"Amikor felébredtem már reggel járt a kertben."

 Fekete Istvánt idéztem, sorra olvasom a könyveit. Nem lehet betelni vele. Szavai, mondatai szépségével, hangulatával, elénk hoz egy letűnt világot is, de azt is amiben élünk, csak nem igazán ismerjük, mert elzárjuk előle a szívünket és lelkünket.

 

 

 Szeretem, amikor elnézek a kert felé, s látom a kis cikkanásokat. Ahogy leszállnak, felkapják a magot, s felröppennek vele. Tegnap csak ketten voltak, ma már sokan. S ha jól azonosítottam volt egy meggyvágónk is. Verebek még nem. Tudom, csúnya vagyok. Akkor is.

 

Azért e hideg, rideg reggelben is van egy kis fénysugár, ami felmelegít, ami előrelendít a napra.

Á, nekem most beintettek,

  úgyhogy nagyon fogom magam, nagyon. Igyekszem pihenni, nehogy baj legyen. (A feneség, hogy amiért annyit törtük magunkat, a tuják még mindig az udvarban vannak. Pénteken mondta a favágónk, holnap elviszik. Kedvem lenne felhívni, hogy "mikor van a holnap"?)

Kicsit szórakoztam az este:

Édes november

Nem tudom, ki hogy van vele, ha nagyon mélyen lent vagyok nekem egy-egy tárgy vigaszt ad. A formája, a színe, a szépsége vagy épp az, ami báját vagy bumfordíságát adja. Emlékszem, egy nagy műtétre készültem, már meg is beszéltük, jártam a pesti utcát, s megpillantottam őt. "Ő" éppen egy könyv volt, A szimbólumok titkos világa. Nem volt olcsó, abban az élethelyzetben éppen nem, de a lelkemnek kellett. Nem érdekeltek az anyagi következményei.

Máskor mennem kell. Főleg míg fiatalabb voltam, s a hullámok csapkodtak össze a fejem felett. Családi problémák (az volt dögivel). Ilyenkor mindig utaztam volna, s ez itt a lényeg. A volna, mert nem mehettem, mert ott volt a két gyerek. Néha annyira, de annyira mentem volna, el, messzire. Elrohantam otthonról, el, fel az első buszra, el valahova, el, messzire. Aztán haza kellett mennem, mert, ha anyjuk se lesz, mi lesz velük?  S maradtak a krimik. Otthon, úton, buszon, buszmegállóban. Mindenhol, csak el és ki a világból. S emlékszem egyetlen "'zenére", magyar nyelvemlékek lemez, amikor földelik el a halottat, s tán harangoztak. Morbid? Akkor ez nyugtatott meg. Mondom, bitang világ volt ez nálunk akkoriban. Nem csoda, hogy a sok feszültség magával hozta a betegségemet. S az is akkor került nyugvópontra, amikor évek után a fiúkkal magunkra maradhattunk, mert akkor végre nyugtunk lett.

Most ez így jól kijött belőlem. A film hozta ki? Vagy éppen az előzőleg nézett blog oldalán, valami reklámban láttam meg oly rég vágyott kerámiákat? Vagy csak kerámiákat? Amik magukkal ragadtak?

forrás

 Nem ezek voltak, már tovaszállt, legfeljebb az emlékeket hozta fel. Már ezek is tovaszálltak, leírtam őket.

Elcsíptem azt az egyetlen pillanatot,

 amikor még aranyban fürdött a nád. Aztán elfordultam, s mire visszanéztem árnyékban volt a kert, északról sötét felhők jöttek, el is mentek, csak néhány hópehely hullt.

Én pedig a délelőtti duguláselhárítás, s némi takarítás után a lábadozók seregét szaporítottam. Erőim végére értem vagy csak a hidegfront miatt? 

 

 Szavaztatok? 

Ezekkel meg csak játszottam:

Ami tőlem telt

Filmet néztem (közben fotóztam, tükröződő fotó). Icipicit karácsonyi, érzelmesnek annál érzelmesebb, nagy kedvenc és negyedik napra hoztam össze. 34. perc körül mindenhol leállt nekem, ezen a helyen összejött, ha van valaki, aki szintén szeretne kicsit kikapcsolódni vele. Feltehetően nem először, én sem, de úgy szeretem.

A szerelem hálójában

 Az én dekorm még annál is egyszerűbb, nekem ennyire telt. A lényege benne van.

 

  Úgy vágytam egy ilyen gömbre, most teljesült.

Egy régóta listázott film

Még a filmhez:

 

Amikor kíváncsi lettem a filmre:

Füzetemből

"Nem azért nem merjük, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merjük."
Seneca
 

"A távozóban csapott zajáról ismerszik meg a boldogság."
 Katherina Pancol idézi

Nekem nagyon, nagyon.

Kiütve

érzem magam. Fáj a vállam, a karjaim, reggelente, nappal is kenőccsel kenem magam, hogy csillapítsam a fájdalmaimat. (Hogy közben még szét is szakadok, az csak hab a tortán.) Tényleg sok már a kert, a rendcsinálás, főként a múltkori tujázás nagyon alám tett. Gondolom erre a folyamatos kialvatlanság, némi (gyermekecske)emelgetés is rátett. Tehát már sok lett a sok. Még a gereblyézés, értsd levelek összehúzása is megerőltető, fájdalmas. Pedig a tuják gyökereinek kiszedése az uram dolga, meg is kérik a kipusztításuk árát rendesen. S még mindig az udvarban vannak. Várjuk, egyre várjuk az elszállítást.

Más. Néha oly jó, ha az ember meghallja a "súgást". Biztos ismeritek, amikor valaki mintha szólna, figyelmeztetne valamire. Yjerlev könyvespolcunk van, s kellene még a könyveinknek. Katalógusban, honlapon nem láthatók. Telefon a helyi áruházba, kiderült kifutó termék, 24-től akciós lesz. Bementünk két hete az áruházba is, de minden gépen van, nem teszik félre, de "úgysem viszik el ilyen áron". Ők azt sem tudták, hogy holnaptól akciós lesz. Csak a telefont felvevő főnök, ő mást is lát(?) a gépen.

Szóval a múlt heti, sem az e heti reklámújságban nem látható, néztem  a honlapot, ott még csak a termékek közt sem mutogatják. Ma megjött az új akciós újság, abban sem volt benne. Telefon az áruházba, e héten volt akciós, ma utoljára, de már csak egy van nekik. Kértem tegyék el, megyünk érte azonnal. (Mert mi lett volna, ha éppen nem akkor hozzák a reklámújságot, amikor hazaérünk, ha éppen nem kezdem benne keresni, s ha éppen nem telefonálok, hogy mi is van?) Ott derült ki, hibás a termék azaz inkább hiányos, mert nincsenek hozzá csavarok, stb., de méltányos az ára. Elhoztuk, mert nagyon kell, s épp ez az utolsó. Remélem a hozzávalókat meg tudjuk vásárolni, s lesz újabb könyvespolcunk.

Ebben az oly simogató, csodálatos kora őszt időben várjuk az igazi őszt? Biztos oka volt, hogy így alakultak az évszakok. (Már amikor élték a megszokott életüket.) Kell egy kicsit az ősz, a tél, a lecsendesedés, a begubózás, a lenyugvás. Most nekem nagyon kellene.

"Madarak voltunk, földre szálltunk, búzaszemet szedegettünk..."

 

Pillanatképek

 

  

 

 

A mai napon"halálra dolgoztam" magam, dolgoztuk magunkat. A tuják alját takarítottuk ki, a gyökerek még bent vannak, ahogy a tujákat sem vitték még el. Hurrá!

A kerítés mentén, több helyre, ahol takarni szeretnénk borostyánokat ültettem el, remélem megmaradnak, szépre és dúsra nőnek. A tuskókiszedés hátra van, s közben megtervezhetem a bokrok átültetését. Minden rosszban van jó, hát nálunk tényleg elmondható:
szellős lett a kert

már látom, mik kerültek rossz helyre, azaz, ha nőnek, terjeszkednek milyen takarások, egymásra növések lennének, most megoldódnak ezek a gondok

teret kap egy-két bokor, mert rossz helyre lett ültetve, sőt még átültetve is. (Közben tanul az ember, a saját kárán, miközben szerez újabb ismereteket is.)

talán a rózsakapunak is helyet találunk az új, tágas kertünkben.

Míg távol voltam az uram körberagasztotta, azaz felragasztotta a szegélyléceket a folyosón. Itt a  gond az volt, hogy ezek vagy 10 centi magasak, s a fal girbegurba, azaz sehol nem egyenes. A házban mivel tömés, semmi nem egyenes, semmi. Az OtthonKommandó bloggere olyan fotókat mutatott az ő házukról, hogy kitámasztották, stb., hogy megmaradjanak a lécek a falon. Megmondom féltem,  féltünk, mi is lesz nálunk, de sikerült. Jól súgtak a ragasztáshoz.

S mikor már úgy jöttem be délután, ha leülök nem tudok felállni sem, kaptam a könyvemet, s belemerültem. Mai, női, izgalmas, s jól is ír a szerző. S ha már hetek óta Párizsban járok (olvasmányaimban) most is sikerült odajutnom, bár ez esetben inkább csak helyszín.

S mi vár rám holnap?  Mi várhat az emberre egy hét után? Elég... Türelemre intem magam. Majd szép lassan, ha eddig ráért, jönnek majd a hideg napok is.

Amikor "elveszett" a bloglistám, elvesztek kedves blogok is, amiket követtem. A nagy kedvencem, (azt hiszem) skandináv blog volt, több gyerekes család, talán művészek a szülők. Olyan bensőséges hangulat jött le a fotókról mindig. A karácsonyi fotóik túltettek bármely nyugati lakber folyóirat fotóin. Nem a berendezés, tálalás, hanem a családi összetartozás melegsége, egymás iránti szeretetük. Többet adott nekem minden látványnál. Nem ismerős valakinek a leírás alapján?

Garfildiádák 8. Az élet egyéb dolgai

"Tél? Teljesen hidegen hagy. Az egyetlen kellemes dolog benne: a karácsony."

 

"Szeretem a fákat... különösen, ha egy függőágy van  kifeszítve közöttük."

 

"Én szóltam, de ez még csak a kezdet."

Miska, azaz vitéz Alibánfai Rozsdás Mihály Májkell emlékének.

Az utóbbi két bejegyzés előreküldését programoztam, valamit elrontottam, mert nem jelentek meg.

Óvodába mentünk, óvodából jöttünk, s tobzódtunk a fényekben

  

  

Ki ismeri fel hol is jártunk?