Hallgatom a rádiót: Csodarabbik útja

Kb. 2008 körül járhattunk errefelé, északon, Mádon és környékén. Akkor még nem volt átgondolt tervezés, program,ok, csak egy csodálatosan felújított zsinagóga, a rabbiképző emlékező romjai. S a temető. Úgy látszik a fotózásra mégis érdemesnek tartottam.

 

  

 

 

 

  és a temető

 és néhány fotó  a településről. Ezek értékeket sejtettek, Örülök, hogy kihasználják ezeket, s közkinccsé teszik.

 Ez a ház, ha jól értettem egy másik rádióadásból ma borászat. Még romjaiban is szép volt.

S ami bennem felkeltette az érdeklődét e táj, a borászat és a zsidók iránt, akik e tájon éltek: 

Hazatérve

ez a látvány fogadott. 

A mályváim tele vannak virággal, újra kihajtottak. A kokárdák öntik a virágokat. Tavaly láttam fotókat, hogy növényeket tavasszal vágnak vissza, a hóval csodaszépen mutatnak. Erre várok én is. Remélem a hó is megtisztel minket. A bögrevirágon délután láttam,hogy tele van virágokkal! S az almafánkon ismét nyílik virág!!! Igaz termés még sosem volt rajta, de legalább sokszor virágzik. Tavasz óta harmadszor.

Az a dolgokhoz tartozik, hogy ma az eső előtt kitakarítottunk a diófa alatt. Elhordtuk a leveleket, kibéleltem velük a kamélia téli szállását, egy hordót. Tavaly is a diófalevelekkel takartam körbe azokat a növényeket, amelyeket óvni akartam, így tettem, teszek most is. Kertész rám szólt, ne tegyem. Semmi gond nem volt a levelekkel, tavasszal felszedtem, s elégettük őket. A jószándékhoz tatozik, hogy mindez ebéd előtt történt. Ebéd, pihenés, s mire két óra múlva visszatértünk mintha semmit sem tettünk volna. Igaz, közben feltámadt a szél. Lágyabb, melegebb, de mégis csak tette a dolgát. Bekerültek a székek, s követi majd őket az asztal is a diófa alól. Ahogy néztem az előrejelzést nem sokat üldögélhetünk már ott.

 Az oly sokszor mutatott kilátás őszi felhozatallal.

S a kert végéből ez a látvány fogadott tegnap délután. Nem pazar? Én imádom. Sokszor csak lesétálunk Zsebi kisasszonnyal a kert végébe, én gyönyörködöm, ő meg hajkurássza az egerésző macskákat.

Nagyon megfogott ez a kert

 

forrás

Miután

a tegnapi napot végigszenvedtem, úgy döntöttem ma nem hagyom magam. Járjunk egyet, hátha a mozgás jót tesz.

Felmentünk a falu fölötti szőlőhegyre, be az erdőbe ahol kora tavasszal jártunk. (A keresett nagy tölgyfa hol található, még mindig nem állt össze nekem, hiába nézem a műholdas felvételeket.) Az úton, ahol mehettünk volna hatalmas a sár, vissza is fordultunk az erdőbe.

 

 Most kezd színesedni a táj.

Viszont az erdő! Lassan megy át sárgába, itt-ott vörös foltokkal. Ahol jártunk a sárga uralkodott. S miközben lépkedtünk a lehulló levelek "lágy neszét" hallhattuk. Lágy? Néha komoly surrogásként érzékeltük. Csodaszép volt.

 Diófa

 Tölgy

 

 

 A gesztenyét inkább fotóztam, de fogyasztásában volt konkurencia is. Mi inkább a nyomukat láttuk, alaposan feltúrták azt a részt, viszont Zsebi amikor felvette a szokásos szagmintát, akkorát ugrott, s olyan sebességgel fordult vissza, hogy nem tudtuk arrafelé elcsalogatni. Így biztos, ami biztos, mi is másfelé vettük az irányt. Ő már csak tudta.

 Fent és lent.

  

 S vissza is fordultunk.

 

 

 A "szagos helyen" Zsebi ismét sietőre fogta, s otthagyott minket az erdőben, hogy az autó mellett ráakadhassunk.

 

S ismét a szőlőhegyen voltunk.

folyt. köv.