Kerti hírmondó

Jó hír, kedves hír: tegnap a ház előtti fűben kétszer vettük észre a stiglicet, pontosabban egy stiglicet. S ahogy estefelé a kutyával labdáztam a diófára egy szajkó szállt le, pörgött-forgott, tovareppent.

S akkor jöjjön pár fotó  a kertről, már az utókor, vagy visszanézés kedvéért is. Fényben-esőben készültek.

 

 

 

 

 Loncok

 Kert fényben és esőben

 

 Tűztövis és a hólyagvessző virágai.

 Íriszek nyílóban és elnyílóban.

 

 

 Ezek a sárga levelű növények érzékenyek? Úgy láttam a spirea, de a boróka levelei is megpörkölődtek a naptól.

 A megtáltosodott illatos bangita

 

 Nekem rózsám, nekem rózsaszín, az aztán soha nem lesz! Soha ne mondd, hogy soha!

 Őt a kertésznőtől kaptam ajándékba. Annyit járunk oda, már barátságba keveredtünk. Akkor mondta a nevét is, elfelejtettem. Ismeri valaki? Olyan kedves.

 Liliomok, s ahogy már hetek óta lassan előbújnak.

 

 

Tűztövis, írisszel és kecskerágóval.

 Tűzesők virágba borulva, s a selejtes madáritató. Ahogy tavaly nyáron is láttam nagy méhitató. Megtartottam.

 

 A kevésbé sikerült fotón gyöngyvessző íriszekkel, sajnálom, hogy nem sikerültek a fotók.

 A kert kevésbé látványos része, azaz itt van a kupi. Cserepek, stb. ezeket majd még el kell távolítanunk. El kellene... Itt bizonyosodik be, hogy a borostyán ápol és eltakar.

 Ezt a "bástyát" nagyon kedvelem, a fakerítésével, a madár hozta bokrával.

 Telekhatár: vadszőlővel, lonccal és mályvákkal, trombitafolyondárral és hóbogyóval, a téli jázmin a sok zöldtől nem látszik. Idén  a loncaink nagyon kitettek magukért!

 

S a ház előtt: az elsőnek kinyílt kokárdák,  az elnyíló szegfűk, s mire hazaértünk sok levendula bimbós lett.

 Hadi állapotok... nem fotózásra készültem.

A nagyon, nagyon szeretett és hálás len. S tavaly óta itt-ott már felbukkannak az oly hiányolt "gyermekei".

Tarnaszentmária: Magyarország legrégibb, legkisebb és ma is működő temploma

  

  

 

Nem mehettünk be. Vasárnap zárva van. A Wikipédia

 leírásában a belső részről is láthatunk fotókat. Nagyon sajnálom, hogy nem juthattunk be. Ez egy szívbéli templom lett volna számomra. Viszont, ha már ott voltam bekukkantottam a temetőbe. Kárpótolt.

A bölcs ember

önmérsékletet tanusít. Főleg, ha amúgy se bír sokat. nem vagyok bölcs ember. Két hét alatt annyi minden felgyűlt a háztartásban és kint, s a kertben is, tenni kell. Jó egy órai munka után lépni alig tudva jöttem be ebédet melegíteni. Előrelátó asszony több napra főz, legalább főznöm nem kellett. Leülni közben nem mertem, mert felállni nem tudnék.

Aztán ebéd után némi pihenés, s ismét nekiugrottam. Helyzet ismétlődött, de már van látszatja a munkánknak. Csak az eső nem jön megáztatni a kőkemény földet.

Szóval: az utunk kalandos volt. Útiterv volt, de tavaly minden templom gyakorlatilag nyitva volt, tehát előre nem telefonálgattam, nem is írtam fel telefonszámokat. Már a kulcsos nénikét vagy lelkészekét. Hiba volt. (Viszont úgy tervezni nem lehet, hogy Tarnaszentmárián pl. vasárnap tartják zárva a templomot, Bélapátfalván hétfőn. Te pont akkor jársz ott.) Eldugott falvakban előkeríteni kulcsot, mikor a madár is csak körbenézni jár oda, nehéz. Főleg szakadó esőben. Már tudtuk, hamar rájöttünk: új település, irány a bolt, kinél van a kulcs, hol lakik, ne kelljen már esetleg valahonnan visszajönni érte. Innen és onnan, domboldalról, temetőből, stb. S voltak találkozások nagyon kedves nénikkel és bácsikkal, ha közülük valaki a templomot is bemutatta már megbeszélhettük velük a szellemi eredeteket is. Tanultak a látogatóktól!!! Volt köztük olyan is, akinek édesapja a városomban, annak egy kerületében született. Kicsi a világ. Ezek szívbéli emlékek.

Aztán jött Murphy úr is. Volt egy szállás, ahol a házigazda rosszul írta fel a foglalásunkat. Sebaj, szerzett nekünk szállodai szobát. Egy éjszakára "urak" lettünk, mert igyekeztünk falusi vendéglátóhelyeket keresni. Nekünk az az igazi. Majd mutatok fotót, megértitek miért is.

S indultunk Feldebrőről, s utolsó helyünk Pácin volt. Hosszú, sok helyen jártunk, s  rengeteg a látnivaló. Szelektálni kellett. Cél: középkori templomok, s némi festett református templomok is. (Találkoztunk házaspárral,ők lepkéket keresgettek erdőkben, a templomot mellékesen néztek meg. Kinek a pap, kinek a papné.) S meglehetősen kisebbségi vidékeken jártunk, egyik képviselőnk úgy fogalmazta meg" a szociális beilleszkedés szabályit most elsajátító"-k. Soha semmi gondunk nem volt, útbaigazítottak, ha kértük. (Arra van Olaszliszka, s az uram kijelentette, oda nem megyünk!) Hát jártunk másutt...

Következő állomásunk Kisnána volt. A várban a templomnak csak a felújított falmaradványai láthatók, de kronoszkóp segítségével elképzelhettük, milyen is volt e falak közt, s a várban az élet valamikor. Sőt 3D-ben vártörténeti filmet is  nézhettünk, hogy teljes legyen az élmény.

 

 

 

  

 A várkápolna négyzetalaprajzú, a felsőbb szinteken a nyolcszögletű torony mérműves ablakokkal

díszített.

 

 

A síremlékek a várban lettek kiállítva, s részletek a kőtárból, mintha Vértesszentkereszten jártunk volna. Már a bemutatás miatt is.

S végül megnéztük a tájházat is.

S az sem mellékes, hogy van egy cukrászda a bejárattal szemben. Ilyen finom, ismeretlen süteményt régen ettem, mint ott. (Ki borban, más sörben utazik, én cukrászsüteményben.)