Szerdán a vihar előtti utolsó percekben hozták meg a kerti asztalt és székeket, a festés ránk várt. Szerencsére betettük a faházba, így az esőt megúszta. S így ma neki is állhattunk a festésnek. Első bútorfestésünk volt, a végére rájöttünk a csínjára. Majd a második átkenésnél kamatoztathatjuk a tapasztalatokat. Mit meg nem, tanul az ember!
Csak szegény segédfelügyelőnk, Zsebi maradt labdadobálás nélkül. Azért túlélte, igaz nagyon nehezen. Így csak a lábunk alatt volt, néha hozzánk bújva jelezte azért, ha nem is dolgozik, nem is labdázhat, de velünk érez. Kellett is, jól elfáradtunk!
Köszönöm, hogy voltál a blogomban. Egyedül voltam eddig, de nagyon fiatal még az a blog, nem is csoda, hogy még egyedül gondolkozom és álmodozom ott. Szívesen vagyok itt nálad, bizonyára átélted azt, amit most én, és ez vonz ide. Jó itt olvasgatni, képeket nézni, vissza is olvasok nálad.Azt hiszem elölről elkezdem a blogod, úgy lesz teljes a képem.
VálaszTörlésNagy munkában voltatok ma, a bútorok formája tetszik, és az, hogy milyen sikerrel festettetek úgyis kiderül.Kíváncsi vagyok az első igazi használatra!:-)
Jó pihenést, megérdemlitek!
Nem semmi munka lehetett ennyi bútort festeni! Ügyesek vagytok! Vicces, hogy pont mutattam a páromnak a képet, ahol a kutyus lesi a festést, erre lejjebb olvasom, hogy ő volt a segédfelügyelő! :D
VálaszTörlésÉvus! Azért is kezdtem írni a blogot, hogy a kereséseinket megörökítsem, esetleg másnak tanulságul is. Azóta is tanulunk! A házat, a kertet, egy új életformát. Megérte. Ma ünnep ide, ünnep oda folyt. köv.
VálaszTörlésIdes Rúzsám! Az a szegény segédfelügyelő szeretetből él, s labdadobálásból. Ezekből kimaradt, de köztünk volt legalább. Amúgy igyekeztünk, igyekeztünk...