Oldalak

2017. október 8., vasárnap

Már százszor jártunk itt,

 
 de mindig új arcát mutatja a tó és környéke.

 Kacsáink.

 Nem a Szent Anna tó!



 
 A másik partról.


 Itt jutott eszembe Weöres Sándor verse a három falevélről.


 A szelek dolgoztak a tó körül, itt éppen egy fát döntöttek rá az útra. S nem ez volt az egyetlen ki- és le- és eldőlt fa.




 A kedvenc fotóm!




 S akkor megjelentek a gombák. Egyediek, csoportosak, kicsik és nagyok, kucsmásak és kalaposak, mesebeliek és valóságosak. Kibújók és elbújók. S szerintem nem ehetők. Viszont csodaszépek
.






 

 Régi ismerős.
 

 E fák közt, alatt féltem. Az ágaik súrlódtak a szélben, furcsa, sejtelmes hangot adtak. Nem örültem volna, ha  a nyakunkba borulnak.

 Fények az erdőben, fények a tavon.


 A halál után is lehet új élet. Íme!



Búcsúzás.

2017. október 7., szombat

Alohának



Vajon hány ember szeretetét kell élveznünk ahhoz, hogy boldogok legyünk? Kettő? Öt? Tíz? Vagy elég egyetlenegy is? Az az egy, aki képes minket láthatóvá tenni. Aki feloldja bennünk a félelmet. Aki életünknek értelmet ad. Jan-Philipp Sendker  

Mikor keresgéltem, rátaláltam, te jutottál eszembe. Tán azért, mert szeretsz hozni te is gondolatokat. Fogadd szeretettel. 


Egy bájos film




Kedves, szerethető, emberi, s a főszereplő is régi kedvenc. Igazából  az idézet forrását kezdtem el keresni. Így találtam rá a könyvre, amit nem leltem meg a könyvtárban, de emlékeztem, hogy filmen látható. Íme meglett.

2017. október 6., péntek

Avarégetés



Bújócskát játszik a köddel a füst, aggat a fákra téli ruhákat, kék láng lobban parázson, mögötte árnyak lopakodnak.

 Balog Gábor forrás: http://csataloo.blogspot.hu/2011/02/avaregetes.html









Belevesztem a füstbe, a tekergésébe, az alkonyba. Közben a tűz is életre kelt, majd csendesedett, aztán ismét lángra kapott. Szellő jött, csavart egyet a füstön, majd tovalebbent. Kitárulkozott a kert, mindig más-más oldala, zúga, a távoli ház, fák, a villanyoszlopok. Az élő és az élettelen. Aztán elengedett a látvány, befelé indultam, s még egyszer visszanéztem. Az alkonytól vagy a tűz erősödésétől a füst is jobban terült, vagy csak a pára kezdett előjönni? Vagy csak elkísért, s utamra engedett-küldött, mintegy búcsúzóul? 

ŐK (is)






Dalszöveg

Mindig csak rohant. Mondtuk is neki:
"A vesztedbe futsz, a vesztedbe futsz !"
Fésületlenül ha beállított:
"Te bolond lány, a vesztedbe futsz !"

Abban egyetértettünk, hogy nagyon szép,
csakhogy elveszítette az eszét.
Közben irigyeltük is és szántuk őt.
Mondd csak, honnan tudhattuk a jövőt ?

Fésületlenül ha beállított,
mindenkinek volt egy szava.
Körbeálltuk őt, mint egy utazót,
ki ezután nem jön soha.

Honnan tudhattuk a jövőt,
mert mind egyetértettünk, ha láttuk őt:
Ez elveszítette az eszét.
Ez a lány hiába szép, hiába szép !

||: Lá-lá, lá-lá-lá :||

Jön váratlanul, fésületlenül.
Látom, ahogy a vesztébe fut.

Mondd, honnan jön elő ma is hirtelen ?
Miért állok meg, ha eszembe jut ?
Mondd csak, ha már elveszett, miért jön elő ?
Ha már eltűnt, miért keres naponta ő ?

Hogy jut eszembe és miért
aki csak hiába szép, hiába szép ?

||: Lá-lá, lá-lá-lá :||

Mondd csak, ha már elveszett, miért jön elő ?
Ha már eltűnt, miért keres naponta ő ?
Hogy jut eszembe és miért
aki csak hiába szép, hiába szép ?

||: Lá-lá, lá-lá-lá :||