A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolat. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. november 13., csütörtök
Füzetemből
Meg kell változtatnunk szokásainkat, azt hogy miként reagálunk a történtekre. Hiszen problémáink nem abban gyökereznek, ami történik velünk, hanem a hozzáállásunkon, amivel megéljük őket.
Akong Rinpocse
2014. november 7., péntek
2014. augusztus 13., szerda
Többeknek, ugye érzitek, hogy nektek szól?
"És mégsem otthont építettél.Csak házat. Mert az otthont nem a házban találod meg.. Nem a falak között, nem a tető alatt. Valahol egészen másutt. A Másik lelkében. Ő lesz házadban az igazi otthon."
Csitáry-Hoch Tamás
"Bármi válhat ajándékká. Egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés is. De lehet az egy könyv, amiről tudod, hogy a másiknak fontos, és egy könyvjelző, amiről ő is tudja, hogy számodra mennyit jelent. A lényeg, hogy szíved minden melegével adod neki."

S ezt csak úgy, mást kerestem, ezt találtam, de hoznom kellett, hát hoztam.
2014. július 1., kedd
Virágok, gondolatok
Nem illenek össze? De, hát mindennek össze kell illenie?
Akkor olvassuk, imádom: "A vodka kiváló hidat képez a nyelvek között, a vodka kellő mennyiségben maga a nyelvtudás. " Pataki Éva
2014. június 27., péntek
A szürke érzés
" A szürke érzés.
Anya mondta rá ezt aszót, amikor Dahling néniről beszélgettünk. A depresszió az
az érzés, amikor az összes érzésünk kerekes székben ül. Kezük sincs már, és
nincs ott senki, hogy tolja őket. És talán még defektes is a kerék. Nagyon
kimerítő dolog."
és a könyv ahonnan kiírtam. Akinek kiskamasz gyermeke van adja a kezébe, imádni fogja! (Tami pl.)
Imádtam ezt a megfogalmazást, s ha már könyvekhez keveredtem (mintegy véletlenül), legyen itt egy a 14 év fölöttieknek, főleg lányok kedvelik, adják kézről kézre, megjegyzem teljes joggal. A kínálatból végre egy normális könyv. S nem mellékesen még filmnézésre is buzdítja őket, s még ráadásabbul sorozat, lehet izgulni, várni a következő, a 3. kötetet!!!!!
S végre megszereztem a Hideg szódát. Végre elmerülhetek benne, mert mikor a tavasszal megjelent a Nők Lapja Kertek.., abban egy részlet, azt kb. harmincszor olvastam el, bekattantam tőle, mert valami ismerős érzést, gondolatot indított el bennem, kertileg. (Készült is egy bejegyzés, de még nem fejeztem be, nos ideje megtennem.) Majd leírom. Ennyit mára, így hamar, hamar. Legyen mindenkinek szép hétvégéje! Jó könyvekkel!

2014. május 20., kedd
Füzetemből
Az ördögbe is, mik nem jutnak Isten eszébe.
Gabriel. García Marquez
S ismét jelzett nekem egy könyv a polcról. (Néha szoktak.) Még az elején vagyok, de olyan költői a stílusa, repít magával. Érzem, szeretni fogom.
Gabriel. García Marquez
S ismét jelzett nekem egy könyv a polcról. (Néha szoktak.) Még az elején vagyok, de olyan költői a stílusa, repít magával. Érzem, szeretni fogom.
2014. május 14., szerda
Füzetemből
"Megtalálni azt a szót,
amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át
haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő,
ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni
felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom:
tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal,
pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem
kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha
megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában
felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul
kigurult."
2014. március 22., szombat
Amikor szórtam ki a
régi Nők Lapjákat valamelyiket a kezembe vettem, s átfutottam. Egy riportban aláhúzott sorokat találtam. Néha, ha toll van nálam, s vannak értelmes mondatok, többet is aláhúzok.
Akkor jöjjön a mostani: "Nem azért kell okosakat mondanunk, hogy okosabbaknak tűnjünk, hanem, hogy okosabb legyen a világ általa. Ahogyan nem azért próbál szebb lenni egy nő, hogy ő okvetlenül jobban tetsszen, hanem mert ettől a világ is kicsivel szebb lesz."
Szegő András beszélgetőpartnere Ljudmila Ulickaja volt. Hát nem volt igaza?

2013. december 4., szerda
Füzetemből
2013. április 9., kedd
Nem tudtam kihagyni....
Annyira depresszív a zenéje, hogy valósággal életre kelt.
Elif Safak
... a házimunka csak akkor látszik, ha nem végzik el.
Katarina Mazetti
Én inkább egy őszinte embert választok a divatos emberrel szemben, mert a divat rövidéletű. Az őszinteség tartós.
Randy Pausch
Melyik tetszett?

2013. március 21., csütörtök
Füzetemből
"Az angyalok, úgy látszik, néha elalszanak. Vagy elvonják őket más dolgok. Vagy egyszerűen közöttük is vannak hanyagok."
Ljudmila Ulickaja
Ljudmila Ulickaja
2012. december 16., vasárnap
Találtam
Egész délután takarítok, selejtezek, rendezkedem. Egy cédulán találtam.
"Bárki lehet boldog, de mi célja vele?" Bob Dylan
Ennyi lenne valóban????
"Bárki lehet boldog, de mi célja vele?" Bob Dylan
Ennyi lenne valóban????
2012. október 25., csütörtök
Füzetemből
Ez a születés és halál közé szorított élet mégis lehet kielégítő – ha párbeszéd. Életünk, élettapasztalatunk úgy épül fel, hogy megszólítanak gondolatok, szavak, cselekedetek, mi pedig azzal válaszolunk, hogy teremtünk és hatást gyakorlunk.
Martin Buber2012. október 17., szerda
Mára
A sötétbe-merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes-emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magadat. Az áradat bármerre sodor: nyomorba, jómódba, kényszermunkára, harctérre, vezetőhelyre, vesztőhelyre: ne törődj vele; a sötét hatalom nem adhat neked semmit és nem vehet el tőled semmit, ha az egyedül-érvényes mérték működik benned. Odaveszhet kényelmed, vagyonod, egészséged, szabadságod, életed? mindezt úgyis elveszíted előbb-utóbb, a sírba nem viheted magaddal; de a mélyedben rejlő tökéletes mértéket nem sértheti még a világpusztulás sem, ezért kívánj hozzá-igazodni. Az örök mértékre bízd magad: ez a Noé-bárka a mindent beborító áradat fölött.
Embertársaidért nem tehetsz többet, mint hogy az egyetlen menekülési módot tudatod velük. Erőszakkal megmenteni senkit sem lehet, amikor az özön mindent beborít.
Nem igaz, hogy özönvízkor a tömeg a Noé-bárkára akar felkapaszkodni. A Noé-bárka látszik a leggyöngébb, legegyügyűbb tákolmánynak, melynél egy bokor alja is többet ér.

Weöres Sándor: A teljesség felé Noé bárkája
2012. július 25., szerda
Évának
"A legnehezebb körülmények közt, mikor úgy érezzük irányt tévesztettünk, éppen a végeredmény bizonyossága adhat újra erőt, hogy továbbmenjünk, sőt kockáztassunk, motiválhat, hogy haladjunk előre, legyenek vágyaink, ragaszkodjunk ahhoz, ami fontos, értékeljük a már bejárt utat,és harcoljunk továbbra is azért, amiben hiszünk."
Jorge Bucay
Ígértem neked a múltkor egy idézetet, a könyvet visszavittem a könyvtárba, kijegyzeteletlenül. Későn jutott eszembe. A 20 lépés előre című könyvét olvasom Bucay-nak. Annyi erőt, hitet tud adni az embernek. Fogadd szeretettel!

2012. július 15., vasárnap
Füzetembe
A fájó láb, feltört talp és a farkasordító éjszakai hideg is mind
hozzátartozik az élményhez, és az emberek teljesítménye sokkal inkább
függ az akaraterőtől, mint a testi állóképességtől.
Mary Moody
Barátnőm a Caminora készül. Neki küldtem el ezt a gondolatot a korábbi bejegyzésben említett könyvből. Az írónő a Himalájára vezetett csoportokat, s egyik útján 71 éves útitársnője is volt. Eltévedtek, s végül ez lett a legnagyobb élménye az útnak. Akkor és ott persze nehéz volt nekik, megoldották, túlélték.
Valóban az akarat e lényeges, s ez túlmutat fizikai korlátokon is? Vagy, ha beteg az ember a fizikai korlátok behatárolják? Vagy inkább összeségében mondja ki a végső szót az akarat???

2012. június 27., szerda
Füzetemből
De vajon a kitérőkre és a lázadásokra nincs-e éppolyan szükség? Nincsenek-e olyanok, akiknek minden akadály a hasznukra válik, és mások, akik már az ütközet előtt elvesztették a csatát? És nincs-e ez is előre elhatározva?
Anne Philipe
Akkor kell visszatérni a múltba, amikor nem látjuk tisztán, mi történik a jelenben. Azért tesszük, hogy valami választ, folytatást vagy hasonlóságot találjunk.
Sophie Marceau
2012. május 20., vasárnap
Füzetemből
"Amit csak látunk, amihez nyúlunk, amit teszünk, minden elvetett vagy el nem vetett mag az életünk vagy sorsunk része... Csak az szabadulhat a papucsától, aki beismeri, hogy az övé. Akkor meg se kell szabadulni tőle, a papucs egyszerűen eltűnik.
Boldog csak az lehet, aki elfogadja saját papucsát, a saját létét, kinézetét, családját, képességeit és fogyatékosságait. Aki megtagadja a papucsát, az megkeseredik, élete végéig csak keresgélni fog, és örökké úgy érzi majd, többre hivatott. Nemcsak a tetteink, de mulasztásaink is örökre velünk maradnak."
Abraham Verghese
Ajánlom olvasásra!

2012. április 12., csütörtök
Füzetemből
"Ismerek egy nőt, aki azt mondja…csak hajnali háromkor tudjuk igazán felmérni a dolgokat. …ha hajnali háromkor szereted magadat, ha hajnali háromkor van az ágyadban valaki, akit legalább annyira szeretsz, amennyire önmagad szereted, ha szíved nyugodtan ver a helyén, és se töprengés, se árnyak nem háborgatják a szobát, az alighanem azt jelenti, hogy minden rendben. Ilyenkor hajnali háromkor a legnehezebb hazudnunk önmagunknak."
Marlena de Blázi
Somogyi Kati babái
2012. március 23., péntek
Füzetemből
"... ha elég erősen nézed, akkor felismered, hogy az emberek testük mely részén őrzik a lelküket.... Azt hiszem, ugyanez érvényes azokra is akiket szeretünk - magyarázta. - A testünk magában hordozza a velük kapcsolatos emlékeinket, az izmainkban, a bőrünben, a csontjainkban."
Erica Bauermeister
Próbáljátok ki! Kíváncsi vagyok, ki mit talál!?
Erica Bauermeister
Próbáljátok ki! Kíváncsi vagyok, ki mit talál!?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)