Napi kedves

Telefonon beszélek a középső unokámmal. Kiderült, a legkisebb hányt, de boldogan. Még egyszer elismétli: boldogan hányt.

A  mai napon, még a vírus következményeként  bennem van a félelem, ma már ettem, rendesen, a szombati ebédemet, amiért akkor majd odahaltam, annyira kívántam, de nem kockáztattam, még "boldogan"sem. Mondtuk is az urammal, remélem nem fogok boldogan hányni.  Jó, tudom, tudom, a téma, de akkor is, a cselekedet és a jelzője oly távoliak egymástól. Vagy mégsem?

 

 

Kétségbeesés

Én még állatnál ilyen kifejező testbeszédet nem láttam. Ráadásul egy sünnél, aki aki azért nem rendelkezik annyi eszközzel. Este megyek ki a ház elé, azaz lépnék ki. Egy sün áll a lábtörlő előtt, a lehető legnagyobb kétségbeesésben. Látszott rajta. Szinte beledermedt.

Elindultam, hogy hozok neki enni, de éppen macska teltház volt nálunk. Amit hamar kitettem neki Cirnyó úrfi beleevett. Nem mertem elhajtani, nehogy a sünt ijesszem el vele. Cirnyó el, előkerültek a kicsik. Akkor ők zavarták, mentek volna  az ételre, de őket becsaltam. Viszont az evéshez kb. háromszor elinduló sün elunta, s elment. Nem elunta, feladta.

Nagy a kérdés, ez az etetés. Van ill. eddig láttunk 3 féle sünt. A nagyot, a közepest(tegnap), s egy kicsit is. Ha kiteszem az ételt, rájönnek a macskák. Van egy fekete, vastagfarkú nem győzzük hessegetni, aztán já(na) ide egy csíkos is, de sötétben nem látom a színeit. No nem, elég etetni a mi macskáinkat is. Sünéket etetném, de ha a macskák, idegenek eleszik előlük, ismét nem ők jutnak élelemhez. A szegény, szegény kétségbeesett sün.

 forrás

S EGY KÉRDÉS:

Szerintetek ki vagy mi lehetett: a szomszédasszonyom a veteményeskertjében a kertajtótól egy-két méterre a földbe ásva talált egy rántani való csirkét. Napokig nem voltak itthon, a kert elvileg zárt embernek. Elvileg. Állat bemehet több felöl. Ő hisztériás rohamot kapott. Állat lehetett a tettes? Van valakinek ilyen tapasztalata. Beásta, kicsit kilógott a toll, így vette észre.

(M)ilyen az ember

 Közel háromnapos szigorú fekvés után a napsütés nem hagyott békén, mennem kellett.  Már száz méter után remegni kezdtek a lábaim, viszont, ha már elindultunk, menjünk. Alig vártam, hogy kiérjünk a mezőre, mert ott Zsebit szabadon engedhettem.

Az erdei indítás ez volt. Nem mondok rá semmit. Amikor tavasszal erre jártunk egy  volt ház volt kipakolva ide. Nem értettük, mert akkoriban volt a lomok elszállítása. Mindent ledozeroltak egy  szakadékba. Minden található  ott, minden. Minden. Ez lenne a megoldás?  Viszont kihelyezték a táblákat. Az úton pedig gondolom nem látni, ahogy csillognak az apróra összetört csempedarabkák.

Viszont ez a látvány kárpótolt mindenért, a remegő lábakért, itta, szívta magába az ember a fényt, a napsütést, a meleget, az őszi készülődést, a délutánt. A gyógyulást.

Kiegészítésül, még a szombati naphoz

Keresztury verseihez kellene nyúlnom a megfelelő költői aláfestéshez a fotók miatt. A gyökereim vasiak, Oroszlányon nőttem fel, s felnőtt életem e tájon töltöttem,töltöm. Megszerettem, gondolom nem véletlenül.

A szombati háznál beszélgetünk a tulajjal: az odavalósi ismerős vértesszőlősi, az uram oroszlányi, de Tatabányán dolgoztak együtt. Ez már sok volt. Én e megyébe való vagyok, s  egy újabb helyen élünk. Szegény, a fejét kapkodta, nehezen tette helyre a helyeket.

 

 

Keresztury Dezső: Ősz felé

Még forrón süt a nap,

zuhog a verőfény,

de fordul a pillanat,

szürkébb felhő szalad

elforgó egek fakuló mezőjén,

s már rozsdállik a lomb,

hűsebb az éj fuvalma,

rekedten szól a kolomp,

gyűlik a tengeri halma,

s hideg fényben borong

                                                                                    a téli alma. 

 S már félholtan érkeztünk Börzönce hegyre. nem először, gondolom nem utoljára. Szeretek itt.

A félig élő fa a tájat is jelképezi, amely mögötte látható a tarra vágott erdőkkel. Fáj a szívem értük. Még telepítéseket sem láttam a helyükön. Bár, ki tudja, lehet csak a szemem rossz.

 A hegyi kápolna kettősségét mutatják a vaddisznótúrások, gesztenyefák az épület mellett, s esküvőhöz készült díszítés a bokrokon.

 

 

 

 Őszi kikerics, csak egyetlen, csak árva, már elvirágzott. S róla mindig eszembe jut Polcz Alaine, kedvenc virága volt. S emlékezem egy régi őszre, amikor már tiltva volt a szedésük. Egy hegyi hajlékban gyűltünk össze a túristacsoportunkkal. A házzal szemben erdő volt, ott egy szakadék vagy csak besüllyedt a föld? Viszont telve volt kikericcsel, ekkora tömegben azóta sem láttam.

S hazafelé, sajnos a fotón nem igazán látható a busz felett repülő helikopter.

Vasárnap délután van,

tehát alszunk, én időnként olvasok is. Tegnap csak rádiót hallgatni voltam képes, ma már olvasgatok, de úgy érzem ismét megy fel a hőm. Fejem fáj, nemcsak a végtagjaim.

Más is alszik a házban, mégpedig a helyemen. Az én helyemen, a legmértanibb pontosságú helyemen. Nos, ki ő? A Mózsi. Ott is harmóniában a bútorszövet, pléd színével. Néha felvetődik bennem a kérdés: ez a macska véletlenül nem hozzánk született? (A kérdés felesleges, zárójeles, csak az ember eltöpreng, hogy tudja a legjobban kiválasztani éppen az ÉN helyem?)

Az ezüstpatás őz

http://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2017-09-23_20:06:00&ch=mr1


Esti mese volt tegnap, engem nagyon megfogott.

Tegnap délelőtt

elindultunk a másik szomszédba, a kanizsai bolhapiacra. Ott derült ki, vasárnap tartják. Bennem az volt becsípőve, hogy szombaton. Sebaj, akkor megkerestük a csónakázó tavat,szép emléket őriztem róla.

 

 

Most mást találtunk, jár az idő, ez is szép volt, délelőtthöz képest sokan sétáltak ki.

Már úgy indultunk, hogy fájt a hasam, de elmentem. A kíváncsiság... A helyzet fokozódott, s a panzóbeli hölgy, -ahová bekéretőztem- mesélte ma a tizedik vagyok, aki nála járt, hasonló gondokkal.  Vírus van. Én szerencsés(?) vagyok, csak a beleim fájnak, viszont néha embertelenül. S némi hőemelkedésem is volt tegnap.

Hazafelé betértünk Bocskára megnézni azt a házat,amit a múltkor sötétben nem láthattunk, s ha már ott jártunk a faluban és a temetőben is körülnéztünk. Egy művésztanár van itt eltemetve, s az alkotásai is láthatók a faluban, temetőben. Meglehetősen egyéni stílusban alkotott. Nagyon korán vitte el a halál.

I- II. világháborús emlékmű

 S egy családi síremlék a temetőből.

 S hamvainak egyszerű, de mégis hozzálllő elhelyezése.

 

S a faluban akkor megláttam A HÁZAT. Éppen átépítik,bővítik, de a tulajdonos büszke a régi részletekre, s szeretné megőrizni.

 A tűzfal lebontásra kerül. Bent, a házon látszott, aki építette majd száz éve odafigyelt milyen anyagot használ. Ha elkészülnek a bővítéssal szeretném majd látni. Mindig örülök, ha fiatalok őrzik az értékeket.

S mi a tanulság a tegnapi napról? Ha rossz történik veled, az még jóra fordulhat. Mi is így jártunk, csak az a fránya vírus ne lett volna.