Oldalak

2021. december 8., szerda

Ő bevállalta,

 ugyanezt érzem, csak nem merem leírni, mert most díszíteni, készülődni kell. Illik. Amúgy nagyon kedves, szeretett blogom. Hosszú évekig követtem aztán elvesztettem , majd csodálatos módon rátaláltam. Ismét. S a fotói! Azok gyönyörűek. Azok bizony.

https://kerekerdeux.wordpress.com/2021/12/08/csak-nem/

"Az emberek"

 

Madame 

Bocs, zajlik az élet









 

2021. december 1., szerda

Vágtat velünk ellenségünk és barátunk, az idő. S. E.

 




Ma december van, elkezdődött, s vele vagy kíséretében a nagy készülődés. Van ahol most, máshol már  hetek óta, ahogy érdekek, s szokások diktálják.

Városba indultunk volna,ha volna ott nem lett volna. A szél nagy úr , repíti és fogja is az embert. Engem elkapott, meggyötört, letepert. Maradok tehát. Olvasok,



 s útjára eresztem ezeket az oly kedves, de oly hidegben készült fotókat. Imádom, ahogy a maradék napfény világít, átvilágít, lombokon, leveleken. Néha szépséges mintákat is létrehoz, mintegy mellékesen.

  Mobilról  írok, nem tudom a fotót fordítani, de a könyveket nagyon ajánlom. S vár rám Schäffer Erzsébet Párarajzok c. könyve is. A kertben is várnak rám, visszametszendő csicsókaszárak. Ráérnek. Legfeljebb az etetőt látom át továbbra is nehezebben. Már madárékat. De kit is etetne  kertben az ember?

2021. november 22., hétfő

"Az erdő beszélt hozzám, mert az erdő beszél ahhoz, aki ismeri: jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érteni." Fekete István

A diszkréten lángoló erdő

Anyjához bújó, ölelő gyermek, Vagy csak én látom annak?

Ők sziámi ikrek vagy ketten nőttek egy helyen? Ketten együtt? S mégis megmaradtak! hány ilyen párost látni az erdőn!

 
Levélbúcsúztató, már csak szinte szárazak vannak a földön.





 


 
Idén az erdő csodáit a vörös tölgyek vitték el, azt hiszem ezek már utolsó fotók velük.



 S végül az örök kedvenc látvány, korábbi felvétel, már most sem volt az igazi. Viszlát őszi erdő! Gyönyörű voltál!

“Odakint megmozdult a szél, és a varjak elhallgattak. A köd dél felé torlódott, és nem forgott már alulról felfelé, hanem elnyúlt, mintha nyomná valami. S a köd elindult, mind nagyobb gyorsasággal. Később már rongyosan, szakadozottan vágtatott. A fák meghajoltak, a fáradt, sárga levelek megmozdultak a földön. A kémény füstje elnyúlt, hosszú zászló lett. Messze valahol suhogni kezdett a szél.” (Kele)

 

“Ekkor már közel szállt az erdők fölé a nap, és a szelíd ősz édes-fanyar illata megült az avaron, mint az öreg emlékkönyvek fonnyadó virágainak illata. A fészkek üresen ásítottak, az erdő csendes volt, mint a borongó gondolat, csak a harkály kopogott valahol messze, mintha a nyár útiládájába verték volna az utolsó szögeket.” (Bogáncs)

Stílszerűen: https://erdeiprogramok.hu/2020/09/22/51-varazslatos-leiras-az-oszi-erdorol-fekete-istvantol/