Őszi világ

 

 

 

Szilágyi Domokos: Őszi táj

reszketnek a szélben a fák

őszi világ őszi világ

szerelmüket vesztik a fák

őszi világ őszi világ

szerelmet vall ma az avar

őszi vihar őszi vihar

a csók úgy is teremt ha fáj

őszi világ szép őszi táj

 

 

Rónay György: Epilógus

Ibolyaszálat leltél az avarban. 

Ne tépd le. 

Hadd mosolyogjon halk tavaszt az őszben 

kékje. 

Katicabogár baktat az országúton. 

Ne lépj rá. Nyúlj le érte. 

Tedd vigyázva az árokpart puha 

gyepére. 

Csillag csillog a harmatos füvön. 

Vigyázz, ne taposs rá. 

Fázik szegény. Melengető tenyérrel 

hajolj le hozzá. 

Bárányokra késeket köszörülnek. 

Ne engedd! 

A világ héja-karmában galamb sír. 

Mentsd meg!

Czóbel Minka: Este felé

Sűrűsödnek az árnyak

Már a fejem felett,

Egyenként hullanak

Lassan a levelek.

De szebb a mély alkony,

Mint volt a friss hajnal,

Bódító illattal,

Hangos madár-dallal.

Szebb az alkony, - tisztább

Titokzatos fénye,

Kevesebb a vágya,

Forróbb a reménye.

A kedvenc fotóm, ebben az októberről minden benne van.

Régi kedvenc

Szabó Magda: Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák, 

és felrettentik lombjukon a csöndet, 

a síró felhők halkan rád köszönnek, 

fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep, 

a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják, 

minden vízen feszülnek a vitorlák, 

torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák, 

álmos virágok kelyhüket kitátják, 

az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják, 

az Óra összecsukja csöndbe szárnyát, 

lábadhoz ejti arcát s szendereg.

S aki felhívta rá ismét a figyelmem: http://czenema.blogspot.hu/2017/10/a-het-verse-szabo-magda-szonett.html

Lent a kertben

 

Tóth Árpád: Kecskerágó

Az égen nyári fényözön;
De minden bokrot megelőzve
A kecskerágó már az őszre
Bíborsapkásan ráköszön.

Mintha lombjain csupa kis
Tündéri pöttöm püspök ülne,
S bíbor birétumban örülne,
Hogy mily szép még meghalni is.

Ó, áldott őszi tarkaság!
Szelíden búcsúzkodó lángok!
A néma domboldalban állok,
S nézem a bölcs kis dudva-fát.

Igen, igen, vergődni kár.
A sziromtépő vén mohóság
Hiába. Meghaltak a rózsák.
Ébredj békével, drága Nyár!

Tán nem találkozom veled
Többé. Mindegy. A szél megindul,
És ajakamra fú a lombbul
Egy első hervadt levelet.

Érintésétől áhitat
Borzong át, mintha áldozónak
Nyújt ajkára az áldozópap
Hűvös ostyát. Lement a nap.