Kényszerpihenőn,

 avagy jól elintéztem magam. A sok eső felnyomta a kertet, legalább fél méteres hosszúságban többlet van a növényeken. Nekiálltam, majd az urammal ezeket visszavágni. Az emelés nem erényem, főleg vágni is közben. Volt, hogy ketten fogtuk az ágmetszőt. Kinyírt. 

Szomszédban pár éve nem metszették az almafákat ezek közel vannak a kerítéshez, az idei gyümölccsel teli ágak ráfeküdtek a rózsakapura, bokrok tetejére, lenyomva vagy törve az ágakat. Lépnünk, azaz metszenünk kellett. Az a sok alma! Tele vele a talajtakaró növényzetünk, szedhettem össze. Szívem szakadt értük, de úgy nem maradhatott.

Tegnap lefeküdtem, lábra állni alig tudtam. Ezt ki kell feküdnöm, pihennem tudom. Viszont nehéz, mikor annyi tennivaló lenne. Maradt a fotózgatás. 

 

S ma hajnalban lekvárt is főzTÜNK. Volt főzve is, mert én egy napig cukrozom, s másnap főzöm fel, de a körülmények miatt amikor szétfőtt tettem bele két 3:1 gyorsfőzőt. Kicsit rotyogtattam, s kimertem. Vegyes főzésű lett, az uram is kavarta, mert nem bírtam vele. Viszont finom lett. A vége sűrű, gondolom az elején kimertek is olyanok lettek. Még szerencse, hogy volt itthon, tavalyról próbaként, mert jó bolondként főzni szoktam a lekvárokat. Lehet, hogy lassan múlt idő lesz.

Csiga mese vagy borágóké?

Volt hét borágó palantám. Kettőt kiültettem a fűszerkertbe, hetekkel ezelőtt, másnapra nyomuk nem maradt.

Egy hatalmas, bimbóst tegnap szintén kiültettem, megsült. Belehaltam. A többi, virágzó, de kicsi növényke más helyre került szintén a fűszerkertbe. Körberaktam őket jól korpával. A fotók a másnap reggeli állapotokat mutatják.

Órák múlva nyomuk nem volt. A csigáknak. Ma este ismét kikorpáztam, amúgy ők jó helyre kerültek, nem is sültek meg. Mi vár rám holnap reggelre?

Vannak kedves korpázó helyek, ezeket esténként újraszórom. Máshol úgy maradt ahogy leszórtalm. S ahol pl. ajugás a talaj takarása, ott bizony felmásztak a sásliliomokra, s jókat zabáltak. Bocs. Hiába szórtam le körbe a növényeket, talajt. Ez van.
 

A meleg

 olyan szinten tépte szét a szervezetemet, hogy most a hűs szellőben csak ülök, s próbálom magam összeszedni. Eső nem volt, de nagy mennydörgés hajnalban(gondolom) igen, S némileg lehűlt. A nyomorult kutya úgy lihegett, alig kapott levegőt.

ti hogy élitek túl?

 

Nagyapám

 esténként megetette az állatokat. Értsd a teheneket. Esténként én is megyek etetni. A meztelen csigákat korpával. Ugye milyen más más etetések?

Ez most madáritató vagy csigaitató? 

S a két "sellő" között milyen minőségi is a különbség. Remélem a szobros miatt nem kerülök bajba, de ha ez adta az ihletet.

Végre egy jó könyv, ami leköt. Meleg, fáradtság, kimerültség, de ha valami jól megírt mindez felejtődik. Pedig éppen kettőn nyüglődtem napok óta.

 A vers elém került, egész mást kerestem.

Berde Mária : Irgalom

Ki soká nem borul emberi vállra,
Ahhoz a fák egyszer közel hajolnak.
Ki soká nem figyel emberi szájra,
Ahhoz egyszer a falevelek szólnak.
Ki soká nem örvend az emberekkel,
Egyszer a kertben, harmatkora reggel
Megérti, mit csíznek a csíz üzenget,
S mit a szél ujja az ágon kipenget.

Ki soká nem olvas emberi könyvet,
Az megtanulja, mit a felhők írnak.
Ki soká nem lát egy emberi könnyet,
Azért az esők patakokat sírnak.
Ki földi csókot immár sose kóstol,
Arra az ég lehajlik csillagostól,
S megérzi egyszer, hogy az Isten szája
Csókol a napban le reája.

Ők pedig kettő szív, itt is más fotót kerestem...

 

Ha szolgálni kívánok valakit,

azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen,: a védteleneket" Göncz Árpád

 Nyomor széle   blogra még Aranyos Fodorka hívta fel a figyelmem. Azóta kísérem figyelemmel az Igazgyöngy Alapítvány munkásságát, nem kevés tanulságot vonva le belőle. Sokszor rácsodálkoztam a Nők Lapja cikkeire, amikor a szeretetszolgálatok alapítványai által segítik a rászoruló falvak gyerekeinek boldogulását, esetleges kiemelését helyzetükből. S akkor szembejön ez a videó. tragikus a helyzetük. a kilátástalanságuk, a legnagyobb az a visszaélés ami ezekkel a kiszolgáltatott emberekkel szemben folyik.

Nem akarok politizálni, s belemenni a módszereikbe, egyetlen szavam lehet rá: gyalázat.

Végre

elhettem kedvenc fotótémámmal a régi házak homlokzatainak fotózásával. Tegnap este fél kilenckor indultunk sétálni, kissé hűvösben, s kincseket leltem. Alig van eredeti homlokzat, van több felújított, de a legtöbb régi ház helyén újak épültek. Így múlik el a régi világ dicsősége. S nagy tiszteletem minazoknak akik becsülik, őrzika múlt emlékeit.

 Nem szívmelengetőbbek ezek a homlokzatok? Vagy csak én sirom vissza ezeket?

S nézzétek, oly rikán találni ilyen ereszcsatornat, összefolyót. Mutattam az unokámnak, lásson csodát!

Kőszegen a műemlék hazaknál figyeltem meg, egynél ott is. S kértem, hogy nyitott szemmel járjon ezeken az utcákon.