Erdőt jártunk

Már búcsúzik a tél, de a hó és jég még őrzi az emlékét. Irtják az erdőt, nem teszek fel a tar vágásról fotókat. A nyomok a sárban az életet jelzik. Fent varjak hajtották egymást, s kicsike madarak röpködtek fel a fákról. (Azonosítani lehetetlen volt őket.) Érződik a változás ígérete. Időnként kibújt a nap, akkor bebarnultak a fák, bokrok. A 3. fotón a fehér levelek igazából ezüstösen csillogtak, ahogy rájuk sütött a nap.

 

 

 Közben  nap szépen, lassan csúszott lefelé a hegy mögött. Élmény volt fényképezőgéppel kísérni a nyugtát.

 

S élmény volt kimozdulni, egyet sétálni, s nem tudom kinek volt nagyobb a boldogsága  a vidáman száguldozó, száz szagot szimatoló Zsebinek, vagy a komótosan sétáló gazdáinak?

Még a bemutatott házhoz

 
Fordítós fordítás, akadozik a nyelv, de a lényege benne van. A forrásnál az eredeti fotók is megtekinthetők. Azt hiszem ez az egész azért is ilyen fontos nekem, mert én is a ház lelkét éreztem meg a fotókon keresztül.

 
Amikor Jacques Erasmus és Hein Liebenbergben vettem egy 160 éves ház az országban, és elképzeltem egy modern átalakítás, ők a szív hallgatni a vénasszony.
Gyakran lép be a beszélgetést, ez a ház az övék. Úgy beszélsz róla, mintha egy barát. A szelíd, de erős, méltóságteljes asszony. Aki tapasztalt sokat, és tiszteletet érdemel.
"Ők" a Jacques Erasmus, tervező, kurátor, a szépség, szakács és az étterem tulajdonosa népszerű Fokváros étterem Hemelhuijs és Hein Liebenberg, aki dolgozik a pénzügyi szolgáltatási ágazat.
Amikor a pár vásárolt a 1854 Cape holland házban Montagu, tudták csak, hogy ez a második legrégebbi ház a városban (a legidősebb múzeumi épület), és hogy kellett volna tennie a nagyobb felújítások.
Ezek elképzelt acél-üveg konverzió ülne merészen, de kényelmesen mellett Cape Dutch jellemzői a ház, de a nagyasszonya rendelte másképp. Jacques azt mondja, hogy olyan, mintha a ház volt egy élőlény, és hogy mind ő, mind Hein igazodnia kellett vágyai. Mi következett volt hasonló egy beszélgetést vele.
"Egy évvel korábban elkezdtük felújítására, töltöttem minden hétvégén alszik egy matracon a földön az üres előtér. Fontos volt, hogy ezt, mert csak akkor nem hallom a házat. Hallottam, ahogy lélegzik. Hallottam a csikorgó a fa, a hangok a csövek teszik, hogy a szél suttog a szoba és hol fájt. És ezzel rájöttem, hogy mi volna, hogy egy történelmi felújítás; nem volt annyira az, amit akartunk a házat, hogy inkább mi is kell lennie. "
Történelmi felújítás magában foglalja formalitás, de ez a ház egyáltalán nem. Annak ellenére, hogy tele van értékes régiségekkel, ez egy nagyon is élt-ben otthon, egy hely, ahol minden, nem számít az értéke, használják. A konyhában, Jacques kedvenc szobája, mert emlékezteti őt a gazdaság konyha ifjúkori, áll egy elkoptatott hentes blokk, kivájt használat révén éveken át. Egy nagy asztal egy 300 éves kerámia edénybe töltött füge. Jacques szereti a régi dolgokat, mert a történet. "Minden a házban van egy története. És ez lehet értékes, de nem érinthetetlen. Nem élünk egy múzeumban. "
"Trek uit Julle skoene," Jacques és Hein arra ösztönzött minket, ahogy átléptük a küszöböt a saját otthonában. Állandó a meditatív tér szinte zord előszoba, mi lehetett volna megbocsátható gondolkodás a kérést, hogy vegye le a cipőt az volt, hogy megvédjék ezeket a történelmi épületben, de mi lett volna rossz. Ennek az volt az otthoni barátok, és ez a meleg és barátságos, mint ők. És mezítláb az, amit teszel a saját otthonában. Ugyancsak szerint Jacques, fizikai módon érzelmileg kapcsolódni a házat.
Tehát a kérésnek mezítláb a házban, örülnek a meleg, csiszolt felületei évszázados fa padló és a hűvös, sima bemélyedések tégla tiporják.
A könyvtár, amit utal, mint a szoba a ritkaság, a Hein kedvenc helyet. Itt azt mondja, "Az emlékek jönnek árvíz vissza. Dolog, hogy jön ki az én gyerekkori, mint az íróasztal apám tanulmány dolgokat Jacques család otthonában. Dolgok, amiket vásárolt utazásaink együtt. Ez az, ahol a megfelelő utak jönnek össze, és életünk együtt merül fel. "

Csodált házaim

Van egy mappám, ritka szép (ill. általam csodált) házaké. Most bemutatok párat, lassanként. Nem mind elérhető számomra, számunkra, sem méretében, sem anyagilag, sem... Akkor is, valamiért megfogtak, szívemhez nőttek. Erről a házról ezt írtam a link alá: fokföldi, történelmi, gyönyörű. A hangulata! Valószínű ez fogott meg. S a színei.

 

 

 

 

 

Nálunk éppen szállingózni kezdett a hó

és tegnapelőtt este:

Mit ennél, amikor semmi sincsen?

- kérdezgette gyermekkoromban nagyanyám. Egy falusi háztartásban azért mindig akadt valami, legfeljebb nem szalámi. (Az ötvenes-hatvanas évek falvában vagyunk, amikor a legolcsóbb szalámi is eseményszámba ment. Emlékezetem szerint.) Így, nyugdíjvárón én is feltehetném  a kérdést, mit is főzzek, amikor semmi sincsen (itthon), azaz lenne valami, de az a valami nem biztos, hogy az epebeteg diétámmal egyezőséget mutat.

Szóval itt a kérdés: mit is főzzek? S itt ismét a feladat: a kutyát a fagyok miatt esténként bezárni a faházba. (Nem is a kutya miatt, ott telel, s remélem túl is éli a kamélia. (Ha ezt a telet túlélte örökre, azaz hosszú évekre megmarad nálunk.))  Reggel korábban, még félkomásan kertbe menni, kutyát kiengedni. S néhány nap szünet után ismét visszatértek a kosztosaim is, a madarak. Róluk is gondoskodni illik reggelente.

 S ha már a kert végén járok, tervezgetek. Állok, bambulok, méregetek, forgok a tengelyem körül. Elképzelek egy-egy növényt jövendő méretében, a takarásokat. E pillanatban hetet kell átásnunk a tuják kivétele miatt. Bár idén csupasz lesz a kert, de örülök, hogy kiszedtük őket. (Ha, mint élőlényeket, növényeket sajnálta is az ember, mondhatni egy darabig a szívem szakadt meg értük.) Lehet, hogy már írtam is erről? Mivel kutatgatok, tervezgetek, nálam ez napirenden lévő kérdés. S tagnap, mikor körbejártam  a kertet, azt is elborzadva láttam mennyit kell eltakarítanunk is. Bár már ott tartanánk, mondogatom az újdonsült fagyban.

S akkor még itt van ez a bezárkózás. Nagyon visszahúzódtam, bezárkóztam. (Mondom most éppen, amikor a szervezetem ismét bizonyította, jó hogy nem mentem be a városba...) S persze, itt van a félelem az influenzától is, mert nagyon vissza tudja verni a betegségemet, kicsit még annál jobban is, tehát a félelem jogos. Viszont a bezárkózás akkor is tény. Jó, hogy a kutya kikuncsorogja a sétáltatást, így legalább falun belül kénytelen vagyok mozogni. Ha az időjárás -főleg ezen a télen- is megengedi.

Könyvekről

Röviden és tömören. Az elsőt minden kamasz kezébe odaadnám, olyan 16 év körül. Mert nekik való, mert róluk szól, mert igaz érzelmeket közvetít, elgondolkodtat, s a másság elfogadására is biztat. S én felnőttként is nagyon szerettem.

A második ismét Franciaországban (is) játszódik, mostanában valahogy a kezembe kerülnek ezek  a könyvek. S mindről még csak nem is írok.

 Ez egy nagyon szépen megírt könyv, szinte hallottam a szavak, mondatok lüktetését, ahogy olvastam. Az emberség, a tisztaság ami végig kíséri a könyvön az embert, még akkor is, ha a történések mást mutatnak. A borító félrevezető, inkább a hangulatát hozza a könyvnek, mint a tartalmára utal.

S marad utolsónak, de nem utolsó sorban

El kell olvasni, vagy inkább érdemes elolvasni. Közérthető a nyelve, ami nem mindegy, mert fontos dolgokról ír. A saját életének tapasztalatin átszűrve közelít jelenségekhez, amiket forrásokkal alátámasztva magyaráz el. Ezek egymást kiegészítve adják a hitelességét, ízét a könyvnek.  Szégyelltem  a minapi kitörésemet, gyűlölöm, hogy állandóan manipulálni próbálnak. Most ő (ezt is) elmagyarázta, megértette, ha az ember még nem sejthette volna. Most tudományosan is alátámasztotta (a rendszer működését). Sok más téma is terítékre kerül még. S minden mondata, gondolata mögött ott van ő, A Kepes. (Elnézést az elfogultságért én nagyon kedvelem őt.)

És hunyorék tele bimbóval, s ezerrel nyitnak a tavasz felé