Oldalak

2018. január 1., hétfő

Az új esztendő reggele

tavaszt kínált. A lakás nem igényelt fűtést, meleg volt az. Nem is értettem. A gondos háziasszonyt még e jeles napon is hajtják  a kötelességei: bezárt kutya szabadon engedése, madáretetés. Ez utóbbi érdekes, mert ideszoktak, jönnek, bár e 2018-as tavaszban nem tudom rászorulnak-e?

Meleg, enyhe tavaszi a levegő, a tegnapi fagyott foltoknak nyoma sincs a kertek alatt. A kutyához vezető téglaút nem csúszik, nem kell óvatosan közlekedni.

Az embernek önmagához kell óvatosan közelednie, hogy örüljön az évnek, az eljövendőnek, ünnepelje, köszöntse önmagával, önmagának. Ha már, mert az éjjel a halál közelében járt, s emiatt elfeledtek ránézni, elfeledték köszönteni.

Nem tudom mi történt velem, mikor mentem a kutyát bezárni a szívem oldalán jó negyedórás részen zsibbadt, fájt az oldalam, hátam, mozdulni, felkelni alig tudtam. Reggelre, szerencsére elment, elmúlt, ahogy jött, csak némi szomorúságot hagyott maga után. Némi elhagyottságot.

No, de örömre fel, legyen vidám, boldog, elégedett és egészséges az új esztendőnk!





2017. december 31., vasárnap

BUÉK

  
Nagy László: Adjon az Isten 
   
    Adjon az Isten
    szerencsét,
    szerelmet, forró
    kemencét,
    üres vékámba
    gabonát,
    árva kezembe
    parolát,
   lámpámba lángot,
    ne kelljen
    korán az ágyra
    hevernem,
kérdésre választ
    õ küldjön,
    hogy hitem széjjel
    ne düljön,
    adjon az Isten
    fényeket,
    temetõk helyett
    életet --
    nekem a kérés
    nagy szégyen,
    adjon ugyis, ha
    nem kérem. 
 

 Kedves versemmel kívánok minden blogolvasónak sikeres, gazdag, boldog , s egészséges új esztendőt!

2017. december 30., szombat

Asztalaink,

a mieinkek, úgy országosan, általában. Györgyi idézi Tátrai Zsuzsannát a karácsonyi asztalról, én pedig szinte ehhez olvastam Bödőcs Tibort. (Ezt pedig csak zárójelben jegyzem meg, én nagyon siratom a hagyományokat, tudom nyílik a világ, de ezek mégis csak a miénkek(voltak)):

Paprica Center

"Magyar étterem nyílik Budapesten. Nagy az izgalom a sokat látott, viharvert városban.  Az új helyen a "Paprica Center"-ben olyan egzotikus ételek várnak a hagyományos gyroson,  hamburgeren, kebabon és pizzán élő budapestiekre, mint az erdélyi lucskos káposzta, a sertéstokány,  vagy a jövő  hotdogja:  a kakasherepörkölt. Igazi újdonságnak ígérkezik a kocsonya is, és a felfedező típusoknak szép kihívás leend a nagy  visszatérő: a pacal."

Amúgy a könyvét nagyon ajánlom, s az sem árt hozzá, ha az alapjául szolgáló könyveket is olvastuk.


Ráadás, étel menün: Nemzeti csirkemell. Tartalma: piros paprika, zöldhagyma. Ez már a való élet.

Amit a látvány mögé képzelünk

Hazafelé utaztunk, megálltunk Lovasberényben dohányt venni. Én meg, természetesen kastély-templom romot pillantottam meg.


Megnéztük. Sajnos a kaput őrző oroszlánokat nem fotóztam. A többinek: fáknak, stb. nyoma sincs ma már.
 
Templomfelújító országunkban ritka az ilyen romos templom vagy inkább kápolna. S ha azt nézzük, hogy mellette a kastély is meglehetősen elhanyagolt állapotú, ne csodálkozzunk. Pedig a részletek...





 


Miután körbejártam néztük volna meg a kastélyt. De az ajtón egy cédula jelezte novembertől márciusig nem látogatható. Nem értettem, hogy mi? A romjai? S láss csodát a romokban mégis élet van. Az előcsarnokban kiállítás nyomait láthattuk, s mert többen parkoltak le a kastély körül, s indultak az erdő felé, tőlük érdeklődtem. Elkezdték a felújítást, ami a családfő halála után abbamaradt. Viszont még e romos épületben is rendeznek kiállításokat, karácsonyi vásárokat, sőt esküvőt is! Láttam a fotókat a neten. Nos ehhez kell aztán a fantázia. Ezek szerint volt.




 



 

A beszélgetőtársaktól hallottunk a kastélyparkról, a valaha volt angolparkról, a tóról. Odamentek sétálni a parkoló autók utasai, a kismamák gyerekekkel kihasználva e tavaszias téli délutánt.
Reménykednek, hátha akad egy új felújítója, hasznosítója a kastélynak, esetleg a kápolnának. Megérdemelnék, ahol még a romokba is életet lehelnek.


 

Utólag találtam erre a bejegyzésre. Érdemes belenézni, s a kastélyban körülnézni a fotóival.

2017. december 28., csütörtök

Megérkezett!

Szakad a hó!

Az ünnepről

Bevallom, amikor  a blogolók közé kerültem egyszerűen görcsöt kaptam attól, hogy már szinte októbertől karácsonyi előkészületekről olvastam. Ezt évek alatt sikerült levetkőznöm. Nem vagyok ügyes, kézügyességem sehol, később a magam módján díszítgettem. Nem érdekeltek a csodák. (Ezt egyébként idén értettem meg, hogy külföldi országokban szokás, már december elején ünnepi pompába öltöztetni a házat. A világ sok táján, északtól délig, kelettől nyugatig. Nagyjából átléptem ezeken a bejegyzéseken. Zavart. Tudom, tudom, a hiba bennem van. Hagyománykövető vagyok, nehezen mozdulok az újítások vagy inkább a hagyományoktól a változások  felé.)

Tavaly nem volt fánk, ez hiányzott, de úgy alakultak a körülmények. Idén lett, két nappal korábban, hogy élvezhessem, ha már elutazunk. (Ennek a befaragása két napba került, de ez egy külön történet.) Szóval lett fánk, volt ünnepi menü és sütemények, amik aztán csomagolva is lettek, vittük magunkkal három helyre, ahová utaztunk három nap alatt háromfelé vagy 700 km-t megtéve. Egy valami nem volt: ünnepi, karácsonyi hangulat. Azt valahogy vitte a napsütés, a tavasz, vagy nem tudom micsoda, de éppen nem talált be hozzánk az ünnep estéjén, délutánján.

Most aztán rákérdezhetne bárki, hogy melyik  karácsony hangulata? A bibliaié, a családi, meghitt együttlété vagy az ajándékozósé? Mert ugyebár háromféle ünnep létezik Karácsonykor, kinek kinek hite szerint.

Azért ami már változás volt,  a magam módján, a magam olvasmányaival készülődtem az ünnepre. A tálalás, a sütés sem volt görcsölős. Ajándékozás felé tettem már lépéseket, hogy ne csak pénzt adjak/adjunk hozzá. Aztán majd valamikor talán tökéletes lesz az ünnep is.

(Ezen sokat gondolkodtam, miért félős, vagy nem szép emlék nekem az eltelt évtizedek emléke? Vagy korábbi évekéé, amikor már kamaszok voltak a gyerekeim. Fiam, amelyiket kérdeztem szép emlékeket őriz, akkor bennem maradt a sütés-főzés, kifáradás emlékezet, amikor csüggő szemhéjú, mimikátlan arcaim(betegségem tünete) néznek rám az akkor készült ünnepi fotókról. S ez valahogy vitte magával az örömöt, meghatottságot, szép emlékeket is. Ó, ó, amikor a rosszat látom csak mindenben.)




és tavasz ezerrel



hazafelé

2017. december 24., vasárnap

Karácsony



Bernáth William: Karácsony


Hó nem szitál. Az ég derűs.
Csupán az este hűs.

A szív örül: Jézusra vár.
A lélek: fénysugár.


Havatlan pusztán mély a csend
egy csillag megjelent.

Az arcokra kíváncsiság
mély áhitata szállt.


Idézve látom múltamat…
a gyémántos havat.

S míg lelkem Jézust keresi:
szívem békével van teli.
 
Áldott, békés ünnepeket kívánok szeretettel minden blogolvasónak!