2017. január 27., péntek
Amikor az alvásról
szóló könyvet kiemeltem, nem véletlenül tettem. Ma hajnalban három körül ébredtem. (A szokásos a kettő vagy négy óra. Valamikor egy természetgyógyászattal foglalkozó magazinban volt egy órarend, ki mikor ébred, annak milyen betegséget jelez a szervezete. Érdemes lenne megnéznem.)
Ezzel nem is lenne gond, az akkor kezdődik amikor nem tudok visszaaludni. Kínlódok, próbálkozom ezzel-azzal, már visszaaltatóm is van. A min. 1, de inkább 2 óra akkor rámegy, viszont reggel "korán" ébredek, s menni kell a kutyát kiereszteni, s ha már felkeltem, felöltöztem nem fekszem vissza, nem is tudok már visszaaludni ilyenkor. No, meg a kuncsaftok=cinkék is vártak már az etetőnél. Meg is hatódtam rajtuk, még nem volt ilyen reggelünk. Úgy látszik hideg van, nem találnak semmit-. Csak az a sok veréb ne szokott volna ide! Azt viszont még sosem tudtam kifigyelni az etetőtől lelökik-e egymásnak a magokat, mert a talajra én nem szórok nekik.
A cinkééket imádom, ahogy leszállnak a fára, aztán egyre lejjebb és lejjebb ereszkednek, majd rárepülnek az etetőre, felkapják a magokat, s elrepülnek velük. Ahogy távolabbról figyelem csak a fekete-fehér villanásokat látni. S amikor sokan vannak csak úgy nyüzsögnek az etető körül.
Jól eltértem az alvástól, s mára hideget ígértek, most -4 fok körül van nálunk. Tehát, ha fagy én is fagyok, dermedek, vonszolom magam. Idén nagyon várom a tavaszt. Emberemlékezet óta még soha ennyire.

2017. január 26., csütörtök
Ti mennyit alusztok?
Egy könyv az alvás fontosságáról.
S egy könyv a mesékkel való segítésről.
Évekig foglalkoztam velük, hatnak. Mennyit "éjszakáztunk" együtt, úgy dobtak ki minket a csoporttal kedd esténként, amikor összegyűltünk, mert bezárták a művelődési intézményt. Nagyon jó csapat kovácsolódott össze, nem csoda, hisz a mesék által "levetkőztünk egymás előtt". Öröm volt követni, ahogy változtak az emberek, kinyíltak, változtattak az életükön, stb.(Gondolom, nem titok amikor a legelső alkalommal a szerző a vágyaimra kérdezett a fehér parasztházról beszéltem. A csoport működése közben lett meg a házunk, ami okot adott blog elindítására is.) Számomra máig csoda, amikor Ildikó egy előadásában elmesélte, hogy a koraszülött, s nagyon kis súlyú baba mellé tették az inkubátorba a szülők által kazettára mondott meséket az épüléséért, s a gépek a mese hatására "beindultak", mert az életfunkciói is jobban kezdtek működni.
S ez már a kőkemény valóság. Szóval a tegnapi nap: aranygaluskát készítettem (volna, ha a volna ott nem volna), már az előkelesztésnél nem jött fel. Én balga, azért kiszaggattam, összeraktam, utó- kelesztettem, aztán be a sütőbe. Akkor sem jött fel, odalett az egész. (A verebek a komposzton viszont jól jártak vele. Egy kis változatosság, nem a kutya ételét kellett lopkodniuk.) Ami baj volt, tortasütőben készült, az alján folyt ki belőle a vaj, füstölt, égett az egész sütő. Ezt fokoztam az akkor rohanjunk a húsboltba hurkáért, az hamar megsül... Meg is sült, de nem takartam le, fröcsögött a zsír, az amúgy is lefüstalapozott sütőben. A többi kinek-kinek a fantáziájára bízom. Tegnap dél körül a környéken nem én voltam az úrilány. Amúgy verbálisan.
S ha már könyvek, Hrabal. Tudom nem új szerző, de lehet aki nem olvasta. Én sorra veszem elő a könyveit.
S az én kötetemben benne van még a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Sörgyári capriccio is. Ez utóbbi kedvenc filmjeim egyike. (Szerintem ez most azonnal megnyílik.) S a film mellett sok cseh filmszatíra is megtalálható. Lehet csemegézni közülük. Nekem nagy kedvenceim, mint a múltkor ajánlott Hóvirágünnep is. Hideg, téli estékre jó szórakozást ígérnek.

2017. január 25., szerda
2017. január 24., kedd
Számomra a templomok temploma
Valamikor vagy negyven éve a művészettörténet tanárunk elvitt minket ide kirándulni. Bementünk a templom mögé, de akkor már fogtuk egymás kezét, s a szemünket becsuktuk. Csak az épület mögött nyithattuk ki. Örökre a középkori templomok hívévé tett. Sajnos pár éve, amikor itt jártunk az épület mögött nem tudtam fotózni. Azt hiszem így is érthető a rajongás. Jákon jártunk.
2017. január 23., hétfő
Vasárnapi napfényben: madárpiknik (majd hétfőn zúzmarában)
2017. január 22., vasárnap
Majk másként
Akik jártak Majkon és kedvelik az Esterházyakat is, nekik ajánlom e dokumentumfilmet: Napok romjai magyarul, avagy így éltek az Esterházyak. (dokumentumfilm) Az otthonedes.blog.hu facebook oldalán leltem rá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)