Errő, arról

 

Van egy nagy titok, amit az emberek valahogy nehezen vesznek tudomásul. Hiába mondom én valakinek, hogy nagyon szeretlek – azt, hogy valóban szeretem-e, csak ő tudhatja!
Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabb általam, ha jobban el tudja viselni a rá rótt terheket, akkor szeretem.
Ha rosszabbul él velem, ha boldogtalanabb, bűntudatosabb, ha a terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. Ezt ő tudja eldönteni, nem én! Én csak mondhatom."

(Popper Péter: Szerelemről józan nappalon)

 

 

 Úgy látszik leragadtam A szín hallgatása c. könyvnél, de oly gyönyörű, Fekete Istvánra hajazó mondatok, s annyi lélek van a soraiban, nem tudok betelni vele. Ahogy a cserszömörce virágzatával sem, pedig, ha kertészként nézzük minden szépsége a felesleges, le nem vágott fattyúhajtásain mutatkozik meg. S reggelre az éjszakai eső cseppjei újabb gyönyörű látvánnyal ajándékoztak meg. 

 

 

Jövök az úton, megállok, rácsodálkozom, a virág közepén lévő (méh)kasokra. 13 éve legalább megvan ez a virág, hogy miért most fedeztem fel, ki tudja? Vagy sosem mutatta még magát meg ilyen egyértelműen? 

 

 

Ők nem is kasok, rovarcsalogatók, imádják. 

Ágnesnek! Őt fehérnek rendeltem s ilyen balerina kasvirág lett belőle. Tudom, hogy mutattam már, de itt tudok csak a bejegyzésedre válaszolni.

 

Ne szomorkodj!

 

A szín hallgatása c.könyvből

Egy kis világlátás

 

Könyvek a lélek mélyéről, gyönyörű nyelven írva. A szív hallgatása kicsit emlékeztet Shäffer Erzsébet írásaira.

Az írónő utazásairól is ír, szerettem ahogy egy-egy várost bemutat. Az első két történetét többször el kell olvasni. 

Kész. Vége. Befejeztem

 Egyetlen pillanat alatt zuhanok össze, megy el az erőm. Nem megy, a szándék megvan, erőnlét nincs. Ez a meleg elszívja az erőm,s minden betegtársamét is. Az izmokat gyengíti. Olvasom a csoportban is. 

Próbálok jelenlétre koncentrálni. Kész

 Ennyi volt. Elengedem a kertet, nem birok el vele. A nappal, a meleggel. Az égig húzó bokrokkal. Ez sziszifuszi küzdelem. Volt egyszer egy kert...

S amin kiborultam fürdőtől jön a víz, hosszú a díszrész is. Oda-vissza futkosni, felér egy setaval a faluban. Locsókannakat cipelni, nem,  ennek vége. Egyszer locsolom, majd feltöltök mindent, s következő napon innen locsolom. Kannával. Nincs kerti csap. Már a menetelés megerőltető. Nem mindig, ma a napja van.

Nem akarok panaszkodni, de ha ez van.

Darázsék az itatón

 Kipróbáltam, a háromszöget addig nyomkodtam, míg el nem indult. A nagy itatói harc. 

Lent a gyümölcsfáknál, az etetőnél madarak isznak, fürdenek. S éjszaka tán őzek, mert mindig felborítódik reggelre, néha nappal is. Azért ilyen erőt madarakból nem nézek ki. Szegény őzek azért nekik nem egy nagy mennyiség, lehet ezért borul ki, keresik mit is ihatunk még?

Dödörgés

 

 

 

 Terveim közt már tavaly szerepelt vadvirágok ültetése, csak az élet felülírta a terveket. Majd jövőre.

Kiderült közben, hogy aki nálam nyírt füvet nagyon drágán dolgozik. Ha azt az ecebóca fűnyírást munkának lehet nevezni? Közben találtam valakit, aki gazvágást is vállal. Árat még nem tudok, de még nem aktuális.  A kérdésem az, hogy kik tudják megfizetni 2-3 hetente a z 50-100 ezer forintos fűnyírásokat? Nekem gyakorlatilag a rokkantsági járadékom egynegyede? S mi van a nálam is kisebb nyugdíjjal gazdálkodókkal? Hova szaladtak el az árak? A havi 3 ezer forintos "+emelés" ezt nem kompenzálja, s még mit kellene kompenzálnia?. 

Ez is, az is

 Nem tudom, írtam-e róla, de idén van meggyünk. Nem dúskál bennük az 5 fa, de hetek óta folyamatosan ellát. Eleinte napokig gyűjtöttem a süteményre valót, most már megszedem, s fent sok is  van rajta(mihez képest), de nem merek felmenni a létrára. Pár hete, meggyszedés közben, csak úgy nekiálltam mert arra jártam, s egyszer csak azt vettem észre, hogy elvágódok. Balra. Szerintem egy pillanatra el is ájultam, utólag belegondolva. Nos, ki is nézett hetekig a lábam, úgy, mint aki macskával verekedett. A fűszerkertbe estem be, törve le mindent, amire pottyantam-. Azóta óvatos vagyok, bár akkor is 6-7 óra körül volt. Tehát nem a forróságnak mentem neki.

A málna a töveken veszik, kicsik a szemek. Ha erre járt volna középső unkám biztosan leszemezgette volna. Volna. 

Ribizliből viszont lett 3 üveg lekvárom. Gyors főzéssel, feladtam az igazi lekvárfőzést. Addig is a rigókkal osztoztunk rajta. 

Lent a kertben hatalmas, majd derékig ér a gaz, körülöttem mindenkinél pázsittá vágva a fű a gyümölcsfák között. Viszont eddig nem látott virágok=gazok tömegével van tele, azokon pedig dúskál a rovarvilág. Direkt, többször is megnéztem.

A füvek gyönyörűek, meg kellene néznem a nevüket, de reggeli bevilágításban nem győzöm őket fotózni, s némely gyógynövényt. 

Vihar előtt

Megégve.

Ez itt a fűszerkert környéke, a levendulás. Idén szegényes. El is fagyott néhány tő. 

 

 

A kiülő, pihenő. 

A kert szimbólumként van a könyvben, amit amúgy kedveltem, mint az írónő többi könyvét is. 

A füvek idekerültek, de vannak el nem érhető ma reggeli fotóim is. Majd...