Készültem

a 45. érettségi találkozónkra. Lemondtam. Van helyzet, amikor az ember nem szívesen utazik, s megy emberek közé. Most előállt, maradok.

Milyen érdekes az élet, ismétli önmagát. A 25.-kel voltam így, aztán későbbi években többször elmentem, mert minden évben összegyűlnek a lányok, valahogy a kerekek nem jönnek össze nekem.

Azt hittem az epekő műtéttel jobb lesz az életem. Változott is, minőségileg jobb lett, de néha, tán nem figyelek oda bizony kitesz magáért. Ismét kőkemény diétán vagyok.

Vasárnap erdőt jártunk, s én az ész elmentem csupasz lábra sportcipőben. Nagyon feltörte a sarkam. Egy papucsos, szandálos nyár után az ember nem is gondol tovább helyzeteket.

Tegnap végre találkozhattunk sünékkel is: sünmama és pici gyermeke. A nyomaikat láttam, sejtettem ők járhatnak itt, a szomszédasszonyom mesélte ő hallja is a hangjaikat éjszakánként.

Én meg nem tudok aludni. Az oldalsávom most sem tért vissza. Fenébe.

Tegnap nagy szeméttelep járáson voltunk: kertből, padlásról még a házfelújítás maradékait szállítottuk el. Közben szekrényeket is selejteztem, be a ruhákat egy dobozba, még azt is befogadták. Így annak elhelyezése is megoldódott. Jobb is, hogy ilyen hirtelen vittük el, nem volt idő az átnézésére. Ha az ember valamit kitesz, menjen.

Jajgatom az esőt, de nézve az előrejelzést hétfőtől lehűlés jön. Jó lenne, ha hozna esőt is magával. Egész nyarat kihúztuk a hordókból, esővízzel. Most már ismét merjük  akutat. A friss ültetésű cserjéket öntözni kell, még gyakrabban. Néha a kertben is kap valamelyik bogyós, vagy gyümölcs, de nem annyit amennyi igénye lenne, látom rajtuk.

Itt pedig Miska nyugszik, tegnap volt a névnapja. Már nem emlegetem annyit, de még mindig az emberben van. Lassan három éve lesz, hogy nincs köztünk. A mécsesét úgy kellett kikapirgálnom a levelek közül.