"– Képzelje, kedves Miklós! Van nekem egy szép nagy kertem, azelőtt csak
egy elvadult bozótos volt, sokáig szépítgettem, sok fával, egzotikus
cserjékkel és rengeteg virággal ültettem be. A mi rabbink kedves akart
lenni hozzám, és valahányszor találkoztunk, mindig megemlítette, hogy
milyen szép kertet építettem. „Te és a teremtő társak vagytok!”,
hangoztatta. Mikor már sokadszorra mondta el, hogy „te és a teremtő
társak vagytok”, valahogy más nem jutott eszébe, már kezdett idegesíteni
a bölcs rabbi. „Látta volna, kedves rabbi, a kertet, amikor még csak az
Úré volt…” Azóta nem mondja."
" Miklós megkérdezte, hogy mi volt az a keserű folyadék, amelyet itattak vele a páholyon kívüli élet jelképeként.
– Egy bizonyos dr. Zwack nevű testvérünk készíti a likőrt, amelyet II. József nevezett el Unicumnak. Borzalmas, de lakomák után valóban jót tesz a gyomornak, és szimbólumnak sem utolsó – válaszolta a főmester."
(Félre a két idézettel, a MOLY-ról másoltam ide, csak azért, mert a szemem nekem is fennakadt rajtuk. Azért a könyv másról (is) szól.)
Szerettem a könyvet, amely Zsolnay Miklós életét mutatja be, majdnem a haláláig. S ott van a háttérben a város, Pécs; a kor, s nem utolsó sorban a gyár, a munkások is. Érdekesen, jó stílusban ír a szerző. A szabadkőművesség gerincét alkotja a könyvnek, de mértékkel. (Ha belegondolok, hogy valamikor csatlakozni szerettem volna hozzájuk. Végül lebeszéltem magam.) Szeretem az ilyen személyiségeket, akik valamit akarnak, távolabbra látnak, s amit elképzelnek véghez is viszik. Csodáltam őt. (No és Pécs diákvárosom volt, szerettem, mikor elkerültem onnan minden települést hozzá mértem, a mércét nehezen állták meg.)
Megkeresem a két előzményét is:
" Miklós megkérdezte, hogy mi volt az a keserű folyadék, amelyet itattak vele a páholyon kívüli élet jelképeként.
– Egy bizonyos dr. Zwack nevű testvérünk készíti a likőrt, amelyet II. József nevezett el Unicumnak. Borzalmas, de lakomák után valóban jót tesz a gyomornak, és szimbólumnak sem utolsó – válaszolta a főmester."
(Félre a két idézettel, a MOLY-ról másoltam ide, csak azért, mert a szemem nekem is fennakadt rajtuk. Azért a könyv másról (is) szól.)
Szerettem a könyvet, amely Zsolnay Miklós életét mutatja be, majdnem a haláláig. S ott van a háttérben a város, Pécs; a kor, s nem utolsó sorban a gyár, a munkások is. Érdekesen, jó stílusban ír a szerző. A szabadkőművesség gerincét alkotja a könyvnek, de mértékkel. (Ha belegondolok, hogy valamikor csatlakozni szerettem volna hozzájuk. Végül lebeszéltem magam.) Szeretem az ilyen személyiségeket, akik valamit akarnak, távolabbra látnak, s amit elképzelnek véghez is viszik. Csodáltam őt. (No és Pécs diákvárosom volt, szerettem, mikor elkerültem onnan minden települést hozzá mértem, a mércét nehezen állták meg.)
Megkeresem a két előzményét is: