Miután

a tegnapi napot végigszenvedtem, úgy döntöttem ma nem hagyom magam. Járjunk egyet, hátha a mozgás jót tesz.

Felmentünk a falu fölötti szőlőhegyre, be az erdőbe ahol kora tavasszal jártunk. (A keresett nagy tölgyfa hol található, még mindig nem állt össze nekem, hiába nézem a műholdas felvételeket.) Az úton, ahol mehettünk volna hatalmas a sár, vissza is fordultunk az erdőbe.

 

 Most kezd színesedni a táj.

Viszont az erdő! Lassan megy át sárgába, itt-ott vörös foltokkal. Ahol jártunk a sárga uralkodott. S miközben lépkedtünk a lehulló levelek "lágy neszét" hallhattuk. Lágy? Néha komoly surrogásként érzékeltük. Csodaszép volt.

 Diófa

 Tölgy

 

 

 A gesztenyét inkább fotóztam, de fogyasztásában volt konkurencia is. Mi inkább a nyomukat láttuk, alaposan feltúrták azt a részt, viszont Zsebi amikor felvette a szokásos szagmintát, akkorát ugrott, s olyan sebességgel fordult vissza, hogy nem tudtuk arrafelé elcsalogatni. Így biztos, ami biztos, mi is másfelé vettük az irányt. Ő már csak tudta.

 Fent és lent.

  

 S vissza is fordultunk.

 

 

 A "szagos helyen" Zsebi ismét sietőre fogta, s otthagyott minket az erdőben, hogy az autó mellett ráakadhassunk.

 

S ismét a szőlőhegyen voltunk.

folyt. köv.