"Tó víze, tó víze csupa nádszál, egy kacsa, két kacsa odacsászkál."

 

Alsópetény, Horgásztó

Szent László, a lovagkirály régi szerelmem

A legteljesebb középkori Szent László freskósorozat

Nógrád megye egyik legrégebbi temploma a tereskei Nagyboldogasszony római katolikus templom, amelynek különleges értéke, a Szent László király legendáját megjelenítő középkori freskósorozat.

A templom története

Írásos dokumentumok 1219-ben említik először, a már valószínűleg jóval korábban alapított tereskei bencés apátságot. A templom mellett álló kolostor épülete már a 15. század végére elnéptelenedett, pusztulásnak indult, ma már csak alapfalainak csekély maradványai láthatóak. Az eredetileg román stílusban épült apátsági templomot az 1490-es években gótikus stílusban építették át, a török időkben mecsetnek használták, majd a 18. század elején barokkizálták. Két tornyát 1847-ben lebontották, helyükbe a ma is látható klasszicizáló tornyot emelték. Az 1960-as években nagyszabású feltárási munkák során kerültek elő a Szent László király legendáját ábrázoló középkori falfestmények. Érdekes kontrasztban van a fehérre festett homlokzat és torony a kőből épült gótikus hajóval.

A templom freskói

Szent László király legendáját, a kunokkal való harcát és a lányszabadítást sok magyar templomban ábrázolták, de a mai Magyarország területén csak három helyen látható, Ócsán, Vizsolyban és itt, Tereskén. Köztük ez a legnagyobb, legteljesebben fennmaradt ábrázolás. Legrégebbi részei a 13. században készültek, a templom 15. század végi átépítésekor megsérült részeket újrafestették. A templomhajó bal oldalán látható a legnagyobb, legjobb állapotú freskó, a sorozat a szentély falán lévő festménnyel ér véget.

A templom belső tere

Diadalív választja el a szentélyt a hajó többi részétől, a barokk oltár közepén látható gótikus ablak egyben oltárképként is funkcionál, színes ólomüvegei Sztehlo Lili tervei alapján készültek. Említésre méltó a 15. századi reneszánsz, kőből faragott pasztofórium, azaz szentségtartó, ill. a sekrestyében őrzött fából faragott 17. századi festett Krisztus szobor.  A bejárattól jobbra szűk, sötét lépcső vezet le a templom legrégebbi részébe, az altemplomba. Jelenleg kőtárként funkcionál a felújításra váró helyiség, amelyből egy hosszú föld alatti folyosó nyílik."
forrás

A  blogger megjegyzése:

E falat bontották ki felújításkor, amikor előkerült az alatta lévő, elfalazott freskó. Milyen szegények lennénk nélküle. S kellett, hogy meghagyjanak emlékül ennyit a ráépített falból az utókornak, mert ez is a templom történetéhez tartozik.

S nem lenne teljes a bejegyzésem egy kis hazakacsintás nélkül: Türje

 

S egy kis kikacsintás a Szent László-legenda

Helyek

Vannak helyek, melyek felizgatnak, mások megnyugtatnak, a harmadik békével tölt el. Most a nógrádi útról ezekről mutatok fotókat.

Temető, Pusztaberki.  Kora nyári hangulat, napfény, zöldellő fák, s valami csend, meleg érzés járt körül. Igazi nyugvóhely. Igazából régi sírköveket hirdettek. Ezek közül egy vasból készült volt érdekes, mert e vidék jellegzetessége. S igazság szerint s a környéken nagyon odafigyelnek a régi sírkövekre, kiszedik, összegyűjtik, s valami módon bemutatják ezeket. Ilyen volt Szendehelyen az első találkozásom a régi sírkövekkel.

S ez már Pusztaberki.

A Krisztus ábrázolás, a világháborúban elesett katonára emlékezés, s a vaskorpusz. Igazi "kincsek", számomra a sokadik temető körbejárása után.

Kálvária volt valamikor Tereskén.

Még romjaiban is olyan hangulat fogja el az embert, hogy sajnálja, nem jutott még pénz, energia és összefogás a felújításra. Megérdemelné. A templomról csak egy montázst most. Külön bejegyzést érdemel.

S jöjjön Tar,  a nagy kedvenc. A kollázst úgy neveztem el a színe és a fonákja. Aztán döntse el ki-ki melyik a színe és melyik a fonákja. Ahogy mentem a templom felé az első fotó látványa fogadott. Az ember lánya már tudta itt körüljárni, kerülni kell hátrafelé, oldalfelé, s mindenfelé. A második fotó hátoldalról készült. Ezért szeretem a román, gót templomokat. Számomra az út legszebb, egyik legszebb helye volt.

S az ember előtte jól felhúzta magát, amit a fenti fotók  látványa már oldott. S átmentünk az út túlsó oldalára (no pár száz méterrel messzebb, azért). Buddhista Béke sztupa, kiállítótermek és az itt élő, s tanító szerzetesek otthona, a Meditáció Központ.

Az egészet Kőrösi Csoma Sándor emlékére hozták létre, életéről dokumentumokat olvashatunk, fotókat láthatunk. Megismerkedhetünk a tibeti buddhizmus  tanításaival, szertartásaival is. A szélben imazászlók lobogtak, a sztupa belsejében imahenger forgott körbe. Zaklatott voltam, nem akartunk sokáig maradni, viszont ha itt jár az ember, körülnéz. Kőrösi Csoma Sándor miatt is. S egyszer csak éreztem, hogy végtelen nyugalom tölt el. Megdöbbentő volt, csak körbejártunk. A hely szelleme...

folyt. köv.

Úton Nógrádban, majd jövök

Fagy után, reggel

a biztatás:

A nap, a meleg

kinyitotta a tulipánokat. Szinte egy nap alatt borultak virágba. Ahogy az amfora mellett a japán kamélia. A kertész beszélt rá, félek tőle. Már mindegy, köztünk van. Az amfora mögött, a tavaly ültetett orgona szétágazott, új hajtásai jöttek, jól érzi magát. Nem így a rézsűre telepített társa, pedig azt nagyon nagy bokornak képzeltem oda. Kap egy évet, meglátjuk.

Zsebi kert bokrait nem mutogatom. Ismét nincs fűnyírónk, belevesznek a fűbe, nem bírok mindent levágni metszőollóval.Viszont a barackfától, azt hiszem búcsúznunk kell....