úgyhogy nagyon fogom magam, nagyon. Igyekszem pihenni, nehogy baj legyen. (A feneség, hogy amiért annyit törtük magunkat, a tuják még mindig az udvarban vannak. Pénteken mondta a favágónk, holnap elviszik. Kedvem lenne felhívni, hogy "mikor van a holnap"?)
Kicsit szórakoztam az este:
Édes november
Nem tudom, ki hogy van vele, ha nagyon mélyen lent vagyok nekem egy-egy tárgy vigaszt ad. A formája, a színe, a szépsége vagy épp az, ami báját vagy bumfordíságát adja. Emlékszem, egy nagy műtétre készültem, már meg is beszéltük, jártam a pesti utcát, s megpillantottam őt. "Ő" éppen egy könyv volt, A szimbólumok titkos világa. Nem volt olcsó, abban az élethelyzetben éppen nem, de a lelkemnek kellett. Nem érdekeltek az anyagi következményei.
Máskor mennem kell. Főleg míg fiatalabb voltam, s a hullámok csapkodtak össze a fejem felett. Családi problémák (az volt dögivel). Ilyenkor mindig utaztam volna, s ez itt a lényeg. A volna, mert nem mehettem, mert ott volt a két gyerek. Néha annyira, de annyira mentem volna, el, messzire. Elrohantam otthonról, el, fel az első buszra, el valahova, el, messzire. Aztán haza kellett mennem, mert, ha anyjuk se lesz, mi lesz velük? S maradtak a krimik. Otthon, úton, buszon, buszmegállóban. Mindenhol, csak el és ki a világból. S emlékszem egyetlen "'zenére", magyar nyelvemlékek lemez, amikor földelik el a halottat, s tán harangoztak. Morbid? Akkor ez nyugtatott meg. Mondom, bitang világ volt ez nálunk akkoriban. Nem csoda, hogy a sok feszültség magával hozta a betegségemet. S az is akkor került nyugvópontra, amikor évek után a fiúkkal magunkra maradhattunk, mert akkor végre nyugtunk lett.
Most ez így jól kijött belőlem. A film hozta ki? Vagy éppen az előzőleg nézett blog oldalán, valami reklámban láttam meg oly rég vágyott kerámiákat? Vagy csak kerámiákat? Amik magukkal ragadtak?
Nem ezek voltak, már tovaszállt, legfeljebb az emlékeket hozta fel. Már ezek is tovaszálltak, leírtam őket.
Milyen szépen fogalmaztad meg, a valóságot, fájdalmasan szépen..
VálaszTörlésKöszönöm Anikó!
TörlésAz ünnepre készülődés magával hozza az emlékezést. Ha nem szépek az emlékek, akkor hálásak vagyunk a túlélésért, ha szépek akkor az életünkért . A hála érzet gyógyító. Ettől aztán mire eljön a fény ideje letesszük a terheket és megbékélünk. Kívánom, hogy mielőbb így érezz! Gyógyulj meg mielőbb! Ölellek.
VálaszTörlésTudom régi, felszakadt, s jó volt kiírni magamból. A szereplője már nincs köztünk, elvitte az ital/szíve. Akkor mégis embertelen sok fájdalmat okozott nekünk.
TörlésJó hogy leírtad. Köszönöm. Az én életem egyik főszereplője is ilyen volt. Már ő sincs köztünk. A seb amit maga után hagyott sose heged be. Vannak napok amikor annyira fáj, hogy úgy érzem sose szabadulok ki a gyötrelemből. Megérintett ez az írásod.
TörlésVisszanézni néha jó, néha meg nem - de hiszen ilyen az egész életünk. Légy arra büszke amit elértél, különösen, ha egyedül - és ezen a szemüvegen át sok minden másnak is látszik.
VálaszTörlésA betegségek ? Én egyre inkább abban hiszek, hogy valahol legeslegmélyebb énünkben azt már mi hoztuk magunkkal. Vagy van idő, hogy megmutassa magát, vagy nincs... Nem is tudom, melyik a jobb....
Persze Fodorka, valószínű az emberben mélyen benne volt valami, s adódott ami világra segítette. Pedig addig én voltam a család egyetlen egészséges, erős embere. Addig.
TörlésMennyire hasonlóak a dolgaink! igazából én már régen kiírtam magamból egy zárt blogban, nem is egyszer, tövig rágcsáltam a múltat, hogy végre megnyugodjak vele. Sajnos, még mindig nem sikerült, támad elölről-hátulról. De nem foglalkozni vele még rosszabb, mert akkor nem tudom, mi van.
VálaszTörlésTudod, én ritkán írom ki, most ez így kijött. Mondták, menjek el szakemberhez, mert lenne mit letenni. Tavaly rajta voltam, nem jött össze.Várok vele.
VálaszTörlés