Oldalak

2016. szeptember 1., csütörtök

És akkor

hétfőn este elkezdődött az állatok, pontosabban a kutyák cirkusza. Megyek hátra a kertkaput bezárni, valami zuhogást hallottam, s egy farkaskutya húzott el. Mint kiderült pillanatnyilag. Aztán este nagy ugatás, kb. fél óra múlva: Zsebi, Füli. Megyek ki , elzavartam. Igen ám, de két óra múlva ismét ott volt. Megette Zsebi vacsoráját, s szerintem Zsebi tüzel is, mert a múltkori sétán 3 kankutya tapadt ránk. (Azóta nem merek vele elindulni, ne húzza a csíkot hazáig. Elég gyakran jelöl. Bár, lehet inkább az éhsége hajtotta hozzánk.) Tutult az utca összes kutyája, gondolom amerre járt. Aztán éjjel még jó két óra múlva ismétlődött az egész. A kert végében a tuják alatt tűnt el, el nem tudtuk képzelni, hol ment ki? Másnap láttuk, hogy a szomszéd a kerítésén, ahol kidöntötte s kilyukasztotta a kertkaput hatalmas lyuk is van. Ma derült ki a másik oldali szomszédén is, sőt az előbbién még újabb is, mivel az elsőt befoltozta az uram, s elbarikádoztuk. Csupa haszon. Viszont kedd óta bezárjuk éjjelre Zsebit, vacsorástól, de érdekes módon a faluban is csend volt.

Mondja a szomszédasszony jelentsük be az önkormányzatnál, mert chipje kell hogy legyen, feleljen a gazdája a károkért. Megkérdeztem tőle, s ki fogja be? Gondolom ezt is az önkormányzatnál kellene bejelenteni. (Azt már halkan jegyzem meg: nem bízom abban, hogy bármi lépés is történne...) Nem tudjuk, hogy kóbor vagy megszökött.

Az uram mindenesetre éjszakára bekészült, s akkor felfedezte, hogy sün járja a kertet. Vannak békáink, gyíkjaink és ezek szerint sününk. S még valami más, mert amikor a virágokat rendeztem a földbe ásva egy tojást találtam, tegnapra eltűnt, mert megsérült, s ott is hagytam, gondolom a sün megette. Olyan kacsatojásnyi volt, drappos, s a két végén jó félköríves. Vajon milyen állaté lehet?

Közeleg az ősz, s szerintem a Cirnyó konyha is beindult. Ez azt jelenti, hogy hozza az egereket. Kimondottan éjszakánként (bár régebben reggelente is köszöntött minket egerekkel). Reggelente a szőnyegen látni a nyomát... No comment.


6 megjegyzés:

  1. Érdemes lenne a kutyusotoknak adatni egy esemény utáni szurit, ha nem szeretnétek két hónap múlva szembesülni a mostani tululás eredményeivel! :o)
    Mozgalmasan szép az élet.

    VálaszTörlés
  2. Györgyi, valahogy 12 év alatt nem lettek kiskutyusok. Az oltási könyvben nem találtam nyomát a kipakolásnak, most nem jut a megfelelő szó eszembe. S kutyák sem igen mászkáltak ide, ill. egy-egy az eltelt 5 év alatt. Féltem is, de nem volt következmény. Most ezért sem értettem, valószínű a kint maradt vacsora is vonzotta.

    VálaszTörlés
  3. Anikó! Akkor nincs ok az aggodalomra. Tudod anyám kutyatenyésztő volt. Így a véremmé vált a szaporítással járó feladatok ellátása. :)

    VálaszTörlés
  4. Lehet ki fogtok nevetni, de Anyukám már két éve fogamzásgátlót ad a kutyájának, mert elege lett, hogy évente kétszer fialt a kutyája és kész tortúra volt, mire el tudta ajándékozni a rengeteg kiskutyát. Azóta nincs kiskutya, úgy látszik hatásos.

    Állatorvos írja fel, egy héten egyszer kell neki adni, harminc szem van benne és hétszázvalamennyi forint.

    VálaszTörlés
  5. Az egérvadászat nálunk is megkezdődött...Nem értem pontosan, mi az oka, hogy egyik évben több, a másikban kevesebb egér van. Az idei lehet, hogy rekordot dönt. (Samu már hatot hozott! - és a pincében is fogtunk hármat...)

    VálaszTörlés
  6. kyOrsi: az ivartalanítás pár ezer lenne, mindenhol vannak évente többször is akciók és nem kellene a kutyust gyógyszerezni, ami hosszú távon károsíthatja az egészségét. A kankutyák sem díbolnák össze a kertet. Csak mondom...

    A kutyanász úgy látszik mindenhol probléma, mi is fent voltunk néhány éjszakát, mert itt a faluban is vannak felelőtlen gazdik. A törvény kimondja, hogy kutya felügyelet nélkül nem mehet az utcára. Na itt ez senkit sem érdekel. Bejelentettük az önkormányzatnak, hát őket sem érdekelte. Minek a törvény, ha senki sem tartatja be. Ha megnéznénk ezeket a kutyákat, valószínűleg se chip, se oltási könyv.
    Valamelyik reggel megjelent 2 kiscica az utcánkban, kb. 6 hetesek lehettek. Azt hittük, a másik utcából jöttek, de ott mindegyik kicsi megvolt, tehát valaki kidobhatta őket. Mindjárt bementek a szomszéd két pulijához, akik majdnem széttépték őket. Jólelkű pesti szomszéd kihívta az állatorvost, mert bolhásak voltak, az egyik meg hasmenéses is. Megkérdezte, mit lehet tenni velük, mert ők már nem tudták befogadni a sajátjuk mellé. Állatorvos mindjárt hozott egy fiatal párt, akik éppen cicát kerestek. Mindkettő megtetszett nekik és elvitték őket. Szóval az ő történetük jól végződött, én is megkönnyebbültem, hogy legalább nekik sikerült. (Bár ennek semmi köze Zsebi tüzeléséhez, csak jól esett megosztani:-)

    VálaszTörlés