Oldalak

2012. november 13., kedd

Otthon otthon voltam

Olyan az életem akár egy utazó nagyköveté. Alapból két otthon között ingázom, de van még kötelezettségem két másik család felé is. Mióta a fiam beteg lett nálam lakik. Én meg többnyire a házban. Most úgy adódott hogy ő kontrollra ment, ketten maradtunk macskaúrral. Ketten, s előjöttek a régi meghitt hangulatok. A régi és (szabad ) kuckóm az olvasásra, mécses, füstölő, s lábamnál a békésen alvó macska.
Jó volt kicsit elengedni magunkat, csendben olvasgatni, feltenni a kedvelt cd-t (nem zavart be tv) háttérnek. Régen voltak ilyen meghitt perceink, óráink.

2012. november 11., vasárnap

Nektek találtam

Szabó T. Anna: A változás

Elmész egy helyről, ahol boldog vagy éppen,
keresel mást, ahol majd boldog lehetsz.
De csak veszíthetsz mindenféleképpen:
a múltadról a változás lemetsz.

Hiába viszel el mindent magaddal:
könyvet, törölközőt, edényeket –
itt marad majd a konyha és az udvar,
a házban hagyod majd a lényeget.

A homokozót, a garázst, a macskát,
a fal sárgáját napnyugta előtt,
a kopott, poros udvarban a hat fát,
az ólmos, mégis édes levegőt.

Vidd el levágott muskátli-palántád,
keress neki egy napos ablakot.
Ha itt hagyod a virágzó akácfát,
keress helyette másik fát, hatot.

Ha nem változtatsz, más fog majd helyetted
dönteni minden változás felől.
Új alapjaid, rajta hát, te vesd meg,
mielőtt régi házad összedől.

Wass Albert: A szívpalota titka...

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba.


A magam verseit kerestem, arra nem leltem rá. Két bloggerinának hoztam egyet-egyet. Ráismertek?

Elmúlások.





Őszi levél


Kamarás Klára: Őszi levél...
 
 
Ez már a másik ősz... a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Hová lett az arany lomb,
lángoló, szép levelek
tarka varázsa? Elmúltak... mint az idő,
lásd, együtt süllyedtek a sárba.
Dér fedi már a mezőt,
mint szívem a bánat...
Fázós köd fekszik a tájon...
 
Vágyom utánad...


2012. november 10., szombat

Ismeritek...

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
Pilinszky János: Apokrif

Reggel, tv háttérnek. Egyszer látok egy fekete-fehér felvételen világos pulóverben cigarettát fogó kézfejet. Pilinszky, suhan át rajtam... miért, hogyan, ezekből miért rá gondoltam? Ő volt. Van róla egy csodálatos fotóm. Valamelyik újságból vágtam ki, s kasíroztam fel. Egy fának dől. Máig őrzöm.

Jó volt látni, hallgatni.

2012. november 9., péntek

Ősz, színek, fények



Macskaurat sétáltattam, s ahogy körülnéztem  fényképezőgépet kellett hoznom. Nem tudom a fotók mennyire adják vissza a sötét levelek, lombok közül előaranyló leveleket, ahogy átvilágította őket nap?! Csak egytelen szögből, mihelyt elfordultam a varázs elveszett.