Hónapok óta

 tervezett útra keltünk hirtelen felindulásból, indulás előtt két nappal eldöntve az utazást. Igazából úgy mentünk volna, hogy 3 családot ejtünk útba, de az öcsém műtétje tolódik, a covid miatt 6 hetet kell várni, mi pedig már utazni szerettünk volna.

Majkon egy órát tölthettem el várakozással, a múzeum megtekintésére rövid volt az idő, így csak kint fotóztam. A közeli településen nőttem fel, sokat jártunk ide kirándulni. Akkor nem ilyen fotók készülhettek volna. Hatvanas évek. Érdekes módon nem azt láttam, hallottam  ami előttem volt, hanem ami lelki szemeim előtt, a múltat, az emlékeket.  Erről a kiállításról mindig lemaradok. Amikor megnyitották, előtte egyetlen!!! nappal jártunk ott. Nem mehettünk be, most is elmaradt a megtekintése. Majd... Ha megyünk beteget látogatni. S forgatott ott Maár Gyula is filmet Törőcsik Marival, nos az erkélyt, 

 

a parkot látva pedig nagyon a film jelenetei voltak, jelentek meg előttem. Ilyen az ember.

A múzeumi  belépőt a tó túlsó partján vásárolhatjuk meg, itt van játszótér és a parkoló. Innen 10 perc séta a Remeteség. Ez nekem olyan furcsa volt. Szerencsére a napsütés, s a meleg, s az emlékek kárpótoltak a meg nem látogatott kiállítás miatt, ezt is nagyon élveztem.

Ez pedig egy kecskeméti fotó, ránéztem, két barát vonul.

Pedig csak a kémények "fémzáródásai". Tudja valaki hogy hívják ezeket?

Kimondhatatlan boldogság

 Volt tegnap nálunk. 3 nap után hazajöttünk, azt hittem Meggsi szétszed. Hangok ezer fajtáját adta ki, ugrált, bújt belém. Tudtam, hogy nagy trauma lesz neki,  hogy elutazunk, így hagyták már el először is, aztán többször. Viszont mi megjöttünk. Hamar sétáltunk is egyet vele, egy kúrtát, de séta volt! El is aludt utána.

Egy szép, míves kiállításon fotóztam Kecskeméten, Vidák István - Nagy Mari nemezesek és családjuk keze alól kikerült csodákat néztünk meg.

S a csúcs filmecskémet nem merem feltenni, az unokám virág szirmok alatt forog, nem tehetem. Olyan kedves pedig. 

Itt a tavasz,

s ma reggelre nem is fagyott. Csoda  volt.

 S írni akartam egy kedves történetet. Nőnap volt, az első osztályos lányka pedig beteg. Délután jött egy telefon a "lovagja' apukája kérdezte a szülőket, hogy fia felhíjhatja- e a lányukat? Nem volt iskolában  s nem tudta megköszönteni. Virággal, csak így.!!!!! Erre a 16 éves kiakadt, hogy rá bezzeg egyeltlen fiú sem gondolt. Pedig iskolában is volt. Ez van kérem, a lovag már kicsiként is az. S a szerelem nem korhoz kötött.

Büszke

 vagyok az emberre, jött tegnap, ketten megmetszettük a nagyobb almafákat. Van még hátra kettő, de pihenni kell rá. Én már tegnap kétszer "halált" mondtam magamra, majd szétszakadtam, de délután félholtan menni kellett a kutyával. Nem engedi az embert "meghalni": Ilyen volt Miska macskám is. S a tegnapi 20 fokra ma 8 fok lett, de a szél miatt 4-nek érezte az ember, vissza kellett húzni a téli holmikat. Természetesen a délutáni sétáltatáson. Délelőtt még átültettem, feltettem a teát, kimentem, a komposztot kivittem, s kint felejtettem magam. Jövök be, elfőtt a teavíz, jó, hogy takarékon hagytam. A floxot pedig nem sikerült azonosítanom, várnom kell míg feltör, de a helye kitakarítva várja. 

 

A kertünkben fugakereszt is virágzik...

 s a hunyoroknak a minapi esőt jót tett, felálltak

  

itt pedig a kaukázusi nefelejcs tör fel

ez már aktualitását vesztett kertfotó, visszametszettem őket

 

 

 

 

A krókusz kör a fűzfa gyökér körül, nem vastag, de évről évre dúsul.

 

 

 

A fehér ibolyák alig látszanak a húsos som alatt a fotón, pedig mára tele lett velük.

  

és más ibolyák

s akit félteni kell az éjszakai fagytól. Szerencsére még egyedül volt.

s nem utolsó sorban a primulák, akik most kezdenek feltörni, levelestől, kivéve párat akik már dacoltak a hideggel, s megmutatták magukat: