Nem tudtam kihagyni a Mózsijaimat

  
 

 S amikor már feldereng  a fény, a Nap

Így havazódtunk be mi!

Hajnali ébredés,

gyors jógagyakorlatok (hogyan lehet egy jógagyakorlat gyors?), elmélyült időjárás hallgatás, gyors döntés, azonnali indulás.

A két Mózsi a házba az ajtónyítással azonnal bevette magát, étellel lehetett kicsalni őket, közben megérkezett nagyságos úr is, egy keveset neki is adtam. Aztán a kapuban a kihajló tuják nyakamba szórták a havat, előtte lerázásukra nem is gondoltam, időm se volt. A buszmegállóban van időnk, késik, keveset igaz, de nem mertem kockáztatni, a rádió riogat a 20-30 cm-es hóval, stb. Időre van jelenésem.

Esett az éjszaka, az autók tetején bevastagodott a hó, ahogy a szél fújta itt-ott szögletekbe szép mintát rajzolt. Elő a fényképezőgépet, elem lemerült, mint mindig...

Délután munka, dömping, egy nagy-nagy rendezvény előtt. Kb. százhatvan a versmondásra jelentkezett gyerekünk. Százan szenzációs mackókat is hoztak, ők készítették: egyszerűt, nagyszerűt, naivat, lányosat, bájosat, behemótot, és egy szuper alkotást, csoportosat, majd lefotózom, megmutatom. Nem irigyeltem azokat, akiknek el kellett bírálniuk, mondták is, ne adjunk helyezést, de verseny, kell adni! Kaptunk egy cukrászdától tortát is, a címadó fazonnal! A szuper csapaté lesz, megérdemlik. Mi meg dolgozunk, előkészítünk, tervezünk, szervezünk - aztán majd eldől, mire mentünk vele, hogy szól bele esetleg az időjárás?!

Egy könyv, egy zene, egy nő, sok fájdalom

Nem tudtam kihagyni

a fotókat, ahogy mentem, jöttem munkából - fotóztam. A fenyők alól indultam. Az autók alól eltolták a havat, a házak előtt a járdáról is, de a domb közepén, ahol munkába járok maradt.  Először csak mentem, észre sem vettem, aztán megdöbbentem: mit is látok, de már mentem tovább szinte gyermeki énemmel a térdig érő hóban, eszembe jutva régi idők. S már nem bántam, élveztem. Ahogy az előttem haladó kisgyerek is.

A mókusokkal még a domboldal tetején találkoztam, sajnos a gyenge gépem volt nálam, s az erősen megjavított fotó is csak sejteni engedi őket. Ketten voltak, futkostak a fatörzsön fel-le, s játszottak egymással, kergetőztek, s közben hullt le hó a nyomukban. Eddig mindig csak egyet láttunk, kiderült ketten vannak! Jó volt így nekiindulni a napnak.

Hó alatt

és a hó hull, hull és még mindig hull

Amikor az ember nem tud aludni

ablakot nyít és fotóz éjjel 1 óra magasságában. A "helyzet" azóta csak fokozódott.....

Hó, táj, hangulat

A. Dezső Károly: Futó hangulat

Szél csapong.

Tél jajong.

Lélek itt

elbúsong.

Köd borong.

Csend szorong.

Agg idő

elbolyong

messzi

tájakon.

(Nézem  a fotókat, ezek, ha kinagyítjuk őket érvényesülnek igazán. Délelőtt a faluban enyhébb volt az idő, mint a városban. Bolhapiacozni akartunk, az inkább lompiac volt és nagyon hideg. Eljöttünk, aztán kezdett esni a hó. A falu, a táj ilyen lett 3 órás havazás után, mire elindultunk hazafelé. Hova felé?)

Macska és csokoládé

"Tarts egy macskát  a házban, és nem akar mást, mint kimenni megint. Tartsd a szabadban, és nyávog, hogy engedd be. Az emberek nem ennyire különbözők."
Joanne Harris

"Éveken át utaztam anyámmal, s megtanított arra, hogy az étel világútlevél. A nyelvi, kulturális, földrajzi korlátokra fittyet hányva  az étel átlép minden határt. Étellel kínálni valakit annyit tesz, mint baráti jobbot nyújtani, az étel elfogadásával bekerülhetsz a legzártabb közösségbe is."
Joanne Harris

.S ahonnan idéztem



 a nagy sikerű filmen is láthattuk az alapkönyvet, a Csokoládét. Aztán volt egy folytatás, egyszerűen semmire nem emlékszem abból a könyvből. (Mondtam is, akkor nagy élmény lehetett...) S most itt a 3. rész , ismét az eredeti helyszínen, s ha csokoládé korlátozott mennyiségben készül is, étel annál több (bár recepteket a könyv nem közöl), de a gondolkodásmód, a misztika ismét működik,  újabb kalandokkal,  némi bűnüggyel párosítva, s egy marokkói közösséggel fűszerezve. S ha már macskáról idéztem, ők sem maradhatnak ki...

Van bűnös?

Olvastam Tolsztoj könyvét, a Kreutzer-szonátát. Érdekes megfigyelni, de mondhatnám mai szemmel felháborító ahogy a nőkkel való viszonyról ír. No, hamar meg is született rá a válasz feleségétől, női szemmel. Most egy kötetben olvashatjuk.












     

S mellénk szegődik a szerencse, vagy a kiadói figyelem, s Szofja Tolsztajáról írt könyvet is olvashatjuk. Na, nem folyamatában, mert számomra a sok filozófikus rész időnként sok, de érdekelt a nőnek a sorsa, aki 13 gyereket szült az írónak, nevelte őket, gazdálkodott, a férj kiadója lett később, s tisztázta, időnként többször másolva gyöngybetűvel  írásait abban az időben mikor még nemhogy számítógépük, de írógépük sem volt. Számomra, akit időnként ledönt a gyengeség(betegség) döbbenetes, hogy volt ennyi mindenre energiája? A fizikai erő mellett a lelkierő sem kevés: küzdelem a férjjel, aki saját elképzelései szerint próbált élni, oda se neki család, megélhetés. Aki ennek hevében szórta, vagy próbálta szétosztani a család megélhetési forrásait. S ott voltak a gyerekek, a meghalók (az ő elgyászolásuk, lehet ezen többször túllépni?), az élők, a család összefogása, később a már felnőttek, felnövők terelgetése. Írhatnék most irodalomtörténeti beszámolót, nem az volt a szándékom, engem a nő, a feleség, az asszony érdekelt, most ebben az olvasásban.

 S nem elég a családi küzdelem, meg kell küzdenie azzal, aki a férjet befolyása alá veszi, szembefordítja a feleséggel, akit megpróbálnak kisemmizni, s évtizedeken keresztül rossz hírét kelteni, míg valaki, egy hölgy, irodalomtörténész nem veszi a fáradtságot, s írja meg az igazat, mintegy rehabilitálva ezt a számomra csodálatos asszonyt.

Egy elmaradt film

A kifli és levendula blogon kincset leltem, hogy az ő szavait idézzem. Ahogy a kommenteket olvasom vagyunk többen hasonlóan, akik számára nagy élmény a könyv. S én valahogy a filmről mindig lemaradtam, az, hogy a jutubon keressem, hát erre gondolhattam volna. Lényeg a lényeg, most sikerült megnéznem, s alighanem ismételni fogom.

Azért tettem fel ide is, hogy akik nem olvassák az ő, amúgy szenzációs blogját, hát most érdemes oda bekukkantani, s egy-két ragyogó barkácsötletért máskor is.

Te mikor...

„Sokak szerint a szívközpontú ölelés az ölelések legmagasabb rendű formája, és a hivatalos ölelésgyógyászok is úgy érzik, hogy csakugyan nagyhatású.

A szívközpontú ölelés az egymással szemközt állók nyílt szemkapcsolatával kezdődik. Akkor a karok kölcsönösen a vállak vagy a hát köré fonódnak. A fejek összeérnek, teljes a testkapcsolat. Az ölelés szoros, de gyengéd. Ahogy a két fél lassan, könnyedén együtt lélegzik, arra a kölcsönös érzésre összpontosítanak, mely egyikük szívéből a másikuk szíve felé – és fordítva árad.

Ez az ölelés időhatárt nem ismer; hosszan eltarthat, méghozzá úgy, hogy az ölelők körül mintha megszűnne létezni a világ. A szívközpontú ölelés teljes, hosszantartó, csupa törődés, gyengédség, nyitottság és nagylelkűség, támogatás és erő.

A szívközpontú ölelés el-és felismeri mindőnknek azt a belső, középponti helyét, ahol – csak nyitottak legyünk rá!- a tiszta, feltétlen szeretet fellehető.

A  szívközpontú ölelés helyénvaló, ha:

az ölelők réges-régi jó barátok, kettejük története megannyi cikcakk ösvény;

ha az ölelők igen  újdonatúj barátok, akiket valami megosztott, közös élmény hozott össze, vele ugyanilyen érzelmi telitettség.

Te mikor ölelkeztél valakivel ilyen szívközpontúan?”

Kathleen Keating: Ölelések kiskönyve

Te mikor ölelkeztél valakivel ilyen szívközpontúan?”

Próbálkozások, avagy melyik a jobb?

 

 Van-e köztük jobb vagy rosszabb, egyet "szűz kézzel" festettem, mikor próbálkoztam, természetesen a legnehezebbel kezdtem, miért is ne... a másik legalább 7 évvel később készült, igaz 4 év kihagyás után. Ezt még repesztőlakkal kellene lekennem, a másikra rárajzoltam a repedéseket... Az egyiket átjön a fény, a másikat nem sikerült úgy fényképeznem.

 Van-e köztük jó? Végülis lényegtelen, szeretem csinálni, megnyugtat, elfoglal, néha elajándékozom, sokat őrzök még.

A kutyák tudják

Zsebit kivittem rétre, megmozgatni. Gondoltamn közben  fotóznék én is. A szél fúj, nagyon fúj, de kellemes a hőmérséklet. Nem zavart.

A nap hol kisütött, hol elbújt, bíztam hátha jelenlétével tisztel meg minket. Nem volt szerencsém, s a út végén Zsebi is nagyon húzott hazafelé. Megtanultam már, ilyenkor menni kell! Mentünk is, alig tudtam fotózni, bár a most hömpölygő sötét felhőket az utolsó fotó érzékelteti tán. Eleredt közben az eső, ezt érezte Zsebi. Ő valahogy nincs jóban az esővel. Már többször megfigyeltem, most is így jártunk. Nem lett nagy eső, de megmutatta magát, mire hazaértünk el is állt. Arra viszont elég volt, hogy visszaforduljunk.

Hogy is van ez?

Nem szoktam politizálni, csak mostanában sok hírbe futok bele. Mi ezekben a hír? Mi az újdonság? Van itt újdonság?

Ahogy olvasom, akkor most megint fordulhatok az értelmező szótárhoz, mint a múltkor a tesztelés miatt. Lehet, hogy ismét nem jól ismerem egy szó értelmét? Lehet...

Újra itthon

Itthon otthon vagyok, otthon itthon vagyok, akkor végül hol is vagyok? Két hét után tértem haza. Hova haza? Hol a haza?

Éjjel mozgalmas éjszakánk volt: macskaúr állandóan rajtam akart elaludni, nem győztem ledobálni  magamról. Végül reggel mégis a hátamon alvó macskával ébredtem. Indultunk volna, közben kiugrott az ablakon, eltűnt. Aztán bejött, természetesen a fürdő ablakán, akkor nem tudtuk megfogni. Egyébként meglepően gyorsan megszokott kint, a házban.

Az újévi pezsgő kinyításra várva: Miért éppen ő várt rá? Miben reménykedett? Nem is értettem.


A porszívók is villámgyorsan megszokták a jelenlétét, (azért néha volt verekedés...), s a jelenlétéből adódó újabb tápanyagforrást, amit "porszívózni" lehetetett. Ilyen falánk állatokat nem láttam, pedig olyanok, mint a malacok. Tanulva a szülőktől a két porta közti kerekes kút fedelén tanyáznak, így mindkét élelemforrás belátható, villámsebesen megközelíthető. (Időnként a másik szomszéd kutyájának tálja is, Ha hagyja. Zsebi már nem hagyja, nem bántja őket, de bizony elzavarja a vörös népséget, végre a sarkára állt!)

Amúgy nálunk hétágra süt a nap, meg is fektetett délelőtt, régen voltam ilyen rosszul. Pedig főznöm kellett, végre valami semleges ételt, ami nem hústartalmú. Nem hüvelyes, nem nehéz..... Hiába visszafogott az ember főzés terén, az ünnepek mégis megviselik az emésztőrendszerét.

S akkor most irány a munkahely, lassan indulnom kell. Már két telefon ideért, hiába, ha fontos az ember! Fontos? Fenébe! Legfeljebb én intézek bizonyos dolgokat, hát emiatt megkerestek. Aztán mi lesz velünk? Ki tudja? Lehet bent már többet tudnak! Tudat alatt piszkál, bár a dolgok nélkülem dőlnek el. Azt is láttam, aki kapart, nagyon kapart, másnak kaparta ki. S ő ezt még nem is fogta fel. Akkor, előre 2013! Légy boldog, légy szép, légy harmónikus, légy gazdag,vidám légy, munkás légy! S mindenekelőtt egészséges!

Csak úgy

Tánc egy repülőtéren

Jegeskék