stukkofotózás melléktermékei... a többi meg csak úgy!