Aki még nem ismeri, a hölgynek Alzheimer kórja van. Hogy éli meg? A lényeget leírtam, könyvben is olvasható. A témáról több film is készült, ez most a beteg szemszögéből. Érdemes megnézni. Parádés a szereposztás.
2016. július 31., vasárnap
Ajánlom
Aki még nem ismeri, a hölgynek Alzheimer kórja van. Hogy éli meg? A lényeget leírtam, könyvben is olvasható. A témáról több film is készült, ez most a beteg szemszögéből. Érdemes megnézni. Parádés a szereposztás.
2016. július 30., szombat
Nálam mindent visz
Emlékeztek a felhőimre? Ezek mások:
Johanna Pedru
Kayla Harren
s egy vidám: Quino Marin
2016. július 29., péntek
Elugrottunk megnézni, de pár óra múlva
fordultunk is vissza.
Legalább három évet kihagytunk, előtte évekig idejártunk, néha még egy-egy hetet is eltöltve itt. Nagyon készültünk.
Olyan álmos volt minden, több kiállító (akik évek óta megjelentek, bemutatkoztak itt) most hiányzott. Ami újdonság volt: a sok helyi kifőzdés, a délutáni kocsmaudvari spontán zenélés hiánya. Fiatal zenészek csináltak itt nem egyszer fergeteges hangulatot. Most semmi, ült minden. Voltak érdeklődők, de nem tömeg. Sok ember vonszolta magát a nagy melegben. A programok belépti díjasok, napi jeggyel (vagy olcsóbban elővételben). Régen a Malomszigeten is volt színpad, "potya"előadásokkal. Most elvitték innen.
Mi is otthagytuk, elmentünk Monostorapátiba a Vén Platánba a szokásos velős pirítósunkat megenni. Ott már odafelé menet feltűnhetett volna, hogy nem voltak fiatalok körülötte, előtte autók. Zenészek is jártak át ide enni, régen. Most délután is csend volt. Meg amúgy is, péntekhez képest. Mintha hazai fesztiválok megteremtőjének a halálát láttuk volna. Lehet, hogy erős a megfogalmazás, nagy hiányérzettel jöttünk el. Valami nagyon hiányzott.

Bubutimár Éva manóvilága. Ő még kitart, vagy az örök kiállító?
A megszokott régi hangulatok:
Régi helyszínek, most a nagy melegben menedékül szolgáltak.
2016. július 27., szerda
Naplementék, mert
ahol vendégeskedtünk csodálatos naplementék láthatók. Fogtam is a fényképezőgépet, s nem sajnáltam az ácsorgásra az időt. Megérte?
Mamkának, Verának
ez már csak hab a tortán!!!! Tudjátok, én nem vagyok kézmunkás. Lehet, hogy olvassátok is őt.
S legyek tárgyilagos, a Szoba kilátással blog írója hívta fel rá a figyelmet, aztán kezdtem rákeresni.
2016. július 26., kedd
Telehold
Czóbel Minka: Sugarak
Szép holdsugár!
Szép holdsugár!
Éltünk felét, a titokzatos éjet,
Hullámozd be tiszta fehér fényeddel,
Hintsd el ezüstös sugáraidnak fátylát
Bokrok, fák, álmodozó levélzetére,
Mesés fehér virágok hókelyhébe.
Öntsd el a sivatag égő homokját
S fenn, ember-sohasem-járta-sziklavölgyben
A végtelen, magános, jégmezőt.
Tűzz rá városok kémény-erdejére
Templomtornyokra, híd-ívezetekre.
Sikolj el zúgó távol nádasoknak
Rejtett vizén,
Magános elfelejtett temetőknek
Fehér márvány keresztei felett,
Szép holdsugár, szép holdsugár, szép fehér
holdsugár!
Úton
A háttérhez hangolva?
Khm... Ki a cimbora? Mi a cimbora? Csalogat vagy elriaszt?
Lillafüred
A völgyhíd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)